Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó


2016.11.18. Az 5-ös hiányzó láncszeme - Csém és a pusztája

2017. június 24. - JasonX2

Fél évvel ezelőtt azzal nyitottam az idei évadot, hogy a Komárom és Kisbér közötti részt bejárom. Ez alatt a fél év alatt aztán voltam és voltunk sok helyen, a már nem üzemelő 13-as vasutat is végigjártam, sőt még a határon túlra is eljutottam, de a 13-as főút és az 5-ös vasútvonal Nagyigmánd és Komárom közötti része továbbra is fehér folt. Kétszer is elhaladtam ezen a részen, egyszer a tatai út után, egyszer pedig a gútai túra végén. Idő nem jutott rá egyszer sem. November van, mielőtt végképp eljön az év vége, és behavazik, el kell jutni ide is.

lancszem.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása