Az elmúlt időszak több közös túrát is hozott, de ez nem jelentette azt, hogy ezután nem lesz szóló utazás. Ha pedig már nincs bicikli, akkor más módon. Akár gyalog.

Az egészet jóval messzebbről kell elkezdeni, mint az eddigieket. A nyári otthonléttel kezdődött az egész, egész pontosan a visszaúttal. Az első képet csak Debrecenben tudtam elkészíteni, mert pár perccel korábban érkezett a vonat Vámospércsre, és ott nem volt idő. Egy Uzsgyit kaptunk reggelire, ami még napközben is ritkán jár felénk.

Innen a Hortobágy IC-vel mentünk a Keleti pályaudvarig. Ez a lila PKP / lengyel vonat az. Tavaly decemberig elkerülte a Keletit, akkor viszont behozták ide, és kezdőállomásként már Nyíregyháza szerepel. Debrecen és Budapest között viszonylag nyugis a helyzet, de ott mindig akad egy-két analfabéta, aki nem találja a helyét.

Itt a vége az útnak.

A Keleti kívülről. 2007-ben erről sem készült kép, most pótolhatom. Nem ártott volna pedig néhány régi kép, mert a pályaudvar előtti részt eléggé átépítették időközben.

Innen gyalog haladva tovább a Duna felé. Habár ez még a híres-hírhedt nyócker, de napközben a főút nem tűnik vészesnek. Az Erzsébet-hídnál járunk, a háttérben látszik a Szabdság-szobor.

„Szent Gellért hittérítő, az első magyar vértanú szobra központi alakja a Gellért-hegy oldalán álló félköríves, árkádos építménynek. A kompozíció főalakja, Szent Gellért püspök, jobbjában keresztet emel az ég felé, a mellékalak a pogány magyar vitéz. Az 1904-ben felállított 7 méteres bronzszobor Jankovits Gyula, a pogány vitéz Gárdos Aladár szobrász alkotása. A hegy oldalán álló együttest Francsek Imre építészt tervezte. Szent Gellért szobra egyike a Ferenc József király által adományozott 10 szobornak. Az eredetileg 3 méteres magasságúra tervezett szobor nagyságát azért növelték, hogy jobban érvényesüljön a Duna partján, a Szent Gellértről elnevezett Gellért-hegyen, és ne vesszen el a hegy tömegében. A velencei származású Gellért püspök a legenda szerint Szent István király fiának, Imre hercegnek volt a tanítója. Történelmi kutatások ezt nem erősítik meg, az viszont biztosnak tűnik, hogy jól ismerték egymást. A kereszténységet hirdető Gellért halálát a pogány csőcselék okozta, akik elfogták, és szöges hordóban (vagy kétkerekű taligán) legurították a Kelenhegy - mai neve: Gellért hegy - szikláiról.”

Kicsit sietni kellett, hogy elérjem a vonatot a Déliben. Igen, a Délibe is el akartam menni, az IC ugyan megáll Tatabányán is, de a Déli sorsa jó ideje kérdéses.

Tatabányán leszálltunk, a társam ment tovább busszal. Én maradtam, mert a 13-as ezúttal a vasúti 13-as. Ha kell, akkor gyalog indulok meg a sínek mentén, és ha elég lesz, akkor távolsági buszjárattal is el tudok jutni Kisbérig. Az Interspar mellett vagyunk.

Ugyanis itt van egy mosó. Csak nem gondolta bárki is, hogy hagyni fogom a bringás túrákat. Ha már a Monti odalett, és a helyzet is normalizálódott a szállón, és maradtunk a lakásban, akkor ideje elhozni a régi útitársam is.

Mielőtt azonban nekivágnék a 13-as, Tatabánya-Pápa vasútvonal első szakaszának, még elmentem néhány kerékpárboltba, mert szükség volt néhány dologra, úgy, mint hátsó lámpa, belső gumi. Azt is figyelembe venni, hogy jól kell az idővel gazdálkodni, mert itt nincs lehetőség arra, hogy vonattal menjek haza – hiszen pont a kihalt/meghalt vonal miatt vagyok itt. Ezt a kopjafát az Árpád utcában találtam, de infó nincs róla.

