Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

2012.07.26-27 Debrecen elkerülő út

2014. június 29. - JasonX2

Elkerülő út. Vajon mekkora távot kellene megtenni ahhoz, hogy megkerüljük a várost? Van-e egy nagyjából egységes út ehhez, vagy össze-vissza kell haladni, és jó helyismeret is szükséges hozzá? Ennek jártam utána.

debrecen.png

A Nagyerdőn kezdtem a túrát, ahol most volt a Campus fesztivál.

20120726 01 Campus fesztivál.jpg

Kicsit odébb.

20120726 02 Nagyerdő.jpg

Régebben itt volt a Benczúr kollégium, de azóta elbontották, és a terület a TEVA-é.

20120726 03 Teva, volt koli.jpg

A TEVA iparvágány kiágazása.

20120726 05 Iparvágány bejárat Teva.jpg

20120726 04 Teva.jpg

Az első kijárat, Pallag fele, szintén a Teva mellett. A táblától nem messze van Pallag, egy pár tízfős külterület. Jelenleg csak néha jár erre a 13-as busz, de korábban járt erre egy 3-as villamos is.

20120726 06 Debrecen Pallagi út.jpg

20120726 07 Pallag felé.jpg

Az iparvágány az út mellett halad egy rövid darabon, majd elkanyarodik balra.

20120726 08 Vágány lekanyarodik.jpg

20120726 09 Vágány.jpg

Szerettem volna követni az útját, de olyan susnyás volt az út mentén, hogy nem lehetett keróval arra menni.

20120726 10 Susnyás.jpg

Update: szeptemberben újra erre jártam, és a gaz szépen el volt takarítva. A földút a vasúttal párhuzamosan haladt jó pár kilométerig. Időközben utánanéztem, és a 109-es vonalat írták, hogy abba csatlakozik a vágány. Ezt alá tudom támasztani, de majd később.

A pallagi útról visszatértem a Tevához, majd onnan jobbra kanyarodva a Tüdőklinika, Augusta felé mentem. A klinika hátsó kijárata:

20120726 11 Klinika hátsó bejárat.jpg

A 26-os busz egykori végállomása, illetve nem is egykori. Régebben a busz egy kanyarral indult vissza, majd gondoltak egyet az akkor még Hajdú Volánnál, és tovább engedték a buszt a Dóczy utca irányában, így megkerülte az Egyetem területét.

20120726 12 Augusta.jpg

Ezen az úton haladtam én is tovább, nem messze egy tábla:

20120726 13 TVT.jpg

Itt pedig az a kereszteződés, ahol a 26-os balra ment (azóta megszűnt). Én viszont jobbra fogok. Bár nem nagyon látszik, a tábla mellett egy gyerek kertészkedett.

20120726 14 Dóczi-Kartács kereszteződés.jpg

A Kartács utca, ahol majd valamikor egyszer a 2-es villamos fog járni. Jelenleg épp áll az építkezés. Legalább jól fel vannak durva a parkolóhelyek.

20120726 15 2-es villamos pálya.jpg

Innen nem messze van a Csokonai gimnázium, ami jóformán sokáig a város másik végén volt, közel a Nagyállomáshoz. Korábban itt egy általános iskola volt, de az megszűnt.

20120726 16 Csokonai gimnázium.jpg

Majdnem szemben vele a Mikszáth utca, és az újkerti lakótelep, ahol szintén „építik” a villamospályát.

20120726 17 Újkert és a pálya.jpg

Egykori lakhelyem a Görgey utcán.

20120726 18 Görgey 2.jpg

Az utca végén van a Doberdó úti buszparkoló. Mintha egy kicsit esne visszafele a forgalom. Korábban két megálló is volt, de sorra helyezik át a buszok vonalait. Majd egyszer itt lesz a villamos végállomása, de addig még sokat kell szállítani a 31-es és 32-es buszoknak.

20120726 19 Doberdó buszparkoló.jpg

A Végállomás söröző, amit tavasszal bezártak. Kár érte, mert elég jó hely volt.

20120726 20 Végálló.jpg

Egyenesen tovább, egy nem épülő villamospálya, egy épülő kész járda és kerékpárút. Ezt két, khm nőszemélyt egyáltalán nem akartam a képre, de olyan lassan jöttek, hogy nem vártam a képkészítéssel. A háttérben, a kereszteződésben a 35-ös főút fut, arra fogunk menni.

20120726 21 2 szefós picsa.jpg

A Böszörményi út, a 35-ös főút, mely egészen Nyékládházáig tart. Erre járnak a józsai helyijáratok, illetve távolsági buszok Hajdúböszörménytől egészen Miskolcig. Az út bal oldalán kiépített kerékpárút van.

20120726 22 Böszörményi út kereszt.jpg

A város szélén van ez az új építésű lakónegyed, melynek lakosai nemigen szenvednek egzisztenciális problémában. Mindamellett szép környék.

20120726 23 Vezér park amerika.jpg

A Böszörményi út vége, a város széle.

