Prolog: az elátkozott bejegyzés. Mivel félig-meddig (volt ismerőseim szerint 200%-osan) „illegálisan” jöttem ide, talán közülük valaki elátkozta ezt az egész utat. Az, hogy mi történt aznap, az lentebb kiderül, de az biztos, hogy ezen bejegyzés megírása elég sok nehézségbe ütközött. Egész pontosan, a blogra való feltöltése.

Ez az út egy napot csúszott! A szombat esti műszak után amúgy is jobb, hogy így alakult. Két szabadnap, addig rendezem a vonatjegyet és a szükséges pénzeszközt. Nem volt más hátra, mint hétfőn hajnali kettőkor felkelni, és már nincs visszaút.

Leértem a Nagyállomásra, felszálltam az első vonatra, ami Záhonyba indult. Reméltem, nem késik, mert a TVK Intercity aligha várja be Nyíregyházán. Elindultunk és a villany szépen elaludt az első kocsiban. Még jó, hogy van több kocsi is.

Időben megérkeztünk Nyíregyházára, az állomást nem tudtam lefotózni. Ha belegondolok, jó régen jártam már erre. Az elmúlt években a miskolci/kassai utat busszal intéztem el. Innen a TVK IC-vel mentem tovább, sajna csak Szerencsig, bár Miskolcig is csak 130 Ft lenne a pótjegy.

Nem igazán sikerült a kép, még ez is fel lett javítva. Ahogy elindultunk, itt is kialudt a fülkében a lámpa. Nem baj, legalább nem látszott a szemközt lévő öltözködési szépséghibája. De jött a kalauz, és világosságot hozott.

Megérkeztünk Szerencsre, itt sem voltam már 2006. január 31. óta. A TVK, illetve az állomás hajnalban:

Biztosan nagyon egyedi jelenség lehetek, hogy többen is engem bámulnak. Rövid várakozás után irány Sátoraljaújhely. Szó szerint színes volt az utazóközönség.

Megérkeztem Sátoraljaújhelyre, remélve, hogy most már jobb lesz. Egy kép a nagyon szépen felújított állomásról:

Amit még a dakoták sem barmoltak szét eddig. Szemben vele a vonattemető, ahogy valaki jellemezte, bár most nem nagyon látszik semmi belőle. Az itt található járműveket előbb kibelezik, majd szétvágják.

Az állomás mellett van egy térkép, az alapján próbálok eljutni a határátkelőhöz. Legutóbb még nemzetközi vonattal mentem át, de akkor más volt a helyzet. Most van másfél órám átjutni Nové Mestoba. Nem kell mást tenni, mint elindulni egyenesen, aztán az egyik utcán jobbra. Ahogy látom, egy főút lehet.

Némi irányeltérés után célba jutok, aztán feltűnik egy „100 lépés a határ” tábla, egy bolt felett. Át egy kis patak felett, majd utána tudatja velem egy tábla, hogy immáron Slovenské Republic területén vagyok. Megérkeztem.

Annak idején ebbe az épületbe kellett bemenni útlevél/személyi vizsgálatra. Ma már egyszerűen elsétálsz előtte. Pedig nemcsak egy másik utcába, városba, hanem egy másik országba érkeztél az előbb. Változnak az idők.

Ez a pálya Kassa felé megy, és pont ott voltam legutóbb. Megjegyzem, eléggé borús az idő, hol van a pár nappal ezelőtti napos, meleg idő. Sárospatak környékén még sütött a nap, de aztán végleg beborult. Ráadásul elég hűvös szél is fúj. Itt Slovenské Nové Meston.