A Vágóhíd utca végén a bányász skanzen található.

Innen visszafordultam, és az utcán tovább haladva egyenesen. „Galánthai gróf Eszterházy József Antal országbíró, nevéhez fűződik az 1700-as évek elején, az akkorra erősen kihalt Komárom megye újra telepítése, ekkor települtek Alsógallára és Felsőgallára német ajkú, Bánhidára elsősorban szlovák nemzetiségű családokkal. Ennek emlékére állították 2001. évben Petrássy Miklós önkormányzati képviselő kezdeményezésére, javarészt magán és alapítványi pénzekből és a Tatabánya Szebb Környezetünkért Alapítvány közreműködésével. A keskeny posztamensen álló lovas huszár, egyenruhában, kivont karddal tisztelegve szemléli Vértes és Gerecse lábánál fekvő települést, a megállított, nemes tartású ló nehezen tűri az állást, láthatóan 'táncol' a lovasa alatt. A szobor teljes magassága 6,0 m. Tatabánya, Károlyi sarok, a szobor gyakorlatilag a korábbi települések Bánhida, Alsógalla és Tatabánya hármas határpontján áll, korábban 3, ma már csak 2 db öreg tölgyfa árnyékában.”

Vele szemben a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal.

Ha már ennyire eljöttem a vasútállomástól, akkor elindultam megkeresni a közelben lévő Alsógalla megállót. Ez már az 1-es fővonalon található.

Tatabánya, illetve Szárliget felé tekintünk.

A közelben egy felüljáró, ahol a sínek fölött nem volt felsővezeték. Valószínűleg ez lehet az az időközben megszüntetett hurok, ami érintette a rosszhírű Felsőgalla állomást. Annak közelében található a hírhedt Mésztelep, a város szégyene.

Tatabányai erőmű.

A régi bányászközpont.

„Gál István Szirmabesenyőn született, 1917-ben, 1979-ben halt meg Tatabányán. 1945-1953 között a Külkereskedelmi Hivatalban, a Tüzelőanyagkereskedelmi Vállalatnál (Tüker), a Magyar Állami Szénbányák Központjában, a Bánya- és Energiaügyi Minisztériumban dolgozott. 1951-54-ben a Gazdasági és Műszaki Akadémián tanult. 1953-tól haláláig a Tatabányai Szénbányák igazgatója, ez az időszak nemcsak a vállalat fénykora volt, hanem Tatabánya voltaképpeni létrejöttéé és megerősödéséé is. 1959-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök-közgazdász oklevelet szerzett. A szénvagyon növelése és feltárása, valamint a széndúsítás és iszapolási eljárás korszerűsítése terén végzett jelentős munkát, 1961-ben Kossuth-díjat kapott. Az MSZMP Komárom megyei VB és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének tagja, Tatabánya díszpolgára volt.”

„Az egykori tatabányai bányavállalat volt főépülete előtti Vértanuk terén álló bányász emlékmű, a központi bányászünnepek egyik első hagyományos színtere. A tér körüli összes épület, üzem gyakorlatilag mind a szénbányászathoz kötődött hajdanán. Mint az archív fotókból látható, a szöveg jelentősen változott az idők folyamán. Az eredeti szoborszöveg: 'Emlékezésül azoknak a hős bányászoknak, akik 1919. szeptember 6.-án az elnyomás elleni harcban csendőrsortűz következtében ezen a helyen mártírhalált haltak. E hősök példája lelkesít bennünket szabad hazánk védelmében a szocializmus építéséért vívott harcban. 1969. szeptember.' A jelenlegi szobor szöveg: ' Emlékezetül azoknak a bányászoknak, akik a tatabányai szénbányászatért áldozták életüket.'”

Nem messze innen egy elhagyott épület.

