2005 nyarán voltam utoljára kerótúrán. Azóta semmi. De időközben az esélyek megnőttek, lévén:

Aztán jött egy ötlet: menjünk a Pilisbe keróval. Egy, már jól ismert útvonalon. Semmi akadálya, bár azért reménykedjünk abban, hogy nem lesz műszaki probléma. Úgyis nyár van, napközben dögmeleg, legjobb idő kerózni. Ezért még fel sem akart jelenteni senki.

A 6:30-as gyorssal fel a Nyugatiba. Azt hiszem, valamelyik vonat késett, emiatt ezzel a vonattal nem jöttek sokan. Először persze ott toporogtam mellette, majd lezártam, és bementem az első fülkébe. A Nyugatitól két keréken tovább, át a Margit hídon, majd Moszkva tér, és kövessük a 22-es buszt. Ha jönne. Nem bonyolult az út, csak egyenesen, és majd a megfelelő helyen balra. A megfelelő helyen. Elsőre sikerült túlhaladni. Aztán nincs más hátra, mint tekerni előre és felfele, és felfele és felfele és… még mindig emelkedik, a váltó már a legfelső fokozaton, de egyre lassabban haladok. És még nincs vége, egy újabb kanyar és még mindig fölfelé. Pár kilométer után elkezdtem azon filózni, hogy talán most kellene visszafordulni, amíg nem késő.

Amint elértem a Korányi intézetet, lejtmenetbe kerültem. De még mennyire. Úgy 30 km/h-ig tetszett is a dolog, de aztán egyre jobban döcögök, és egyre nehezebb kormányozni. Budakeszin az első lámpa alatt átsuhantam kb. 40-el, félig keresztezve egy jó nagy kátyút.

Az út ilyen továbbiakban is, fel és le. Amikor elértem az utolsó falut, az útjelző tábla nem mutatja a végcélt. De csak meglett. Ami a legjobban tetszett, hogy itt egy kis emelkedő után végig lejtett az út.

A végcél előtt:

Volt egy olyan terv, hogy továbbmegyek Esztergomba, de annyira elfáradtam, hogy a legközelebbi megállóban bevártam a vonatot. A gond az volt, hogy már elszoktam ilyen távolságú túráktól, és annak idején is síkvidéken tekertem. Ezt nem kalkuláltam be.

Így maradt időm 18:20-ig, elindultam az egyik nagy pályaudvar felé, de nem értem oda időhiányában. Visszafele úgy terveztem, hogy Ferencvároson keresztül megyek a Keletibe. Itt volt a vasúti pálya mellettem, csak követni kellett. Más kérdés, hogy Lágymányosnál már elment valamerre, és a hídon is alig találtam meg a feljárót. Ismét Józsefvárosban kötöttem ki. Ott útbaigazított egy páros. Direkt a Tiszával akartam jönni, mert van rajta kerótároló kocsi. Volt is, tele csövesekkel. Átmentem a vonat másik végébe. Ami valójában a közepe, de a MÁV szerelvény vége. Onnan elvileg nem lehet továbbmenni az ukrán/orosz hálókocsikba. Ezek ellenére egy köcsög viszont folyamatosan ott mászkált a közel három óra hossza alatt.