Ha tegnapelőtt észak, akkor most dél. Pár hete már terveztem. Irány a fél hetes vonat, és reméljük a legjobbakat. Ha két napja sikerült egy jó kis borult időt kifogni, akkor most hátha nem. A jelek kedvezőek. A Nagyalföld végig sugárzott a napsütéstől, sehol egy felhő. Ezt már nem vehetik el tőlem.
A vonat a Nyugatiba ment, de átszállás volt Cegléden.
Az állomás, amit pár éve szépen felújítottak. Hol volt akkor még aluljáró?
Nyáron alig pár percen múlott, hogy elérjem az IC-t, de most nem volt gond. Olyan szép idő volt egész úton, hogy Kiskunfélegyháza előtt belementünk a nagy ködbe.
Itt vagyok Szegeden majdnem három év után. Most másodjára. Az állomást akkor újították, és akkor „megfogadtam”, ha kész lesz, megnézem. Aztán az egész feledésbe merült. Amikor nyáron Petőfiszálláson voltam, akkor gondoltam arra, hogy egyszer már ide is le kellene jönni. Most jött össze, a rossz idő, a rossz szervezés és a sztrájk miatt. Ilyen lett az állomás, nagyon tetszetős, kívül-belül.
A „jugó” vonatok erről jönnek. Update: Itt vége van a vágányoknak, régebben ment tovább Újszeged felé, amíg volt híd a Tisza felett. A jugó vonatok a fővonal mellett mennek, majd a Cserepes sor mellett lekanyarodnak jobbra. A Cserepes sor a helyi putriövezet.
Így néz ki a másik irányból az állomás. Előtte pedig a villamos, ami a másik pályaudvarra visz át (mint később kiderült).
Elindultam azon az úton, amelyen annak idején is. Egy aluljáró a vasút alatt.
Kis séta után előttem a Tisza.
A discmanből pedig egy szám szól. Ha Kassán az Omega szólt, akkor itt egy filmklasszikus dala. Nem tudom biztosan, hogy itt játszódik-e végig a film, de mindig Szeged jut eszembe erről a számról.
Az árvízi emlékmű, elég érdekes alakzat, de egyfajta szimbólum.
A távolban a belvárosi híd.
A távolban pedig a belvárosi híd. Nem messze tőle egy jópofa grafiti, csak olyan széles, hogy egy képben el sem fér. Hátrébb pedig nem tudok menni, mert ott a víz:
Itt sincs melegebb, mint Miskolcon.
A híd előtti feljáró, és egy tábla valamelyik hároméves terv emlékére.
A híd, szemtől szemben.
A Dóm és környéke, szerencsére nem sokáig kellett keresni. Néhány csöves megbámult, pedig három éve már jártam itt.
Update: ez az 1956-os emlékmű.
Rákóczi IC helyett szobor. Tetszik, hogy itt nem kell bóklászni annyit a városban, hogy láss valamit, hanem sok mindent egy helyen megtalálsz.
A Hősök kapuja, alatta pedig egy villamos. Kicsit hasonlít a Bengálihoz, de annál azért jobb.
Innen továbbmentem a Pláza felé. Mivel messze volt, ezért villamossal mentem. Egy próba az SZKV-vel.
Igaza volt az újságárus hölgynek, gyalog tényleg baromi messze van. A jegykiadó automata kezelése kicsit nehézkes volt elsőre, de aztán sikerült. Naná, csak követni kell az utasításokat. Másrészt útközben némi támpontot is tudok szerezni, hogy esetleg merre érdemes még menni. A debrecenivel ellentétben ez csak egyszintes, viszont nagy alapterülete van, kb. mint a Camponának(?)
A Pláza mögötti tónál ezt látni. Csak a tavat akartam lefotózni. De ezek a madarak csak még jobbá tették. Búvár tó a neve.
Innen nem messze van a Rókus állomás. Nem ez bizalomgerjesztő hely.
A sétálóutca itt is szépen ki van alakítva. A szobros kompozíció pedig hasonló a szolnokihoz.