I. világháborús emlékmű. „A tatabányai hősi emlékmű, bizonyosan Ligeti Miklós alkotása. Azt nem lehet tudni, hogy mivel vették rá, hogy elkészítse, mert ezen kívül nem vállalt ilyesmit. Három okból: Katona családból származott, az apja történeteiből jól ismerte a háború mibenlétét. Később maga is megtapasztalhatta milyen az akkori hadviselés, ugyanis megbízták a Hősök Arcképcsarnoka című portrésorozat elkészítésével, mely a vezénylő tábornokok portréit mutatta be. Ehhez végig kellett járnia az összes harctereket, és ott volt alkalma tapasztalatokat gyűjteni. Nem szerette a háborút, soha nem is beszélt róla. A harmadik ok; ő volt az Emlékbizottság elnöke, s így nem tartotta úriemberhez méltónak, hogy saját szobra felállítását forszírozza. Mindenesetre szerette a szobrot, mert elvitte az avatásra a gyerekeit, és elmesélte az emlékmű szimbolikáját. Nem túl messze van innen a dicsőséget hirdető, Donáth Gyula féle, kitárt szárnyú turul madár. Egy hősi emlékműn, az elesettekre emlékezve, meg kell pihennie, ezt teszi itt, az emlékoszlop tetején.A mellékalakok, valamelyik elesett katona gyermekei. Egy fiatal felnőtt, és két kicsi. Mert ez a szobor emléket állít az árván felnőtt gyerekeknek is, akik legalább annyira áldozatai és hősei a háborúnak, mint az elesett katonák.”

A mellette lévő Ifjúság parkban időztem egy kicsit.

Jászai Mari Színház, Népház.

„Tatabányán a Tulipános Háznak is nevezett Cifra Palota 1924-ben épült Toroczkai Wigand Ede építész tervei szerint. A szecessziós stílusú épület külseje a különféle formájú ablakok körül magyaros tulipános motívumokkal lett díszítve, innen ered a Tulipános Ház neve. Ám még az idősebbek a mai napig is Tiszti Kaszinóként emlegetik, hiszen, a hajdani Bányásztiszti Kaszinó épülete kezdetben a Magyar Államkincstár, azaz a MÁK Rt. főtisztviselőinek, munkásainak nyújtott szórakozási lehetőséget. Nagy élet volt akkoriban a kaszinó színháztermében és kártyaszalonjában, három külön kaszinó volt biztosítva külön a munkásoknak, altiszteknek és tiszteknek. Azonban 1945 után vége lett a kaszinózásnak, az épületbe beköltözött a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség MADISZ, majd a Pártbizottság vette át a kulcsot. Később a Népház színjátszásával a kultúra kapott benne helyet. Végül 1967-ben a VIDUS a Tatabányai Szénbányák Vízdúsító és Ásványelőkészítő Fővállalkozása költözött a szép Tulipános Házba. Cifra még mindig az épület és meglehetősen jó az állapota, de sajnos azonban a látványán kívül semmi hasznot nem hoz a városnak és a lakóinak, mivel kihasználatlanul magántulajdonban áll. Tatabánya önkormányzata mindent megpróbál, hogy a városnak visszaszerezze az épületet.”

Az épület mögött egy újabb zöldövezet. Május 1. park.

„Tatabánya Óvárosi részében, a Május 1. parkban található Péterfy László Virágültető lány című alkotása. A mészkőből faragott szobrot 1977-ben avatták föl. A guggoló lány erőteljes alakjának megformálásán erősen érződnek korának stílusjegyei.”

Van itt egy szökőkút is.

A másik oldali kijárat.

„A Ságvári Endre út 15. sz. ház előtti parkban látható Gantner Jenő Munkácsy-díjas képzőművész Ülő nő című alkotása. A telt női akt kellemes látvány a parkban megpihenőknek, sajnos lassan egy karbantartás ráférne.”

„A Tatabánya, Ótelep utcában lévő, egykori újtemető helyén felállított Bányász Kegyeleti Emlékmű őrzi a százéves itteni bányászat áldozatainak emlékét. B. Hegyi László beomlott bányavágatot idéző alkotását és a kőtömbökbe vésett névsort a Bányász Nap alkalmával tartott emlék felvonulás évente érinti és koszorúk, virágok elhelyezésével emlékeznek a bajtársak és hozzátartozók szeretteikre.”