És a vonatjegyem:

Nem mindenki díjazná, hogy erre megyek. Egy régi út miatt volt olyan, aki kiverte a hisztit. Számítana, ha azt mondanám, hogy most nem azért utaztam ide, amiért az előző két alkalommal? Nem hiszem. Első alkalommal, bár már október volt, kellemes volt az idő. Akkor nem kellett átsétálni a határon, hanem egy nemzetközi személy vitt át. Akkor még megvolt az arcképesem is, megkérdeztem a kalauzt, kell-e nemzetközi jegyet venni. Nem tudja, kérdezzem meg a pénztárnál. Oké. Pénztáros nem tudja, kérdezzem meg a kalauzt. Hagyjuk. Átmentünk a határon, Meston le is szálltam - kicsit hamarabb a kelleténél. Ugyanis a határellenőrzést meg kellett volna várni. Le is csesztek egy kicsit érte. Egy Csörgővel mentünk át a határon kb. két kocsival. Meg is lepődtem, hogy a másik oldalon kétpályás villamosított pálya van. Ellenben a vonatuk viszont elég ócska. Mint egy BVmot villamos motorvonat, csak vagy 50 évvel idősebb kiadásban. Most Tiszacsernyő felé ment, a fenti képen jól látszik, hogy néhányan művészeti hajlamukat itt élik ki.

A település vasúti megállója. Nem változott szinte semmit, csak 3 évvel öregebb lett.

A vonatból láttam egy épületet, és elindultam abba az irányba, amerre feltételeztem létezését. Nem találtam semmit, viszont elértem a falu másik végét. Az út amúgy Dobrá Kisdobra felé vezet. Kijárat és bejárat:

Nos, az északi részen aligha van, a délin most voltam. A nyugatit is az elébb néztem. Akkor nézzük a keleti részt Tiszacsernyő fele. A központban egy park mellett, egy emlékmű.

Nem lesz szerencsém? Továbbmegyek, egy kicsit ismerősebb a környék. Valakit meg kell kérdeznem, merre menjek. A Potraviny (ami egy sima élelmiszerboltot jelent) előtt egy úriember ténykedett, hozzá mentem oda útbaigazításért. Korrekten útbaigazított, sőt, még a környéken is ajánlott pár néznivalót. Az érkezésem felől érdeklődött, amit nem szívesen fedtem fel. Ráadásul ismerős Debrecenben is. Kicsit csodálkozott, miért jöttem ide.

Az utca végén egy kis építmény. Gyönyörű.

Mögötte egy erdő.

Ez pedig a Sennyey-kastély, ami miatt idejöttem. Nem másért!

Eléggé lepusztult, de végre elkezdték felújítani:

A kastély mellett egy templom, már jobb állapotban:

Az erdőn keresztül elindultam visszafele. Sikerült megtalálni a helyi Sc-t. Vagy OFK?

Akkor végeztem, megtaláltam, amit kerestem. Utána elmentem abba a csehóba, ahol már kétszer is voltam. A Bazant elég ütős egy darab.

Úgy terveztem, majd 4 órakor indulok vissza, de már nincs semmi dolgom itt, úgyhogy megyek háromnegyed kettőkor. A megálló még egyszer, immáron morék nélkül.

Erről a vonatról még mozgófelvételt is készítettem:

Visszaúton egy nem túl jól sikerült kép a Bodrogról:

Először azt hittem, hogy a Hernád, de az valahol Hernádnémeti környékén van. Útközben egy kicsit már kezdtem érezni az alvás hiányát. Az állomásra van rá félórám kimenni.

Most már látszik a vonattemető.

A vonatom elment, de hála az ütemes menetrendnek, egy óra múlva jött a következő vonat, bár az nem Szerencsig, hanem a Keletiig ment.

Az elfogyasztott alkoholmennyiség, a korai kelés megtette a hatását, Hernádnémeti-Bőcsig aludtam. Továbbmentem Miskolcig, ott vettem jegyet Szerencsig, aztán mehettünk vissza. Nyíregyházán várni kellett a következő vonatra, ami Záhonyból jött. Habár késett a vonat, pontosan indultunk.

Epilog: a gond azzal volt, hogy a képeket teljes méretükben töltöttem fel az oldalra. De ezt nem jelezte sem a Mozilla, sem a Chrome, csak az Explorer. Más blogoldalakkal is próbálkoztam, de azok még ennél is rosszabbak voltak. Azon voltam, hogy törlöm az egészet a p*csába, de végül egy próba során tömörített képeket raktam fel, és láss csodát, működött.