A harmadik rész folytatása, mivel az a farok blog.hu sem jelezte, hogy véges a kapacitása, és ne töltsek egy posztba hatezer képet, mert úgy sem fogsz látszani 200 után.
Az előzmény itt:
A következmény: beláthatatlan.
Tamásipuszta bejárata. Ez a hely mintha kisebb lett volna annak idején. Ahogy beértem, én éreztem magam kisebbségben. Ebből a helyből is bidám beltenyészet lett.
A vasúti megálló épületét pár hete elbontották. Meg is látszik. De itt legalább a táblát kint hagyták.
Kitekintés Hajdúsámson, illetve Tisztavíz felé.
Egy elhagyatott épület a környéken.
A Mátészalka felé tartó személyvonat.
Jujj, már megint mit csináltam? Hiszen nem szabad felvételt készíteni.
Innen már nincs messze Hajdúsámson bejárata. Amíg az utolsó pár száz métereken mentem, kiderült, hogy vannak még olyan nőneműek, akik fütyülnek arra, hogy ujjatlan felső és a hónaljkutya nem igazán illik össze. És nem ám valami 50-es, aki fiatalkorában talán még nem is hallott az epillálásról, hanem egy alig 20 éves egyagysejtű. Brrr!
A Kerekes boltokat nem sikerült megtalálni.
Mivel egyre inkább szorított az idő, ezért az állomás felé mentem. Ott is találkoztam néhány vasutassal, de nem érdekelt.
Kitekintés Dombostanya, illetve Tamásipuszta felé.
Vehetem kiengesztelésnek, hogy egy vonatkeresztet is elkaptam itt?
Vissza a központba, hátha találok itt valami érdekeset. Mivel sötétedett, ezért a képek elég xarok lettek. Egy városháza, egy iskola, egy háborús emlékmű.
Vele szemben egy park, egy ’48-as és egy ’56-os emlékmű.
És ezekkel szemben az egykori Ramszesz diszkó, jelenleg könyvtár.
Száguldás a kijárat felé.
Innentől kezdve már se idő, se lehetőség nem volt képeket készíteni. Sámsonkert környékén ráadásul olyan bogárinvázió volt, hogy a sötét ellenére kénytelen voltam a napszemüveget felvenni. Debrecen bejárata.
Szóval a 105-ös vonal többi részéből megint nem lesz semmi, akárcsak egy hete. Van valami megfoghatatlan az egészben. Ahogy már besötétedett, és be van dugva a füled, de a lejátszódban pont véget ért az adás, és a szél úgy süvít, mintha orkán lenne, pedig nem. Vagy amikor a kerékpárúton haladsz, és csak a lámpádra hagyatkozhatsz, mert a 48-ason haladó autók lámpájának fénye nem ér el hozzád. Csak bízhatsz benne, hogy előtted semmi kivilágítatlan. Aztán eléred a kerékpárút és a Zsuzsi vonat sínjének kereszteződését. Na, itt nem kell attól tartani, hogy jön a vonat ilyenkor.
Vagy amikor eléred Nagycserét, és ott egy jó hosszú álló kocsisort látsz. A távolban pedig fehér vitorla helyett villogó kék fényt. Útlezárás két sávon. Bementem a lakótelep felé, hátha meg tudom az egészet kerülni, de nem, jóval odébb, Haláp felé volt a lezárás.
Amikor még viszonylag jól is mennek a dolgok, akkor is sikerül sokszor elrontani. Mikor pedig ilyen ’vész’helyzet áll elő, akkor valahogy mégis sikerül intézkednem. Ahogy most is. Visszamentem a bakterházhoz vezető úthoz. Rémlett, hogy a vasút mellett van egy kisebb út, amin talán el lehet jutni egy kereszteződésig.
Azért az út elég döcögős volt, de a Csepel itt is helyt állt. Azért annak aligha örült, amikor néha egy-egy kavics megdobta a kereket. Ahogy haladtam, az utolsó vonat is elrobogott mellettem. Erről nincs videó, mert a sötétben úgy sem látszott volna semmi. A kereszteződés viszont nem akart eljönni, csak jóval később. Volt egy sejtésem, hogy valahol korábban is volt, csak nem láttam meg. Na ja, elég volt előre nézni, nem hogy még oldalra. Végül Haláp szélén találtam egyet. Onnan is jó volt kimenni a főútra, egyrészt a nagy por, másrészt a fel-le-fel-le út miatt. Valahol az útőrház környékén keveredtem vissza a 48-asra. A hátralévő mintegy 8 km alatt talán hat kocsi ment el mellettem. A másnapi híradásban:
„Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a 48. számú főúton, Nagycsere és Haláp között 2014. szeptember 7-én 19 óra 15 perc körüli időben három személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A gépjárművek a baleset következtében lehaladtak az úttestről és az árokba hajtottak. A balesetben egy személy megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A főút balesettel érintett szakaszán a forgalom 2014. szeptember 7-én 21 óra 20 perctől félpályás útlezárás mellett halad.” Aham, este kilenckor már otthon is voltam.