20120726 24 Debrecen Böszörményi út.jpg

Kicsit odébb a Trafóállomás, ahol régebben a 14-es busz fordult, majd más végállomást kapott nem messze innen a Vezér lakótelepen, aztán megszűnt.

20120726 25 Trafóállomás.jpg

Tovább haladva a főút keresztezi a 109-es számú, Debrecen-Tiszalök vonalat.

20120726 26 109 1.jpg

Poszt: A kukoricás mögött csatlakozik be az iparvágány, csak akkor még nem látszott.

20120726 27 109 2.jpg

Autópálya lehajtó:

20120726 28 Autópálya felhajtó.jpg

Majdnem mellette az Agrárgazdaság.

20120726 29 Agrárgazdaság.jpg

Visszafordulok, és az új házak mellett elhaladva eljutok a Vezér úti lakótelephez. Onnan nem messze van az IT Services. Az előtérben még mindig a 109-es vonal.

20120726 30 National Instruments.jpg

20120726 31 109 3.jpg

És a lakótelep.

20120726 32 Vezér lakótelep.jpg

Az úton jobbra kanyarodva elhaladunk a Liget lakópark mellett, ami szintén nem egy olcsó hely.

20120726 33 Liget lakópark 1.jpg

20120726 34 Liget lakópark 2.jpg

20120726 35 Liget lakópark 3.jpg

Az út végén elérjük a 33-as főutat, ami Füzesabonyig vezet. A háttérben a Vénkert látható, kistesójához hasonlóan nem a legjobb hely.

20120726 36 Vénkert.jpg

Itt a lámpánál van a Gábor Dénes Középiskola és a Kossuth Laktanya.

20120726 37 Füredi út.jpg

A 33-as Füzesabony irányában. Van itt jó pár üzletközpont, Baumaxx, Euronics, Cora, Metro, Aldi, Spar, stb. Erre járnak a 20-as és 33-as buszok.

20120726 40 Euronics 2.jpg

20120726 38 Euronics.jpg

20120726 39 Baumaxx.jpg

Itt is van kerékpárút. Nem messze elkövettem azt a hibát, hogy lekanyarodtam a Fontanánál. Nem tudom, üzemel-e még.

20120726 41 Fontana.jpg

Update: ha továbbmentem volna, akkor eljutok a Cora Auchan elé. Előtérben a 109-es vasúti pálya, a háttérben kanyarog, bár nem látszik, a 108-as, Debrecen-Füzesabony vonal.

20120918 01 Auchan.jpg

A 109-es Tiszalök és Debrecen felé.

20120918 02 109-es.jpg

20120918 03 109-es.jpg

Itt meg egy kis Bz robog:

Az Auchan mellett van a Park Center, ahol több szupermarket is van.

20120918 05 Park Center.jpg

Vele szemben az egykori Galaxis diszkó, ami most játékbolt.

20120918 06 Ex-Galaxis.jpg

Mellette a Metro.

20120918 07 Metro.jpg

A Balmazújvárosi úton elértük a város szélét.

20120918 08 Debrecen Balmazújvárosi út.jpg

Vissza a Fontanához. Az úton továbbhaladva eljutunk a Frieslandhez, a korábbi Hajdútejhez.

20120726 43 Friesland.jpg

Vele szemben a nagy semmi, ahol a tiszalöki vonat zötyög.

20120726 42 Köntösgátsor + vonat.jpg

A Köntösgátsor végén eljutunk a Bartók Béla utcára, ahol jobbra megyünk tovább. Erre jár a 43-as busz.

20120726 44 Bartók Béla út.jpg

A másik irányba az út elején van a Kenézy kórház. A behajtani tilos tábla alatt meg valami kiscsaj gyökérkedett.

20120726 45 meg a hülyegyerek.jpg

Innen nem messze van a Tócóvölgyi vasútállomás, a túloldalon a Nagysándor telep.

20120726 46 Cigánytelep.jpg

Az állomás:

20120726 47 Tócóvölgy 1.jpg

20120726 48 Tócóvölgy 2.jpg

És jön a füzesabonyi személy:

Update: a Kishegyesi úton végén is volt egy tábla, amit több, mint egy évvel később fedeztem fel.

20131122 Debrecen Kishegyesi út.JPG

Nem messze tőle van az autópálya feletti felüljáró:

20131122 Felüljáró 2.JPG

20131122 Felüljáró 1.JPG

Az út pedig megy tovább Ondód felé (arról pont nincs kép). A tippért köszönet egy kollégának.

A Tócóskert az épülgető Lidl, a Jégcsarnok.

20120726 49 De-rák utca.jpg

20120726 50 Lidl.jpg

Régi és új; a Derék utca két oldala. A páros oldal a régi tízemeletes panelmodell, míg a túloldal alig páremeletes társasház.

20120726 51 Derék-Régi és új.jpg

Egy balkanyar után még egy, majd az István út, buszokat nem írok.

20120726 52 István út.jpg

Majd onnan jobbra a 4-es főúthoz jutunk, Szolnok-Budapest irány.

20120726 53 4-es.jpg

Checkpoint

20120726 54 Debrecen 4-es.jpg

Kicsit visszább a vasúti fővonali átjáró.