Ez volt az egykori JATE, az előtte nem üzemelő szökőkúttal, illetve egykori névadójával.
Ez csak tetszik.
Nem szokásom templomokat fotózni, de most kivételt tettem, bár nem tudom, mi ez. ez a Honvéd téri templom, kis kereséssel a Google-on megtalálható.
Az utolsó tízpercek vannak hátra. Ugyanazon az úton megyek az állomásra, amelyen legutóbb. Csak hogy tudjam, melyik utca ez.
Egy utolsó pillantás a városra, és szeretnék majd visszatérni sokkal jobb időben.
Az állomás belülről. A 14:12-essel indulok is. A jegyeket már korábban megvettem.
Ja, nem mondtam, beugrom Petőfiszállásra – már megint. Ahogy megyünk Kapitányság előtt, kisüt a nap.
Utána még levideóztam, ahogy a Szili gyorsul.
Az állomás épülete, a vonat, amivel jöttem, és az állomás hátoldala, aminek nagyon megörültem nyáron, mikor kissé eltévedtem.
A falu térképe. Gépen nagyon jól lehetett használni nagyítással. Sokat segített a navigálásban.
A falu határa végre tűző napsütésben. Viszont Szentkút messzebb van, mint gondoltam. Sötétedik befele, és az idő is egyre fogy. Azért hajrá, hátha sikerül.
Csak pár perc miatt gyalogoltam ennyit, de megérte szerintem. Kár, hogy nincs itt olyan helybeli, akitől egy kerékpárt kérhettem volna. Visszafele kicsit más úton, ha eltévednék, az elég nagy szívás lenne. Egyre sötétebb van, átvágok az erdőn inkább, a végén pedig a pusztán:
A puszta télen.
„Meg kell hát tanulnunk újra lélegezni,
És a nagy hideg sötétben bátran lépegetni.
Meg kell hát tanulnunk újra lélegezni,
És a nagy hideg sötétben bátran lépegetni.
Árnyékot nem látni, nem nézni hátra,
Csak menni, csak menni, bátran menni.”
El kell érnem a parkot még sötétedés előtt. Útközben mínusz egy UPC tükör, plusz egy oldschool parabola, és egy sportpálya.
A sötétedés miatt kicsit homályos lett a kép.
A két képet közvetlenül egymás után csináltam, és mégis olyan, mintha kb. félóra eltérés lenne közöttük. Ez csak azért, mert a gépen babráltam. Tehát itt a parkbejárat, és itt van…
…egy feldíszített fa és!!!…
…a falu névadója, aki előtt muszáj „szelfizni”. Ez a kép ilyen lett, az előző pedig
ilyen. Mintha vaksötét lenne.
A szobor önmagában. Amikor nyáron itt jártam, akkor is azt mondtam, hogy le a kalappal a falu előtt, hogy ilyen szép parkot hoztak létre.
Ezek után még bementem abba a csehóba, ahol nyáron voltam. De nem sokáig, mert kevés volt az idő. De a vonatot elértem. Aztán Kiskunfélegyházán átszállás az IC-re. És ott kezdődtek a bajok. Már nagyon éreztem, hogy fáradt vagyok. De Cegléden azért sikerült leszállni. És hogyan tovább? Van egy vonat, de csak Szolnokig. Talán az eddigi legrövidebb távú vonat. Szolnokon volt bő egy óra várakozás. Jellemző, hogy itt is elmentem piálni.
Valamelyik vonat késhetett, mert a 19:50-esnek már el kellett volna mennie, mire kiértem az állomásra, de még bent állt. Gondolkoztam, hogy ezzel vagy a 10 perccel később érkező Tisza Expresszel menjek-e. De inkább ezzel, mert ha véletlenül megint továbbmennék, akkor Csapókertben még le tudok szállni. A Tisza viszont legközelebb Nyíregyházán áll meg. Útközben már kissé kómás voltam, majd egy csattanás. Hajdúszoboszló előtt a szembesávon a Tisza beelőzött minket:
