Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

2018.09.17 Bús(ó)lakodás helyett - Mohács, Sátorhely

2018. december 03. - JasonX2

Három nap – három helyszín. De ha az égiek velünk, akkor egy napot meg lehet spórolni, és jut másnak hely – szószerint és képletesen is.

buso.jpg

Bemutatnám a szállást. Egy kis előszoba.

20180917_001_pecs_eva_szallas.JPG

Fürdőszoba. Fürdőkád!!! A két év alatt egyedül a visegrádi szállás rendelkezett káddal, a többi helyen csak zuhanykabin, akárcsak otthon a szállón.

20180917_002_pecs.JPG

Egy kis konyha (nálunk se igen nagyobb). Vízforraló, mikró, hűtő, tűzhely helyett egy-két főzőlap. Bár nem látszik, de edények, evőeszközök is voltak bőven.

20180917_003_pecs.JPG

Tágas hálószoba, lapos tv, a Mecsek TV-t nem találtam.

20180917_004_pecs.JPG

Szekrény is, hogy legyen hova pakolni.

20180917_005_pecs.JPG

Terasz nincs, de ha lenne, ilyen lenne a kilátás a Mecsekre. Annak ellenére, hogy egy forgalmas út van alattunk, nem volt éjszaka zajos. Kell ennél több (a netet leszámítva)?

20180917_006_pecs_kilatas.JPG

A konyha mellett volt egy másik szoba is, ami le volt zárva. Megállapítottuk, hogy egy ilyen lakás teljesen jó lenne kettőnknek vagy esetleg hármunknak is. A pályaudvar felé haladva egy kis bolt is van a közelben, a vasút közel 10 perc, busz talán 20. Van a közelben helyi megálló is, ami odavisz.

20180917_007_pecs_buszallomas.JPG

Első versenyző Mohács. A város neve a nem messze zajlott 1526-os csatáról lett ismert, ahol a törökök legyőzték a magyarokat. Miért Mohács? Mert a Muhi csatában is vereséget szenvedtünk, akkor a tatároktól, és amikor nemrégiben Miskolcról utaztunk Debrecen felé a 35-ös úton, akkor elhaladtunk az emlékpark mellett, amit már korábban is többször láttam, de még nem voltam ott. Mohácsnak is van egy ilyenje. Busszal érkeztünk.

20180917_008_mohacs.JPG

20180917_009_mohacs_buszallomas.JPG

20180917_010_mohacs.JPG

20180917_011_mohacs.JPG

20180917_012_mohacs.JPG

20180917_013_mohacs.JPG

Az egykori Kenyérgyár épülete.

20180917_014_mohacs_kenyergyar.JPG

A Bensheim téren vagyunk, ahol Busó szobor, Vízek királya és királynője szobor, játszótér, világháborús emlékmű található.

20180917_015_mohacs_bensheim_ter.JPG

20180917_016_mohacs_buso.JPG

20180917_017_mohacs_jatszoter.JPG

20180917_018_mohacs_vizek_kiralya_es_kiralynoje.JPG

20180917_019_mohacs_vh_em.JPG

20180917_020_mohacs.JPG

Az elhurcoltak emlékműve, köztük több, számomra is ismert településnévvel, amelyek több száz km-re vannak innen.

20180917_021_mohacs_elhurcoltak_em.JPG

20180917_022_mohacs.JPG

20180917_023_mohacs.JPG

20180917_024_mohacs.JPG

20180917_025_mohacs.JPG

20180917_026_mohacs_radnoti_szobor.JPG

A csatán kívül a település másik ismert nevezetessége a busójárás.

20180917_027_mohacs_busoudvar.JPG

20180917_028_mohacs.JPG

20180917_029_mohacs.JPG

20180917_030_mohacs.JPG

20180917_031_mohacs.JPG

20180917_032_mohacs.JPG

20180917_033_mohacs_szelfi.JPG

20180917_034_mohacs.JPG

Ez túl jó ahhoz, hogy csak átsuhanjunk felette. Viszont a buszhoz is sietni kellett.

