Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

2017.10.21 Műsorváltozás - Szeged

2018. április 19. - JasonX2

Az eredeti terv szerint a háromnapos hosszú hétvégét Zalában próbáltuk volna eltölteni, de a szállás túlságosan messze volt a központtól, busz is alig járt arra, így aztán lemondtunk róla.

A Páromnak hétfő este menni kell dolgozni, nekem még van két napom hátra, de szerdától visszatérek. A hétfői visszautazás is elég körülményes, a keleti végekről lehet, hogy hamarabb hazaérnénk. Így aztán másik célpontot választottam. Mivel úgy tűnt, hogy jó idő lesz végig, egy olyan helyre indultunk, ahol már kétszer voltam a december végi hidegben, és a MM-projektnek is része – Szeged.

Most kivételesen egészen Budapestig mentünk busszal, a Népligetig utaztunk, onnan vissza a Nyugatiba.

20171021_001_budapest_nepliget.JPG

20171021_002_budapest_nyugati_pu.JPG

Van egy kis gond, a vakolat hullik a mennyezetről. Egy fővárosi pályaudvar esetében több, mint kellemetlen. A Torontál IC-vel utaztunk tovább.

20171021_003_budapest_vakolat.JPG

20171021_004_budapest_torontal_ic.JPG

Picit megint fátyolos az ég, hogy rohadjon meg, de legalább nincs hideg. Visszatekintve a Rendezői pályaudvar és Kiskundorozsma irányába, majd Újszeged „felé”.

20171021_005_szeged_kiskundorozsma_fele.JPG

20171021_006_szeged_vege.JPG

2005-ben újították fel a pályaudvart, látszólag azóta is rendben van.

20171021_007_szeged_allomas.JPG

20171021_008_szeged.JPG

Itt Újszeged felé nézünk, vagy néznénk, de erről majd lentebb részletesen. Ez egy fejpályaudvar, látszik az ütközőbak a végén, azon túl a Dóm egyik tornya.

20171021_009_szeged_palya_vege.JPG

20171021_010_szeged.JPG

Makettek az állomás épületében, mely belül is hibátlan állapotban van. Van csomagmegőrző is.

20171021_011_szeged_makett.JPG

20171021_012_szeged.JPG

20171021_013_szeged.JPG

20171021_014_szeged_allomas_belseje.JPG

20171021_015_szeged.JPG

20171021_016_szeged_jegypenztar.JPG

20171021_017_szeged.JPG

Ezek a térkövek az elmúlt 9 évben kerültek ide a villamosmegállóhoz.

20171021_018_szeged_villamos.JPG

20171021_019_szeged.JPG

20171021_020_szeged.JPG

Busz is van.

20171021_021_szeged_busz.JPG

Ezúttal is a Tisza partja felé indulok, a bástya még mindig áll, ellenben nincs Paprika.

20171021_022_szeged_torony.JPG

20171021_023_szeged_nincs_paprika.JPG

Az állomás utcán haladunk a töltés felé néhány elhagyott épület mellett.

20171021_024_szeged_allomas_utca.JPG

20171021_025_szeged_elhagyott_epulet.JPG

20171021_026_szeged.JPG

Majd elérjük a kórház épületét.

20171021_027_szeged_korhaz.JPG

Megtaláltuk a mementót.

20171021_028_szeged_memento.JPG

Szegedről három vonal indul ki. A fővonal a 140-es, mely Ceglédig tart, de a vonatok mindig bemennek a Nyugatiig. A 135-ös is erre halad egy rövid távon, majd Rókus után Hódmezővásárhely, Orosháza után Békéscsaba a végállomás. Van még egy rövid szakasz, ez a 136-os, mely Röszkéig tart, de régen átment Szabadkáig. A fentebb mutatott ütközőbak sem volt ott mindig, régebben továbbhaladt a pálya ebbe az irányba, itt a megmaradt sínek emlékként, ugyanis egy kanyarral a pálya a Tisza felett haladt, majd elérte a túloldalon lévő Újszeged állomást, és ment tovább egy vonal Temesvár, egy pedig Karlova felé. A második világháború idején a hidat felrobbantották, nem épült újjá, bár évtizedek óta tervezik a helyreállítást, ha nem itt, akkor egy másik helyen épülne meg. De ez is csak egy terv, mint a Debrecen-Nagykereki-Nagyvárad vasút helyreállítása.

20171021_029_szeged_az_egykori_temesvari_vonalnak.JPG

20171021_030_szeged.JPG

20171021_031_szeged.JPG

20171021_032_szeged.JPG

Ott volt a híd másik vége, állítólag még vannak maradványai.

20171021_033_szeged.JPG

Az ott a belvárosi híd.

20171021_034_szeged_tisza.JPG

20171021_035_szeged.JPG

A Gyermekklinika után eljutunk az árvízi emlékműhöz.

20171021_036_szeged_gyermekklinika.JPG

20171021_037_szeged_arvizi_em.JPG

20171021_038_szeged.JPG

Innen a Tisza Lajos körúton indulunk vissza a központ irányába.

