Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

2018.04.29 Magaslati levegő Visegrádon

2018. június 20. - JasonX2

Van három pont az MM-ben, amit talán egy, nem, két nap alatt meg tudnánk látogatni, szállásfoglalás nélkül. Annyira nem volt sietős, de egy koncert miatt aztán mégis egy három napos hétvégére maradtunk itt.

Ugyan nem január van, hogy kész legyen a kisbéri buszállomás, de idővel elkészült. Várható volt, hogy nem is lesz kész tavaly év végére. Április első hetében felavatták, amit a kormányellenesek nem véletlenül komédiának tartottak, de csak a hónap végére készült el. Tessék, ilyen lett. Az előzőhöz képest mindenképp szebb, de amúgy is.

20180429_001_kisber_buszallomas.JPG

20180429_002_kisber.JPG

20180429_003_kisber.JPG

20180429_004_kisber.JPG

20180429_005_kisber.JPG

Szokás szerinti buszozás Tatabányáig, onnan a Déliig.

20180429_006_tatabanya.JPG

20180429_007_budapest_deli.JPG

20180429_008_budapest.JPG

Villamossal a Széll Kálmán térig, majd onnan sehova villamossal. Valamiért nem járt a 4-6, ezért metróval mentünk a Nyugatiig.

20180429_009_budapest_szell_kalman_ter.JPG

20180429_010_budapest_nyugati.JPG

20180429_011_budapest.JPG

A Varsoviával mentünk a 80-as vonalon.

20180429_012_varsovia.JPG

Nagymaros-Visegrád megállóig mentünk. A peronról visszatekintve Kismaros felé, majd előre Nagymaros állomás irányába, ami elvileg igen közel van ide.

20180429_013_nagymaros_kismaros_fele.JPG

20180429_014_nagymaros_fele.JPG

A megállónak a két peronnál két épülete van, most csak a szemköztit kaptuk el. A másikat holnap.

20180429_015_nagymaros.JPG

Az aluljárón át mentünk ki a Fő térre.

20180429_016_nagymaros_aluljaro.JPG

20180429_017_nagymaros_fo_ter.JPG

Ha nem sok idő van itt bóklászni, de azért valamit fotózzunk, akkor jó helyen járunk, van itt Művelődési ház, Városháza, könyvtár, szobrok.

20180429_018_nagymaros_muvelodesi_haz.JPG

20180429_019_nagymaros_varoshaza.JPG

20180429_020_nagymaros_szent_marton_es_a_koldus.JPG

20180429_021_nagymaros_millenniumi_em.JPG

20180429_022_nagymaros.JPG

20180429_023_nagymaros_orszagzaszlo.JPG

20180429_024_nagymaros_konyvtar.JPG

20180429_025_nagymaros_vh_es_56-os_em.JPG

20180429_026_nagymaros_kittenberger_kalman.JPG

Név szerint Szent Márton és a koldus, Millenniumi emlékmű, Országzászló, Világháborús és ’56-os emlékmű és Kittenberger Kálmán. A Duna partján vártuk a révet, a túloldalon található Visegrád, a hegy tetején a Fellegvár.

20180429_027_nagymaros_duna.JPG

20180429_028_nagymaros.JPG

20180429_029_nagymaros.JPG

20180429_030_nagymaros_bejarat.JPG

20180429_031_nagymaros_visegrad_komp.JPG

20180429_032.JPG

20180429_033.JPG

20180429_034.JPG

A túloldalról pedig majdnem egyenesen kellett menni a szállóig. Tettünk egy próbát, ugyanis kurva nehéz volt az utazótáska.

20180429_035_visegrad_etterem.JPG

20180429_036_visegrad_keresztelo_szent_janos_templom.JPG

20180429_037_visegrad.JPG

A Google mapon alig találtam a szállót. A Mátyás király úton aztán meglett egy hídon átkelve egy kis utcában az Apát-kúti-patak felett áthaladva.

20180429_038_visegrad_apat-kuti_patak.JPG

20180429_039_visegrad.JPG

20180429_040_visegrad_villa_harmonia.JPG

Miután lecuccoltunk, és nem mentünk el a Pálinkamúzeumba, a Fellegvár felé indultunk a gyalogos ösvényen.

20180429_041_visegrad_kalvaria_fele.JPG

20180429_042_visegrad.JPG

20180429_043_visegrad.JPG

20180429_044_visegrad.JPG

A Turul és a Gellért hegy után örvendetes volt az újabb lépcsőzés.

20180429_045_visegrad_lepcso.JPG

A Kálvária kápolnánál elkezdtem gondolkozni, hogy biztos jó ötlet volt ez.

20180429_046_visegrad_kereszt.JPG

20180429_047_visegrad_kalvaria_kapolna.JPG

20180429_048_visegrad.JPG

20180429_049_visegrad.JPG

20180429_050_visegrad.JPG

Ha eddig még aránylag jó volt az út, akkor ezután ezt el kell felejteni, mert tiszta görcsös, kavicsos, mittudomén az egész, és ment az anyázás rendesen. A telefon térképjén meg valahol voltunk, csak úton nem.

20180429_051_visegrad.JPG

20180429_052_visegrad.JPG

A végére már nekem is tele lett a … rendesen az egésszel, mikor eljutottunk egy parkolóig.

20180429_053_visegrad.JPG

Ott a vár, meg egy kilométeres sor.

20180429_054_visegrad_fellegvar.JPG

Inkább elmentünk a bazársorra egy mágnesért és némileg töltőre tettük magunkat. Valahogy sejtettem, hogy kell ide lennie egy aszfaltútnak. Jöhettünk volna ezen is, de visszagondolva Szépasszonyvölgyre, annyira az sem kellemes. Egy másik úton indultunk lefelé (a kilátóhoz már kinek volt kedve elmenni). Azt hittük, az könnyebb lesz, mert lejt. Néhol „ölég” rendesen, kellett is egyensúlyozni, ha nem akartunk előre esni.

20180429_055_visegrad_lejtmenet.JPG

20180429_056_visegrad.JPG

20180429_057_visegrad.JPG

Az út ugyanis elvezetett a 35. MM ponthoz, a Salamon toronyhoz.

20180429_058_visegrad_salamon_torony.JPG

Utánunk egy csapat arab jött, tiszta migránsáradat, bár őket várták valami programmal az udvarban.

20180429_059_visegrad_migransok.JPG

20180429_060_visegrad.JPG

20180429_061_visegrad.JPG

20180429_062_visegrad.JPG

20180429_063_visegrad.JPG

20180429_064_visegrad.JPG

20180429_065_visegrad.JPG

20180429_066_visegrad.JPG

20180429_067_visegrad.JPG

20180429_068_visegrad.JPG

20180429_069_visegrad.JPG

Akkor már tedd oda a 36. pontot is, fiam, ugyanis itt a Dunakanyar.

20180429_070_visegrad.JPG

20180429_071_visegrad.JPG

20180429_072_visegrad.JPG

20180429_073_visegrad.JPG

20180429_074_visegrad.JPG

20180429_075_visegrad.JPG

20180429_076_visegrad.JPG

20180429_077_visegrad.JPG

20180429_078_visegrad.JPG

20180429_079_visegrad_dunakanyar.JPG

20180429_080_visegrad.JPG

20180429_081_visegrad.JPG

20180429_082_visegrad_szelfi.JPG

20180429_083_visegrad_szelfi.JPG

Már a visegrádi kikötőben is egyértelműen látszott Nagymaros felé tekintve, hogy ez is egy gyönyörű ez a vidék is. Hoztunk naptejet, csak nem használtuk, pedig kellett volna.

20180429_084_visegrad.JPG

20180429_085_visegrad_szelfi.JPG

20180429_086_visegrad.JPG

Bár nem látszik, de ez is egy elhagyott épület, a Hotel Visegrád.

20180429_087_visegrad_hotel_visegrad.JPG

20180429_088_visegrad.JPG

És odáig felmentünk.

20180429_089_visegrad.JPG

Gyorsan kimentünk a hajóállomásra, ugyanis Dunakanyari sétahajózás egy órában, mindjárt. A hajó viszont elment, de az nem is az volt, hanem a Mahart Esztergom-Budapest járata. Elküldtek minket a komphoz.