20180917_035_mohacs_vorosmarty_u.JPG

A Széchenyi téren az Emlékkút, a Városháza, II. Lajos.

20180917_036_mohacs_emlekkut.JPG

20180917_037_mohacs_szechenyi_ter.JPG

20180917_038_mohacs_varoshaza.JPG

20180917_039_mohacs.JPG

20180917_040_mohacs_ii_lajos.JPG

20180917_041_mohacs.JPG

20180917_042_mohacs.JPG

Fogadalmi templom.

20180917_043_mohacs_fogadalmi_templom.JPG

20180917_044_mohacs.JPG

A szokásos gyertyagyújtás.

20180917_045_mohacs.JPG

20180917_046_mohacs.JPG

20180917_047_mohacs.JPG

20180917_048_mohacs.JPG

20180917_049_mohacs.JPG

20180917_050_mohacs.JPG

20180917_051_mohacs.JPG

20180917_052_mohacs.JPG

20180917_053_mohacs.JPG

20180917_054_mohacs.JPG

A tér egyik oldalában a Széchenyi iskola és az Ifjúsági központ.

20180917_055_mohacs_szechenyi_iskola.JPG

20180917_056_mohacs_ifjusagi_centrum.JPG

De most már tényleg a busznál.

20180917_057_mohacs_busz.JPG

20180917_058_mohacs.JPG

Mohácsi csata emlékpark.

20180917_059_mohacs_mohacsi_csata_emlekpark.JPG

20180917_060_mohacs.JPG

20180917_061_mohacs.JPG

20180917_062_mohacs.JPG

20180917_063_mohacs.JPG

20180917_064_mohacs.JPG

20180917_065_mohacs.JPG

20180917_066_mohacs.JPG

20180917_067_mohacs.JPG

20180917_068_mohacs.JPG

20180917_069_mohacs.JPG

20180917_070_mohacs.JPG

20180917_071_mohacs.JPG

20180917_072_mohacs.JPG

20180917_073_mohacs.JPG

20180917_074_mohacs.JPG

20180917_075_mohacs.JPG

20180917_076_mohacs.JPG

20180917_077_mohacs.JPG

20180917_078_mohacs.JPG

20180917_079_mohacs.JPG

20180917_080_mohacs.JPG

20180917_081_mohacs.JPG

20180917_082_mohacs.JPG

20180917_083_mohacs.JPG

20180917_084_mohacs.JPG

20180917_085_mohacs.JPG

20180917_086_mohacs.JPG

20180917_087_mohacs.JPG

20180917_088_mohacs.JPG

20180917_089_mohacs.JPG

20180917_090_mohacs.JPG

20180917_091_mohacs.JPG

20180917_092_mohacs.JPG

A busz Sátorhely felől fog jönni, van annyi idő, hogy elmenjünk addig.

20180917_093_mohacs_satorhely_fele.JPG

A középső részen lévő hegyek már Horvátországban találhatók.

20180917_094_horvat_hegyek.JPG

20180917_095.JPG

20180917_096_satorhely_bejarat.JPG

20180917_097_satorhely.JPG

20180917_098_satorhely.JPG

20180917_099_satorhely.JPG

Ez egy igen kicsi település, egyetlen parkjában egy világháborús emlékmű egy kapu társaságában.

20180917_100_satorhely_vh_em.JPG

20180917_101_satorhely.JPG

20180917_102_satorhely_tuzoltokocsi.JPG

20180917_103_satorhely.JPG

20180917_104_satorhely.JPG

20180917_105_satorhely.JPG

Egykori állami gazdaság.

20180917_106_satorhely.JPG

20180917_107_satorhely.JPG

20180917_108_satorhely.JPG

20180917_109_satorhely.JPG

Itt pedig minden egyben, orvosi rendelő, iskola, községháza.

20180917_110_satorhely.JPG

20180917_111_satorhely.JPG

20180917_112_satorhely.JPG

20180917_113_satorhely_buszmegallo.JPG

20180917_114_satorhely.JPG

És lehet vissza menni.