20171021_039_szeged_tisza_lajos_krt.JPG

20171021_040_szeged_vizmu.JPG

20171021_041_szeged_elmeleti_fizika_tanszek.JPG

20171021_044_szeged.JPG

Hopsz, egy troli.

20171021_042_szeged_troli.JPG

20171021_043_szeged.JPG

Eljutunk az Aradi vértanúk terére. Itt látható a Honvédemlékmű, ami az 1849-es szőregi csata emlékére készült.

20171021_045_szeged_honvedemlek.JPG

A Hősök kapuja is megvan még, ezúttal már egy modernebb villamos halad át alatta. Jó, hogy nem teljesen idegenként bolyongok ebben a városban.

20171021_046_szeged_hosok_kapuja.JPG

De a főfogás ott látható.

20171021_047_szeged.JPG

A Dóm téren.

20171021_048_szeged.JPG

20171021_049_szeged_dom_ter.JPG

20171021_050_szeged.JPG

20171021_051_szeged.JPG

20171021_052_szeged.JPG

Egy újabb pipa az MM-projektben. A város egyik fő nevezetessége a dóm.

20171021_053_szeged.JPG

20171021_054_szeged_szelfi.JPG

20171021_055_szeged.JPG

Még soha nem voltam a belsejében, most erre is sor került.

20171021_056_szeged.JPG

20171021_057_szeged.JPG

20171021_058_szeged.JPG

20171021_059_szeged.JPG

20171021_060_szeged.JPG

20171021_061_szeged.JPG

20171021_062_szeged.JPG

20171021_063_szeged.JPG

20171021_064_szeged.JPG

20171021_065_szeged.JPG

20171021_066_szeged.JPG

20171021_067_szeged.JPG

A dóm előtt lévő Szent Dömötör-torony, ahova nemigen lehet bemenni, bár ma vagy holnap mégis.

20171021_068_szeged_domotor-torony.JPG

A térre visszatérve egy jópofa dohánybolt reklám.

20171021_069_szeged_reklambicikli.JPG

20171021_070_szeged.JPG

20171021_071_szeged.JPG

Innen mentünk villamossal a pláza felé.

20171021_072_szeged_villamos.JPG

20171021_073_szeged.JPG

Jó, hogy ezúttal sem akartam gyalog nekiindulni, mert elég messze van. Bementünk kajálni, mágnest venni, és még póló is lett.

20171021_074_szeged_plaza.JPG

20171021_075_szeged.JPG

20171021_076_szeged.JPG

20171021_077_szeged.JPG

A Búvár-tó is megvan még.

20171021_078_szeged_buvar-to.JPG

20171021_079_szeged.JPG

20171021_080_szeged.JPG

20171021_081_szeged.JPG

20171021_082_szeged.JPG

Azok után, hogy Debrecenben évtizedekig egy villamosvonalat láttam, furcsa látni más városokban a többféle viszonylatot. Itt az egyik végállomása a Rókus pályaudvarnál. Az előbbi PESA villamos után egy Tatra.

20171021_083_szeged.JPG

20171021_084_szeged.JPG

20171021_085_szeged.JPG

20171021_086_szeged.JPG

A Rókusi pályaudvar már nem olyan díszes, mint a főpályaudvar.

20171021_087_szeged_rokus.JPG

A már megszűnt Baktó, és a meglévő Algyő felé, majd előre, majd a főpályaudvar felé tekintve.

20171021_088_szeged_bakto-algyo_fele.JPG

20171021_089_szeged.JPG

20171021_090_szeged_fele.JPG

20171021_091_szeged.JPG

20171021_092_szeged.JPG

Visszamentünk a csomagokért, és elindultunk a szálló irányába.

20171021_093_szeged_hid_u.JPG

A híd mellett lévő múzeum.

20171021_094_szeged_muzeum.JPG

20171021_095_szeged.JPG

Amikor az előző szegedi posztot írtam, akkor a Szerelem első és második vérigből készített montázs volt a nyitókép. Amikor 2008 végén itt jártam, akkor hallgattam az első két film zenei anyagát, újévkor az ATV leadta az első részt, majd megtaláltam a második rész Filmmúzeumos felvételét is. Ami nem volt könnyű, mert még nem ismertem hazai torrentoldalt. A harmadik részt 2004-ben a TV2-ről vettem fel videóra, egyszer láttam, nem is érdekelt a dolog utána. Most tavasszal újra eszembe jutottak a filmek, le is töltöttem, habár az első kettő eredetiben is megvan, csak a lemezek nincsenek nálam. A harmadikból meg elég egy divx is. Mielőtt a filmeket megnéztem, a zenealbumokat vettem górcső alá. Az első kettő továbbra is remek, Rózsiék több nagyszerű számot is összehoztak, melyek méltán lettek klasszikusak. Tettem egy próbát a harmadik résszel, egész jó lett az is, habár a Király Lindától hidegrázást kapok továbbra is. Annyira emlékeztem, hogy a végén a stáblista alatt is egy Rózsi szám ment, nos a Szeretlek az utolsó percig egy jól sikerült darab. A filmek? Hát, az első inkább némileg nosztalgia, a második a jobb zenei részek miatt tetszett, de a harmadik sem volt olyan rossz, mint amire emlékeztem. Azért nem rohanok egy eredeti dvd-t beszerezni belőle. Hogy jött ez ide? Az első képkockák is készültek a hídnál.