„Helyi képviselő kezdeményezésre és finanszírozásából készült Aradi vértanúk kopjafa együttes, a díszítések autentikusak, formájában és méreteiben a 'mának' készült emlékmű. A növényzet már tíz év elteltével 'túlnőtte'.”

Mintegy négy órája itt vagyok, voltam három kerékpár szervizben, egy villamossági boltban, de sehol sem tudták megforrasztani a km órát. Egy lehetőség marad, helyben kell majd egy forrasztót venni. Elindultam a városból kifele. Ha belegondolok, ennyi idő alatt már haza is érhettem volna.

Elértem Bánhida megállóhoz, amit az emlékezetes egy hónappal ezelőtti út során láttam először, amikor a busz nem Oroszlány fele ment. Ez a rész, illetve a szomszédos Környe állomás is közös pálya a 12-es, Tatabánya-Oroszlány vasútvonallal.

Tatabánya, illetve Környe felé tekintve.

Jókor jöttem, mert jött is egy vonat Oroszlány felől. Fura, hogy ez a rész villamosított, Talent vagy Flirt vonatok járnak erre egy vonalon, miközben a másikon már Bz sem jár 9 éve. Egy videót is készítettem, egy fiatal leányzó látta ez irányú tevékenységem, ezért szolidan félrehúzódott :-)

A megállóval szemben található a régi erőmű, amely 1930-2004 között üzemelt.

Itt majdnem kaptam egy infarktust. Elindultam volna, de a hajtómű fogás nélkül ment előre. Hátra is. Nem tudtam tekerni. Aztán elkapta az az az izét, de nagyon gondolkodtam, hogy inkább beviszem valamelyik szervizbe. Erre volt is alkalmam gondolni, míg elértem a kijáratot.

A szomszédos falu határáig, Környéig voltak kihagyások a hajtásban.

A tó és a vasútállomás felé indultam először.

Árpád-műemlék a tó partján.

Itt is egy szép nagy tó található.

A vasútállomás mellett található a kitelepítettek emlékére állított műemlék.

A vasútállomásnál lévő bicikliparkoló.

Az állomáson lévő raktárépület, valószínűleg ezt sem használják már úgy, mint régen.

A peronról Kecskéd felé tekintünk, ahol már ténylegesen nincs forgalom. Ugyanis ez után az állomás után szétválik az oroszlányi és a pápai vonal. A sors iróniája, hogy bár a 13-as már nem érinti Kecskédet, viszont van egy Kecskéd alsó megállóhely is ott a falu másik szélén, és az a 12-es vonalon található.

Visszatekintve Bánhida felé.

A vasútállomás épülete. Sietni kellett a kép készítésével, hogy ne zavarjam a személyzetet – Nyíradony után már minden lehetséges, ehh.

A központ felé visszaindulva egy kopjafa.

Rögtön utána a helyi sportpálya.

Által-ér.

Ez valami pizzéria lenne, a hidak egy árok felett találhatóak, de nem volt nyitva.

A falu központjában egy II. világháborús emlékmű. „A település központjában található a Római katolikus templom, melynek kertjében található a II. világháborúban elesett "hősök" emlékműve. Közadakozásból készült az emlékmű. Környe lakósai több mint száz hozzátartozójuk emlékére állították fel az emlékművet. Az első világháborúban szintén sokan nem tértek vissza a településre, azoknak az emléktáblája a templom belső terében látható.”

Ezt a táblát nem tudtam elolvasni.

A falu egyik főutcája a Beloiannisz utca. Egy szépen karbantartott környék, ahol egy cukrászda – pékség található.

Egy szép kis park, ahol ugyan nem adta könnyen magát a szökőkút.

Itt van még a községháza és a művelődési ház.

Ez utóbbinál lekanyarodtam jobbra. A temető található erre, de mellette egy alapítási, egy szovjet és egy II. vh. emlékmű.

Elértem a kijáratot, és a folyamatosan kimaradó hajtás miatt már az égiek segítségét kértem.

Itt sem kell túl sokat menni, hogy elérjük a következő falut.