20120726 55 Vértesi út átjáró.jpg

Bal szélen a 100-as fővonal Budapest felé, duplavágányos, villamosított. Jobb oldalon a 108-as és 109-es közös pályája Tócóvölgy felé.

20120726 56 100+108.jpg

Ugyanez a Nagyállomás felé.

20120726 57 +109.jpg

Az átjáró után balra a Tégláskert lesz, egy iparvágány.

20120726 58 Iparvágány.jpg

Utána pedig a 106-os Nagykereki vonal, és a 107-es, most üzemen kívüli létavértesi vonal. Sárándig egy pályán haladtak.

20120726 59 Nagykereki.jpg

20120726 60 felé.jpg

A Tégláskerten átvágva a távolban a reptér.

20120726 61 Reptér mögött.jpg

Jó nagy területe, így jókora kerülőt kellett tenni, hogy kijussak a 47-es főútra, ami egészen Szegedig tart. És már sötétedik is.

20120726 62 Mikepércsi út 1.jpg

20120726 63 Mikepércsi út 2.jpg

Errefele is van jó pár bevásárlóközpont.

20120726 64 Tuskó 2.jpg

20120726 65 Spar.jpg

20120726 68 Aldi.jpg

A reptér:

20120726 66 Reptér.jpg

A Mikepércsi úton kijutottunk a városból. Még csak fél úton járok, de már sötét van. A többi maradt holnapra.

20120726 67 Debrecen Mikepércsi út.jpg

Másnap reggel a Deko mellett elhaladva.

20120727 06 Deko.jpg

Teljesen a város déli részén, a Lenctelepen.

20120727 08 Lelenctelep.jpg

20120727 09 Szabadidőpark.jpg

20120727 10.jpg

20120727 11 Árok.jpg

20120727 12 szélen.jpg

20120727 14 bent a farkas.jpg

20120727 13 Kinn a bárány.jpg

Ez a környék már szinte falujellegű. Végül eljutok a Létavértes felé vezető útra, ahol épp a napokban is voltam.

20120727 15 Szeméttelep.jpg

Most jól látszik a Debrecen tábla a Diószegi úton.

20120727 16 Debrecen Diószegi út.jpg

Szabadságtelepen némi eltévedés után csak kijutottam a Létai útra.

20120727 18 Debrecen Létai út.jpg

Itt van a Mátyás Sütödék is.

20120727 17 Mátyás pékség.jpg

Az ott már Kondoros.

20120727 19 Kondoros 1.jpg

Itt halad a 105-ös, Debrecen-Nyírábrány vasúti vonal.

20120727 20 Kondoros 2.jpg

20120727 21 Kondoros 3.jpg

A vámospércsi úton a város széle. A 48-as főút Debrecen és Nyírábrány között. Itt van a Kondorosi csárda, vagy volt. A 45-ös busz végállomása.

20120727 22 Debrecen Vámospércsi út.jpg

20120727 23 Kondoros 4.jpg

Itt is van keróút, és azon haladva az első helyen lementem jobbra, a Veres Péter út környékén lyukadtam ki.

20120727 24 Veres Péter city.jpg

20120727 25 és a túloldalon.jpg

Az út elején és a végén is van egy autótemető.

20120727 26 Autótemető.jpg

Az út végén keresztezzük a martinkai utat.

20120727 27 Martinka felé.jpg

Vagy az Acsádi utat.

20120727 28 Debrecen Acsádi út.jpg

Innen egy ügyes keresztülvágással eljutunk a Sámsoni útra.

20120727 29 Debrecen Sámsoni út.jpg

A 471-es, Mátészalka felé vezető főút.

20120727 30 Samsonite.jpg

Innen meg csak próbálkoztam eljutni az egykori Mgm-hez, de nem volt egyszerű mire ezt megtaláltam.

20120727 32 ezmieznemgm.jpg

Az út végén ott van a ma már Kassai irodaház és parkolója.

20120727 33 Kassai irodaház.jpg

20120727 34 parkolója.jpg

Előtte halad el a 100-as fővonal Nyíregyháza-Záhony-Ukrajna felé. A 110-es számú mátészalkai vonal is itt van, Apafáig közös pályán haladnak.

20120727 35 100.jpg

A Kassai úti troliforduló.

20120727 36 Troliforduló.jpg

A 4-es főfőút Nyíregyháza felé. Egykori kurvaplacc.

20120727 37 4-es kurvaplacc.jpg

Az utolsó tábla, a Köztemető mellett.

20120727 38 Debrecen Kassai út.jpg

20120727 39 Köztemető mellett.jpg

Köztemető:

20120727 40 Köztemető.jpg

20120727 41 előtt.jpg

Onnan pedig már csak pár száz méter, és ismét a Campusnál vagyunk. Csak a másik oldalon. Egyébként meg kurvaplacc a hely.

20120727 42 Campus másnap kurvaplacccc.jpg

Úgy durván hat óra hossza volt, mire körbejártam a várost. Kilométert elfelejtettem mérni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr506452929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.