20171021_096_szeged_belvarosi_hid.JPG

20171021_097_szeged_tisza.JPG

Ott a strand.

20171021_098_szeged_strand.JPG

20171021_099_szeged.JPG

20171021_100_szeged.JPG

20171021_101_szeged_erzsebet_liget.JPG

Aztán kiderült, hogy a belvárosból az 5-ös troli elvisz minket a célig, és elég sűrűn jár. A sors iróniája, hogy a szálló közelében van az újszegedi állomás.

20171021_102_szeged_lepcso.JPG

Nem sok jót sejtek.

20171021_103_szeged_ujszeged_allomas.JPG

20171021_104_szeged.JPG

20171021_105_szeged.JPG

20171021_106_szeged.JPG

20171021_107_szeged.JPG

20171021_108_szeged.JPG

20171021_109_szeged.JPG

Az egykori peron, először a főpályaudvar felé nézve, azaz a híd irányába, majd Szőreg felé.

20171021_110_szeged_fele.JPG

20171021_111_szeged_szoreg_fele.JPG

Megszűnt?

20171021_112_szeged.JPG

Hát nem. Itt a vége a 121-es vonalnak Békéscsaba, Mezőhegyes, Nagylak, Makó felől. Régen erre volt a temesvári és a karlovai vonal, mely Szőregig közös pályán haladt. Ma már sínek sincsenek. Hihetetlen, összevetve a két fenti állomással.

20171021_113_szeged_menetrend.JPG

20171021_114_szeged.JPG

Elmentünk a Mars térre, ami állítólag fokozott figyelmet igénylő hely.

20171021_115_szeged_mars_ter.JPG

20171021_116_szeged.JPG

Itt található a buszpályaudvar. Mint kiderült, van közvetlen járat hazáig a Szeged-Győr busz. Felmerült, hogy holnap azzal menjünk.

20171021_117_szeged_buszallomas.JPG

20171021_118_szeged.JPG

Itt van a következő MM-pont, a Zsinagóga.

20171021_119_szeged_zsinagoga.JPG

20171021_120_szeged.JPG

A közelben a régi Zsinagóga.

20171021_121_szeged_regi_zsinagoga.JPG

20171021_122_szeged.JPG

Vissza a Tisza felé. Polgármesteri Hivatal, Városháza, egy-két esküvő a Széchenyi téren.

20171021_123_szeged_polgarmesteri_hivatal.JPG

20171021_124_szeged.JPG

20171021_125_szeged_varoshaza.JPG

20171021_126_szeged_szechenyi_ter.JPG

20171021_127_szeged.JPG

20171021_128_szeged.JPG

Belvárosi mozi, Nemzeti Színház, vármaradvány.

20171021_129_szeged_belvarosi_mozi.JPG

20171021_130_szeged_nemzeti_szinhaz.JPG

20171021_131_szeged.JPG

20171021_132_szeged_var.JPG

A múzeum a Móra Ferenc Múzeum, későn értünk oda, nem tudtunk bemenni.

20171021_133_szeged.JPG

20171021_134_szeged.JPG

20171021_135_szeged.JPG

A sétálóutca felé mentünk vacsora után.

20171021_136_szeged.JPG

20171021_137_szeged.JPG

20171021_138_szeged.JPG

Oroszlános millenniumi díszkút a Klauzál téren.

20171021_139_szeged.JPG

20171021_140_szeged.JPG

20171021_141_szeged.JPG

20171021_142_szeged.JPG

Utcai zenebohóc a Kárász utcán.

20171021_143_szeged_utcai_zene.JPG

20171021_144_szeged.JPG

Az egykori József Attila Tudományegyetem, jelenleg Szegedi Tudományegyetem.

20171021_145_szeged_szte.JPG

20171021_146_szeged_szokokut.JPG

20171021_147_szeged_jozsef_attila.JPG

Megvan a Nagyáruház is.

20171021_148_szeged_nagyaruhaz.JPG

És a Református templom.

20171021_149_szeged_reformatus_templom.JPG

20171021_150_szeged_szokokut.JPG

Ha már így ránk esteledett, visszamentünk a Dómhoz esti fotózásra.

20171021_151_szeged_dom_ejjel.JPG

20171021_152_szeged.JPG

20171021_153_szeged.JPG

20171021_154_szeged.JPG

20171021_155_szeged.JPG

20171021_156_szeged.JPG

20171021_157_szeged.JPG

20171021_158_szeged.JPG

Az esti part.

20171021_159_szeged_tiszapart_ejjel.JPG

20171021_160_szeged.JPG

Este a szállón viszonylag csend volt. Habár volt egy nagy TV a falra szerelve, nem volt rajta USB csatlakozó, ezért nem tudtunk csak tévéadást nézni. Elkezdtünk a Hűtlent nézni, de fél úton abbahagytuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr1413839620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.