A községháza, egy bányász emlékmű, a sportpálya, a mellette lévő játszótér, 1848-49 kopjafa.

A központban a művelődési ház, egy másik kopjafa, a faluház, egy szépen felújított régi iskola, egy I. vh emlékmű, tűzoltószertár.

A II. vh emlékmű a temetőben található.

Innen szinte egyenesen kell haladni, és eljutunk a még üzemelő vasúti megállóhelyhez.

Oroszlány, illetve Környe felé.

Nem értem, villamosított vonal, és nem ősrégi Szilik járnak erre, mégis be van zárva ez a kis épület. Elhanyagoltság, gaz, a szokásos…

A központban lévő Coop a mai napon hamarabb zárt, de találtam egy CBA-t, ahol tudtam tankolni. Kellett is, régen volt 9 óra. Az itteni tónál még parkolni is lehetett.

Lehet pózolni jóllakott napközisként.

Visszatérve oda, ahol bejöttem a faluba. Mondom, jó rozsdásak a sínek, erre kiderült, hogy itt volt a megálló régen. Néhány másik faluhoz képest még jó helyen is volt. Ennyi maradt belőle, de korábban is csak táblás megálló volt.

Bokod, illetve Környe felé tekintve.

Visszatértem a főútra, ami nem sokkal később keresztezte a síneket. Itt már nagyon kell figyelni, mert nem lesz egyszerű a helyzet. A következő megálló Bokod lenne, de azt egyrészt jó messze tették a falutól, másrészt már évtizedek óta megszűnt, itt nem találsz még egy padot vagy táblát se. A kereszteződés előtt egy előjelzőt láttam. Ha nem tudnám, azt hinném, hogy itt volt a megálló, bár a két vágány, hát nem tudom. Akár peron is lehetett itt.

Nem olyan bonyolult a helyzet, itt van egy leágazás az oroszlányi erőmű felé balra.

Vissza a közúthoz, de ehhez a dzsungelhez gyalog kellett jönni, a bicikli egy elég gazos úton maradt. Nem szeretem az ilyet, nincs nagy forgalom az úton, de akkor sem szeretem otthagyni. A kereszteződés után az első földúton jobbra lemenni a földúton, az kivisz a sínekhez. De jó, hogy van mobilnetem. Itt egy tucat kaptárat találtam, haladtam is tovább, majd a kanyarban, egy rég elhalálozott előjelző. A közelben járhatok.

Vagy itt is vagyok?

Ezeket a megállókat megkeresni egy külön kihívás. Jó, ha van épület vagy valami jele, hogy hol van/volt az állomás vagy megálló. Az sem baj, ha közúton is könnyen elérhető. Az ilyen évtizedek óta megszűnt helyek felkeresése a dzsumbujon keresztül viszont a nehézségek ellenére is rejt valami izgalmat. A keresés izgalmát. Itt viszont nem találtam semmit, a sín és egy földút kereszteződésénél sejtettem a megállót, mert a földút a falu felé vezetett. Szelvénykövet sem találtam a nagy gazban. Elindultam mindkét irányban, de az egy nyamvadt kő sem tartalmazott használható jelölést. Ennek a botorkálásnak súlyos időkiesés volt az ára.

Ráadásul az ominózus földút szintén egy kaptárcsoporthoz vezetett, ahonnan nem lehetett előre haladni. Nem tudom, mit jelzett a Google map. Balra térve egy sármentes kavicsos úton indultam vissza a főút felé. Mint kiderült, az előjelzőnél meg kellett volna állni, ott volt a megálló, onnan vissza a főútra, és akkor nem vesztettem volna ennyi idő. De nem is lett volna ennyire izgalmas.

Az oroszlányi erőmű.

Bokod bejárat.

Itt viszont semmit nem találtam. Néhány kép a főúton és kész. Nem a faluval volt a gond, mert az rendezett.

Kénytelen vagyok ismét kétfelé vágni a posztokat, mert korlátozás van sok kép van. Itt a folytatás:

http://nevtelenutazo.blog.hu/2016/12/18/2016_07_18_odusszeia_a_13-as_menten_245