Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

2014.10.10 20 éves jubileumi, 4/3. rész - Az utolsó simítások

2014. október 24. - JasonX2

Előzmények:

http://nevtelenutazo.blog.hu/2014/10/19/2014_10_01_20_eves_jubileumi_4_1_resz_a_klasszik_kortura_filmszakadassal

http://nevtelenutazo.blog.hu/2014/10/19/2014_10_07_20_eves_jubileumi_4_2_resz_a_klasszik_kortura_ujraforgatva 

Az első út alkalmával a felénél, másodjára a három negyedénél lett sötét. Harmadjára talán végre sikerül dokumentálni a hiányzó részeket.

R-463445-1175351415.jpeg

Habár legutóbb még Noémi is jó időt jósolt, az égen lévő felhők miatt ebből nem sok mindent érzékeltem. Néhány apró darab hiányzott volna már csak a legutóbbi poszthoz, de időközben jött egy nem várt üzenetváltás, és egy apró kis helyszínt is beiktattam, amit nem terveztem, és nem várt hatása is volt ennek. Az a tény, hogy most tiszta az ég és délelőtt indulok el, egyfajta elégtétel az elmúlt két alkalom szívásáért. Mindjárt jobban fújódik fel a szomszéd tehene.

20141010 001 Vámospércs kijárat.JPG

El van átkozva ez a 48-as útszakasz. Amikor a sárándi túra volt, úgy terveztem, hogy majd a 105 vasút és/vagy a 48-as közút is szerepelni fog benne Debrecen és Vámospércs között. Ez akkor nem történt meg. A nyíradonyi túra direkt a 105+48 kombi miatt lett kiterjesztve hosszban. Akkor szintén rám sötétedett, így szintén elmaradt. Külön rászántam egy délelőttöt (és szoptam is egy izmosat, de emiatt). Vámospércs és Nyírábrány közötti rész ugyan már dokumentálva lett korábban, de néhány, majd később látható apróság miatt újra ezen a szakaszon kellett végigmennem. Ilyenek vannak, srácok.

20141010 002 Ez van srácok.JPG

Szentannapusztán járunk, a már döglött állami gazdaságnál lévő leágazásnál.

20141010 003 Szentannapuszta döglött gazdaság.JPG

Ezúttal viszont végigmegyünk a bekötőúton.

20141010 004 Szentannapuszta .JPG

20141010 005 Szentannapuszta .JPG

Hoppáré, itt mintha lenne még élet.

20141010 006 Szentannapuszta ez még üzemel.JPG

Tovább a lakott terület felé, néha megállva, mert az a k***a ülés egyre lejjebb csúszik.

20141010 007 Szentannapuszta .JPG

Most egy kicsit megint csalok, mert volt még egy utam két héttel később, másrészt fenntartom a változtatás jogát. Ami későbbi eset volt, azt így írom. A tóhoz is szerettem volna elmenni, de elkerültem. Nos, ha itt lementem volna, akkor ott lettem volna.

20141025 28 Szentanna itt kell lemenni a tóhoz.JPG

20141025 29 Szentanna tó felé.JPG

Elég kicsi egy valami, bár Ninni is mondta, hogy már csak negyede, mint régen.

20141025 30 Szentanna tó lenne.JPG

20141025 31 Szentanna árok.JPG

20141025 32 Szentanna zsilip vagy mi.JPG

A főtér, már ha lehet annak nevezni és közvetlen mellette a vadászház.

20141010 008 Szentannapuszta központ.JPG

20141010 009 Szentannapuszta Vadászház.JPG

És ott lett volna még egy kis tó, bár pont nem látszik a képen.

20141025 27 Szentanna kis tó lenne ha látszana.JPG

Először balra megyünk, mert az nem annyira fontos hely, ráadásul Nyírábrány felé sem erre lehet eljutni.

20141010 010 Szentannapuszta először arra megyünk.JPG

A lakottabb rész kimerül néhány házban. Ilyen alacsony lakosságra is jut legalább egy …. Tudjátok, mi történik a népi cserépedénnyel, ha leesik a magas lóról? Összetörik. Az a köcsög össze lesz majd – lelkileg (ha még itt lakik egyáltalán).

20141010 011 Szentannapuszta lakottabb rész.JPG

20141010 012 Szentannapuszta lakottabb rész.JPG

Kicsit visszább lehetett a buszmegálló, de már nemigen jár be ide busz.