A napi mérleg 100 km-es távolság, és 35 km/h csúcssebesség.
Ha aznap nem sikerült a hiányzó szakaszt rögzíteni, akkor majd most, 9 nappal később. Egy huszáros vágással Vámospércs központjában vagyunk a kerékpárúton. Mellette a 48-as főút, és a központ felé nézünk.
A másik irányba.
Régebben itt volt a Vámospércs tábla.
Aztán átkerült ide valahova.
De most biztosan itt van a kijárat.
Elindulunk a 48-ason Debrecen felé. Szólok előre, hogy a hátralévő részben elég nagy összevisszaság lesz.
Debrecen legkülső külterülete ezen a részen.
A Karácsony KFT, a focipálya, a 37-es buszmegállója, illetve egy utcakép.
Ezen az úton indultam el a vasúti megálló felé.
Hamar kiderült, hogy a másik irányba kellett volna menni.
Úgyhogy lehetett indulni a susnyás mentén a vágány mellett. De legalább világos van.
A vasúti megálló.
Régen volt itt tekerős sorompó.
Kitekintés Vámospércs, illetve Nagycsere felé.
Haláp felé itt kell menni…
De mi egyenesen megyünk.
Az esős idő miatt viszonylag jól lehet haladni, kivéve, ha pocsolya van. El is jutunk a Halápi csárdáig.
Itt tessenek lemenni majd a vasúthoz.
Továbbhaladva a 48-ason próbálom azt az utat megtalálni, ahol kijöttem. Szerintem meg lett.
Ezért túlmentem, és eggyel arrébb mentem le. Eljutottam egy régi őrházig. Itt is kimehettem volna akkor, de nem láttam az utat.
Az állomás irányába vezető út világosban.
Ennél a bakterháznál csináltam két képet. Úgy látom, hogy be van zárva az épület. Nemigen van itt vonatkereszteződés manapság.
A bakterháznál lévő átjáró.
A bakterház mellett kivezető út után a helységjelző tábla.
Egy látkép Nagycseréről. Nagyon kevesen laknak itt. Azért van csak állomása, mert az erdészet itt pakolja a fákat.
Nagycsere állomás.
Kitekintés Haláp, illetve Kondoros felé.
Innen vissza a főútra. A kerékpárút a Panoráma étteremnél kezdődik. Régen úttörőház volt, aztán sok évig be volt zárva, úgy 2000 körül (vagy kicsit korábban) alakították ki az éttermet. A leágazás előtt egy kicsivel nagy ellenőrzés volt.
Az étterem után az árok kiszélesedik, van egy része, ami most nem zöld, mivel ki van száradva.
Három éve így nézett ki.
Itt van a kerékpárút és a kisvasút kereszteződése. Itt is készült két kép legutóbb a sötétben.
A főutat toldozzák-foldozzák most nagyban a leágazásnál. A közelben még mindig megvan az Ördög-árok, amelyről már írtam két éve az Erdőspuszta-túra kapcsán. Lássuk, változott-e valamit.
Semmit, legfeljebb csak én.
Innen visszamentem a kerékpárúthoz. Átkeltem a kisvasút sínjein. Mivel fülvédőt használtam, nem hallottam semmit. Azért nem ártott a sínnél szétnézni, ugyanis a vonat mindössze 20 méterre volt tőlem. Húha, az első sokk után természetesen:
Haladunk tovább Kondoros felé. Ezt a részt nem is tudom, minek nevezzem. Olyan, mintha hétvégi telkekkel lenne tele.
„Tom, nem vagy vicces. Csak hájas - úgyhogy kár erőlködnöd. Fogyózz!”
Errefelé elég drága házak vannak.
Debrecen legszélén járunk. A híd utáni rész napközben még jó is, de éjszaka nagyon sötét van ott.
Debrecen bejárat a Kondorosi csárdánál.
Szabadságtelep megálló, immáron épület nélkül.
Kitekintés Kondoros, illetve Debrecen felé.
Innen a töltés mellett indultam el. Útközben két őrházzal is találkoztam.
És eljutunk Kondoros megállóhelyhez.
Kitekintés Szabadságtelep, illetve Nagycsere felé.
Már majdnem készen vagyunk. Vámospércs állomással kezdtem a poszt elején, ez marad a végére is. A másik bakterház, ahol még van szolgálat.
A rakodó területe.
Az állomás épülete.
Kitekintés Szentannapuszta, illetve Haláp felé.
Nos, ha nehezen is, harmadjára csak sikerült kirakni a teljes 105-ös vonalat most, a Káosz évében.