20180429_090_visegrad_hajoallomas.JPG

Az Életfa mellett elhaladva, feldúrt út mellett.

20180429_091_visegrad_eletfa.JPG

A kikötőben aztán visszaküldtek volna a hajóállomásra. Ja, a sétahajózás? Az szombaton volt. Jajj, azért figyelünk. Na, akkor van egy kis időnk. Bementünk a Keresztelő Szent János templomba, amiről fentebb már mutattam egy képet.

20180429_092_visegrad.JPG

20180429_093_visegrad.JPG

A templom és a pizzéria között Árpád-házi Szent Margit szobra.

20180429_094_visegrad_arpad-hazi_szent_margit.JPG

A Fő úton haladva a Városi Parkban lévő Oroszlán szobor.

20180429_095_visegrad_oroszlan.JPG

Vele szemben a Mátyás király múzeum és a Királyi palota, ahova még volt idő bemenni.

20180429_096_visegrad_matyas_kiraly_muzeum.JPG

20180429_097_visegrad.JPG

20180429_098_visegrad.JPG

20180429_099_visegrad.JPG

20180429_100_visegrad.JPG

20180429_101_visegrad.JPG

20180429_102_visegrad.JPG

20180429_103_visegrad.JPG

20180429_104_visegrad.JPG

20180429_105_visegrad.JPG

20180429_106_visegrad_herkules_kut.JPG

20180429_107_visegrad.JPG

20180429_108_visegrad.JPG

20180429_109_visegrad.JPG

A Herkules kút, ami az 1000 forintos bankó hátoldalán található.

20180429_110_visegrad.JPG

20180429_111_visegrad_szelfi.JPG

20180429_112_visegrad.JPG

20180429_113_visegrad.JPG

20180429_114_visegrad.JPG

20180429_115_visegrad.JPG

20180429_116_visegrad.JPG

20180429_117_visegrad.JPG

20180429_118_visegrad.JPG

20180429_119_visegrad.JPG

20180429_120_visegrad.JPG

20180429_121_visegrad.JPG

20180429_122_visegrad.JPG

20180429_123_visegrad.JPG

20180429_124_visegrad.JPG

20180429_125_visegrad.JPG

20180429_126_visegrad.JPG

20180429_127_visegrad.JPG

20180429_128_visegrad.JPG

20180429_129_visegrad.JPG

A király mellszobra az út végén is megtalálható.

20180429_130_visegrad.JPG

20180429_131_visegrad_matyas_szobor.JPG

20180429_132_visegrad.JPG

Kezd egyre inkább elborulni, bár nap közbe mutatta az esőt, de Ják óta már nem akadok fent az ilyeneken. Amiért így elnéztük a hajókázást, ezért mehettünk vissza a hajóállomásig, és még azon túl is.

20180429_133_visegrad.JPG

A Városkapunál IV Béla szobra, azon túl Visegrád vége a 11-es úton.

20180429_134_visegrad_iv_bela.JPG

20180429_135_visegrad_varoskapu.JPG

20180429_136_visegrad_kijarat.JPG

20180429_137_visegrad.JPG

20180429_138_visegrad.JPG

20180429_139_visegrad.JPG

20180429_140_visegrad.JPG

Visszamentünk a központba kajálni, ha … na mindegy.

20180429_141_visegrad_rk_plebania.JPG

20180429_142_visegrad.JPG

A fenti római katolikus plébániahivatallal szemben alig láthatóan a Városháza.

20180429_143_visegrad_varoshaza.JPG

Mellette a Don Vito pizzéria, akik nyitva voltak és kiszolgáltak.

20180429_144_visegrad_don_vito.JPG

Innen a szállóra mentünk, olyan nagyon nem is akartunk menni már sehova, csak egy kicsit szusszanni. Szép tágas szoba, a kilátás is a hegyekre, itt kivételesen kád van kabin helyett. Van lapostévé, MindigTV, hát a net az elfáradt a két szint megmászása után.

20180429_145_visegrad_szallas.JPG

20180429_146_visegrad.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr3313991462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka 2018.06.21. 09:49:59

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/