20180917_115_satorhely_busz.JPG

De mielőtt visszatért Mohácsra, letért a busz Udvar felé, ahol a határátkelő van. Itt viszont elég sajátos államhatár vezetés van, a kerítés túloldala már horvát terület.

20180917_116_horvath_hatar.JPG

20180917_117.JPG

20180917_118.JPG

20180917_119.JPG

20180917_120.JPG

20180917_121.JPG

20180917_122_udvar.JPG

Itt megfordul, arrafelé haladva pár száz méter a határ.

20180917_123_udvar_hatar_fele.JPG

20180917_124_udvar_faluhaz.JPG

20180917_125.JPG

Visszatértünk a Busóudvarhoz, ahol egy étterem is van.

20180917_126_mohacs.JPG

20180917_127_mohacs_etterem.JPG

Aztán pedig betértünk a Busómúzeumba.

20180917_128_mohacs_buso_muzeum.JPG

20180917_129_mohacs.JPG

20180917_130_mohacs.JPG

20180917_131_mohacs.JPG

20180917_132_mohacs.JPG

20180917_133_mohacs.JPG

20180917_134_mohacs.JPG

20180917_135_mohacs.JPG

20180917_136_mohacs.JPG

20180917_137_mohacs.JPG

20180917_138_mohacs.JPG

20180917_139_mohacs.JPG

20180917_140_mohacs.JPG

20180917_141_mohacs.JPG

20180917_142_mohacs.JPG

20180917_143_mohacs.JPG

20180917_144_mohacs.JPG

20180917_145_mohacs.JPG

20180917_146_mohacs.JPG

A Szabadság úton haladtunk végig, közben elmentünk a Kormányhivatal, a Szentháromság szobor, a Vízirendészet épülete mellett, míg az út végén egy épület, melynek a teteje mintha bontásnak indult volna.

20180917_147_mohacs_szabadsag_u.JPG

20180917_148_mohacs_kormanyhivatal.JPG

20180917_149_mohacs_szentharomsag_szobor.JPG

20180917_150_mohacs_vizirendeszet.JPG

20180917_151_mohacs.JPG

20180917_152_mohacs.JPG

A Millenniumi emlékmű a Duna parton, míg tőle nem messze az egykori Selyemgyár épülete.

20180917_153_mohacs_millenniumi_em.JPG

20180917_154_mohacs_selyemgyar.JPG

20180917_155_mohacs_duna_part.JPG

A horvát határ felé tekintve, nemrégiben a folyó másik „végén” voltunk Visegrádnál. Hmm.

20180917_156_mohacs_horvatorszag_fele.JPG

20180917_157_mohacs_szelfi.JPG

Visszaúton.

20180917_158_mohacs.JPG

20180917_159_mohacs_buso_ter.JPG

20180917_160_mohacs_szent_florian.JPG

20180917_161_mohacs_szent_istvan_templom.JPG

20180917_162_mohacs_szepessy_ter.JPG

20180917_163_mohacs.JPG

20180917_164_mohacs_jarasbirosag.JPG

20180917_165_mohacs.JPG

20180917_166_mohacs_bolgar_hosok_em.JPG

Két Tajgetosz pozítiv, akik a Szepessy parkon át haladva végig vihogtak.

20180917_167_mohacs_tajgetosz_pozitiv.JPG

20180917_168_mohacs.JPG

Elértük az állomás területét.

20180917_169_mohacs_vasuti_atjaro.JPG

20180917_170_mohacs.JPG

20180917_171_mohacs.JPG

Ha jól tudom, régen erre Md-k jártak, de itt is eljött a „fejlődés”.

20180917_172_mohacs_allomas.JPG

Innen már a Dunához vezetnek a vágányok, nem is mentek tovább soha.

20180917_173_mohacs_vege_fele.JPG

Arra pedig Középmező található Villány irányába.

20180917_174_mohacs_kozepmezo_fele.JPG

Az állomás épülete emléktáblával.

20180917_175_mohacs.JPG

20180917_176_mohacs_emlektabla.JPG

Innen pedig elindultunk Villány felé. De ezzel még nem ért véget a nap.

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr4514395018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.