20141025 26 Szentanna buszmegálló.JPG

Visszamegyünk az elágazáshoz, és eljutunk az omladozó magtárhoz.

20141010 013 Szentannapuszta magtár.JPG

20141010 014 Szentannapuszta magtár.JPG

És vele szemben a szintén düledező Kende kúria.

20141025 24 Szentanna Kende kúria.JPG

20141025 23 Szentanna Kende kúria.JPG

20141025 22 Szentanna Kende kúria.JPG

Némi birkózás a homokkal és egy éles balos kanyar után az erdő szélén.

20141010 015 Szentannapuszta most erre megyünk.JPG

20141010 016 Szentannapuszta nem ezt kerestük.JPG

20141010 017 Szentannapuszta.JPG

Vissza az elágazáshoz, és egyenesen haladva. Vajon Ninni mit szólna ehhez?

20141010 018 Szentannapuszta na örülünk.JPG

20141010 020 Szentannapuszta E-nek küldjük.JPG

Ezekkel szemben van valami, amiről már korábban is készítettem képet, de azon alig látszott.

20141010 019 Szentannapuszta hodály.JPG

20141025 21 Szentanna valami.JPG

A második alkalommal a másik irányból jöttem. Egy jókora esős idő után voltunk, ezért most nem volt gond a porral, a pocsolyákkal annál inkább. Ja, és ez után a kúria előtt néhány kutya odajött hozzám, de a fülöpiekkel ellentétben teljes szelídek voltak.

20141025 25 Szentanna pocsolya.JPG

Most ide beszúrom a visszautat. Egy sokféle színben pompázó erdős rész.

20141025 14 Szentanna felé.JPG

A pormentes út.

20141025 15 Szentanna felé.JPG

20141025 16 Szentanna felé.JPG

Nos, Ninni, örülünk??

20141025 17 Szentanna Ezt küldjük E-nek.JPG

20141025 18 Szentanna Ezt küldjük E-nek.JPG

20141025 19 Szentanna Ezt küldjük E-nek.JPG

20141025 20 Szentanna Ezt küldjük E-nek.JPG

Ezen az úton haladok tovább, amelynek a végén elérem a temetőt.

20141010 021 Szentannapuszta .JPG

20141010 022 Szentannapuszta .JPG

20141010 023 Szentannapuszta .JPG

20141010 024 Szentannapuszta .JPG

Kérdezhetitek, honnan/minek ez a sok youtube-os link. Innen:

R-195093-1166623500.jpeg

Chicane alkotásainak kielemzéséhez egy külön blog kell majd. Lényeg annyi, hogy ez volt az első albuma 1997 őszén. Hozzám egy évvel később jutott el, egy akciós eredeti kazetta formájában. Nem sokat hallgattam, viszont 2002 őszén váratlanul előkerült, és nagyon népszerű lett. Akkor úgy éreztem, hogy egy kellemes őszi nap valami erdős vidéken nagyon jó lenne ezt hallgatni. Mostanra összejött.

20141010 025 Szentannapuszta azt mondják.JPG

Ninni, nem tettél mást, csak említettél egy apróságot. Nélküled egy élménnyel lettem volna szegényebb. Köszönöm.

20141010 026 Szentannapuszta keressem fel az orvosom.JPG

Onnan is jöhettünk volna, akkor valószínűleg megtaláltam volna a horgásztavat.

20141010 027 Szentannapuszta .JPG

Nem vagyok biztos benne, hogy az út végén járok-e már. A felvezetőben nem említettem, de most megteszem: először és utoljára ezen az úton 1997. augusztus 20.-án jártam.

20141010 028 Nyírábrány mellett.JPG

Elértem a temetőhöz vezető leágazást. Most egy kicsit kikapcsolom, mert egy több éves tartozást törlesztek.

20141010 029 Nyírábrány temető.JPG

20141010 030 Nyírábrány temető irányába.JPG

Innen egy jó nagy ugrással Fülöp közelében.

20141010 031 Nyírábrány bejöttem ide.JPG

20141010 032 Nyírábrány hogy ezen a lejtőn lemenjek.JPG

Minek jöttem ide? A lejtő aljánál van egy árok. Most már meg van csinálva a híd, de volt idő, amikor annyira rossz egy fatákolmány volt rajta, hogy még gyalog is veszélyes volt átmenni rajta.

