Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

2016.11.18. Az 5-ös hiányzó láncszeme - Csém és a pusztája

2017. június 24. - JasonX2

Fél évvel ezelőtt azzal nyitottam az idei évadot, hogy a Komárom és Kisbér közötti részt bejárom. Ez alatt a fél év alatt aztán voltam és voltunk sok helyen, a már nem üzemelő 13-as vasutat is végigjártam, sőt még a határon túlra is eljutottam, de a 13-as főút és az 5-ös vasútvonal Nagyigmánd és Komárom közötti része továbbra is fehér folt. Kétszer is elhaladtam ezen a részen, egyszer a tatai út után, egyszer pedig a gútai túra végén. Idő nem jutott rá egyszer sem. November van, mielőtt végképp eljön az év vége, és behavazik, el kell jutni ide is.

lancszem.jpg

Indulás a kisbéri állomásról, hogy biztosan legyen idő végigmenni azon a kb. 15 km hosszú szakaszon, és ha marad idő, másfelé is lehet menni – úgyis van egy előjegyzésem a környéken.

20161118_01_kisber_allomas.JPG

Megérkezés a nagyigmándi állomásra.

20161118_02_nagyigmand_allomas.JPG

20161118_03.JPG

Innen két keréken megyünk tovább. Két 13-as egy táblán.

20161118_04_13-as.JPG

A szélkerekek miatt indultam el annak idején. Azóta már nem érdekelnek annyira, hogy odamenjek hozzájuk, de ebben a napos, nem is annyira hideg szeles időben eléggé pörögnek.

20161118_05_szelkerek.JPG

Egy kis falu Komárom közelében.

20161118_06_csem_bejarat.JPG

20161118_07_csem.JPG

20161118_08_csem.JPG

A központban.

20161118_09_csem_templom.JPG

20161118_10_csem_muvhaz.JPG

20161118_11_csem_tabla.JPG

Milleniumi park.

20161118_12_csem_mill_kopjfafa.JPG

20161118_13_csem_milleniumi_park.JPG

20161118_14_csem_szelfi.JPG

Ezután még elindultam egyenesen tovább a földúton, hogy itt vannak a sínek és a megálló is a közelben, de aztán visszafordultam, hiszen jóval egyszerűbben is el lehet jutni oda.

20161118_15_csem_kijarat.JPG

Az autópálya szinte karnyújtásnyira van a falutól. Ja, ez nem az, hanem a Komáromi Mezőgazdasági Zrt.

20161118_16_komaromi_mezogazdasagi_zrt.JPG

Ahol a köz- és a vasút keresztezi egymást, ott kell egy kicsit visszafele haladni a sínek mentén az egykori Csémpuszta megállóhoz.

20161118_17_csempuszta.JPG

Szőny-Déli illetve Nagyigmánd felé tekintve.

20161118_18_csempuszta_szony-deli_fele.JPG

20161118_19_csempuszta_nagyigmand_fele.JPG

Valószínű, hogy megálló rakodóhely lehetett, mert még egy vágány látszik, és egy harmadik is lehetett a kettő között.

20161118_20_csempuszta.JPG

20161118_21_csempuszta_rakodovagany.JPG

20161118_22_csempuszta_utkozobak.JPG

A megálló épülete és belseje. Kiürítették szépen – mindenféle értelemben.

20161118_23_csempuszta_mrh_epulete.JPG

20161118_24_csempuszta_megallo_belseje.JPG

20161118_25_csempuszta.JPG

20161118_26_csempuszta.JPG

20161118_27_csempuszta.JPG

Van még egy körforgalmi kereszteződés Komárom előtt. Balra a 131-es úton lehet eljutni Győr felé Komárom kikerülésével.

20161118_28_korforgalom.JPG

Elértük Komáromot, a város neve hagyományosan és rovásírással.

20161118_29_komarom_bejarat.JPG

20161118_30_komarom_rovasiras.JPG

Amikor itt voltunk a nyáron, a város szélén lévő kopjafáknál az út túloldalán láttunk egy követ, de nem tudtuk, mi az. Most átmentem, megnéztem, Az aradi vértanúk emlékköve.

20161118_31_komarom_aradi_vertanuk_emlekere.JPG

A vonalszakasz utolsó megállója. Szőny Komárom egy városrésze, régebben önálló település volt, azóta összenőtt az anyavárossal. A Szőny-Déli egy városszéli megálló, talán a vonal egyetlen megállója, ahol még megáll a vonat. Van egy Szőny nevű megálló innen nem messze, de az az 1-es fővonalon van Komárom és Almásfüzitő-felső között. Ezt a bódét pár éve rakták ide, azelőtt egy téglaépület volt, szerintem egy kicsit odébb.

20161118_32_komarom_szony-deli_mh.JPG

Csémpuszta, aztán Komárom felé tekintve.

20161118_33_komarom_csempuszta_fele.JPG

20161118_34_komarom_fpu_fele.JPG

A nem túl terjedelmes menetrend.

20161118_35_komarom_menetrend.JPG

Továbbtekertem északi irányba, egy elágazásnál megtaláltam a hiányzó harmadik erődöt, a Csillag erődöt.

20161118_36_komarom_elagazas.JPG

20161118_37_komarom_csillag_erod.JPG

A városközpont felé tekerve feltűnik az 1-es vonal is.

20161118_38_komarom_villamostarto_vezetekek.JPG

Bementem a helyi Tescoba hűtőmágnesért. Aztán továbbmentem Észak-Komáromba, hátha ott is kapok egyet. Elmentem a körforgalomig, ott volt egy boltos negyed, és ott kaptam – 4 euróért.

20161118_39_eszak-komarom.JPG

Gondoltam még arra, hogy elmegyek Mocsára és Kocsra, de úgy elment az idő, hogy inkább bevártam a 16:10-es vonatot.

20161118_40_komarom_va.JPG

És azzal hazatértem Kisbérre. 

20161118_41_kisber_va.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr712617223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.