20141010 033 Nyírábrány megvan a híd.JPG

20141010 034 Nyírábrány megvan a híd.JPG

Erre fele sokszor voltam gyerekkoromban. Innen nem messze van a Feketerét nevezetű része Nyírábránynak. Az egyik nagybátyám jelenleg is a közelben lakik. Nagymamám is itt lakott, majd a központba költözött, pár éve sajnos még tovább – ahonnan már nincs visszatérés.

20141010 035 Nyírábrány megvan a híd.JPG

A főútnál itt van a leágazás. Korábban már próbáltam képet készíteni erről a helyről, de a fényviszonyok miatt nem igazán ment.

20141010 036 Nyírábrány majdnem Fülöpnél.JPG

És akkor innen még egyszer: Nyírábrány felé haladva.

20141010 037 Nyírábrány bejárat felé.JPG

20141010 038 Nyírábrány Fülöpi út.JPG

Nyírábrány bejárat.

20141010 039 Nyírábrány bejárat.JPG

But, I'm not gonna tell you what I want
I'm not gonna show it to you
Find in me baby

Find me 1.png

Find me 2.png

Find me 3.png

Find me 4.png

Find me 5.png

Find me 6.png

Find me 7.png

No, ez meg mi? Minden bizonnyal a világ talán legjobb száma több ok miatt is kapcsolódhat ide. Egyrészt ez is húsz éves. Talán azért kapcsolom ide, mert – mily meglepő, de – amikor húsz évvel ezelőtt először voltam nyári gyakorlaton, ott volt egy nyírábrányi illető, aki nagyon emlékeztetett a fenti formáció egyik tagjára. De az is lehet, hogy a fentebb látható képeket először 1994 őszén a másik nagybátyámnál láttam szintén ezen a településen, az MTV European Top 20-ban.

MTV European Top 20.jpg

Jam_Spoon_-_Find_Me_single.jpg

Jam & Spoon Plavka.jpg

Ami pedig legutóbb már tényleg esélytelen volt, hogy az egykori TSZ telepről képeket készítsek. A nyolcvanas években sokszor voltam itt, akkor még nagy élet volt itt. Külön élveztük, amikor a hátul lévő roncs Zileket „vezettük”. A kilencvenes évek eleje ide is pusztulást hozott. Amikor legutóbb kifejezetten ide jöttem volna, akkor már le volt minden zárva, és csak egy árva kombájn volt itt. Azóta még annyi sincs.

20141010 040 Nyírábrány Tsz.JPG

20141010 041 Nyírábrány Tsz.JPG

20141010 042 Nyírábrány Tsz.JPG

Itt voltak a dohányszárító siló helyett sirokkók.

20141010 043 Nyírábrány Tsz dohányszárító helye.JPG

Itt volt a traktoristálló.

20141010 044 Nyírábrány Tsz traktor istálló.JPG

Ez pedig az az oszlop, amit egy Belarus-szal egyszer telibe találtam. Mivel senki nem mondta el, hogyan kell kormányozni. Lehettem vagy hét éves.

20141010 047 Nyírábrány Pózna.JPG

Innen nem messze még üzemel valami, de a képen pont nem látszik semmi.

20141010 045 Nyírábrány Tsz mellett.JPG

Ez az út is elvezet a Feketerétre. Gondoltam rá, hogy elmegyek oda, de aztán még sem.

20141010 046 Nyírábrány Feketerét felé.JPG

Ezt a helyet is sokszor láttam éveken keresztül.

20141010 048 Nyírábrány .JPG

Nem messze található a Tájház.

20141010 049 Nyírábrány tájház.JPG

Kicsivel arrébb található egy nagy kanyar, egy régi temető, egy buszmegálló, és mögötte a varroda.

20141010 050 Nyírábrány varroda.JPG

Kezdődjék a hülyeség. Az egykori vegyesbolt ma Privát.

20141010 051 Nyírábrány Privát.JPG

Emlékeztek, amikor erről a tábláról beszéltem? No, tényleg innen jöttünk, most már látszik is, kár, hogy csak harmadjára sikerült ezt megvalósítani.

20141010 052 Nyírábrány irányjelző tábla hátulról.JPG

20141010 053 Nyírábrány irányjelző tábla előlről.JPG

A kastélynál már voltam.

20141010 054 Nyírábrány kastély.JPG

De nem csináltam ilyet!!

20141010 055 Nyírábrány kastély szelfi.JPG

Grumpy cat Vs Chuck Norris.jpg

20141010 056 Nyírábrány kastély szelfi.JPG

Itt volt régen a malom, aztán az egy időben népszerű Exclusive 2000 diszkó, majd talán kaszinó, meg a t*köm tudja, még mi.

20141010 057 Nyírábrány malom diszkó kaszinó tökömvége.JPG

Budaábrány/Kisábrány felé indultam el. Itt volt egykoron a gázcseretelep. Már megint „volt”. Nem tudok még egy olyan helyet, ahol ennyi minden eltűnt volna. Pedig biztos van ilyen máshol is.

20141010 058 Nyírábrány gáztelep helye.JPG

20141010 059 Nyírábrány Kisábrány.JPG

Itt egy Reál, a bidámoktól nem messze.

20141010 060 Nyírábrány Reál.JPG

Mindjárt egy éles jobbos.

20141010 061 Nyírábrány első éles kanyar.JPG

Aztán egy éles balos, a kanyarban a rányik.

20141010 062 Nyírábrány második éles kanyar.JPG

Majd a templomnál egy éles jobbos ismét. Ezek miatt a kanyarok miatt nem szeretnek autóval járni erre.

20141010 063 Nyírábrány harmadik éles kanyar.JPG

A Szabadság út, ami kivezet a faluból.

20141010 064 Nyírábrány Szabadság utca.JPG

Ha már szóba került a szentannai köcsög, akkor még beszéljünk egy korábbi posztban emlegetett nyírábrányi fél(??)románokról. Főleg azokról, akik azzal a köcsöggel lófráltak anno. Soha nem értettem, mi értelme a különböző települések közötti ellentéteknek. Mondhatnánk a Budapest kontra vidéket. Vagy Debrecen/Nyíregyháza. Vagy Sopron/Győr. De, hogy ne menjünk ilyen messzire, a Nyírábrány/Vámospércs. No most, nálunk nem hiszem, hogy bármiféle előítélet lett volna az ábrányiak felé. Találkoztam ott is rendes emberekkel, sőt, a rokonaim egy jó része is ott lakik. De vannak olyanok is, akiknek csak annyi a szókincse, hogy „mocskos vámospircsiek”. És ezt hallgatni minden nap, kb. 23 percen keresztül. Netán az a gond, hogy a mi településünknek városi rangja van? Vagy az, hogy egy kisebb központ is? Szerintem még ti sem tudjátok, mert túl primitívek vagytok. Az ember azt hinné, hogy egy ilyenhez odamehet és simán elintézheti, de nem, mert ezek a bidámokhoz hasonlóan szerveződnek, és ha valakit bántasz, tíz másik ugrik rád. Mondani sem kell, mind priuszos. De amúgy sem nyúlhatsz hozzájuk, mert… na itt jön a kibaszás, mert hivatalos személynek minősülnek. Lesz ez még másképp is.

A kijárat, amely még nem szerepelt itt.

20141010 065 Nyírábrány kijárat.JPG

Az út végén az a kereszteződés, ami már korábban is szerepelt a blogon.

20141010 066 Nyírábrány 48-as kereszteződés.JPG

20141010 067 Nyírábrány visszatekintés.JPG

We love you, 48.

20141010 068 We luv 48.JPG

20141010 069 Vámospércs felé.JPG

20141010 070 Vámospércs felé.JPG

Itt a leágazás a sztrádához.

20141010 071 Szentannapuszta biciklisztráda kezdete.JPG

Ami már szét van repedezve, veri a gaz felfele.

20141010 072 Repedezett bicikliút.JPG

És néhol még ugratni is lehetne rajta.

20141010 073 Ugratós bicikliút.JPG

-

20141010 074 Szentannapuszta távolban egy kis ház.JPG

20141010 075 Uez zoomolva.JPG

Elértük Vámospércs szélét, de az ottaniakat egy külön posztba töltöm fel, mert a sok kép miatt a blog úgy is levágná a végét.

Folytatás:

http://nevtelenutazo.blog.hu/2014/11/01/2014_10_10_20_eves_jubileumi_4_4_resz_kijarat_zarora_vagy_amit_akartok

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr756830409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.