Miután jól benéztem a következő koncert időpontot, eljött a 23-ai nap, az egyszerűség kedvéért egy éjszakás műszak után. De ez egy kicsit másabb lett. Néhol szókimondó szövegek, nyomokban fejbetörést okozhat.

Egy rövid alvás után indultunk Győrbe, onnan csatlakozás hiányában busszal Sopronba, bár az előrejelzéssel ellentétben át kell szállni félúton. Ha tizenix éve hiányoltam buszállomást, azóta már többször is jártunk ott, és most már tudom, merre van.

Innen a szállásra mentünk, a tavalyelőttihez hasonlóan a Lővérekben lévő Rita vendégházhoz. Majd dobtunk a lovaknak is valamit a szokott helyen, az Aranyfácánban.

Majd elindultunk a város másik végében lévő Novomatic Arénába. Előtte egy kis gyorsítóért beugrottunk egy kisboltba.

Egy ideje motoszkál bennem, hogy merre lehet a Matáv-Sopron pálya. A szálláson megtudtuk, hogy azóta ledózerolták, és lakótelep van a helyén, a másik pálya pedig a Novomatic mellett van. Van? Igen, a Sopron VSE pályája.

Igen, ezért jöttünk, mióta is várunk erre? Harmincpár éve?

Mert az Edda koncertjére eljutottam úgy 7 évesen, a Bikinire és a Neotonra annyira nem vágytam, a Lord pedig csak másfél éve számít (bár azóta brutális karriertörténetet tudhat magáénak), de az Omegát már gyerekként is nagyon szerettem. Miért?

Ahhoz vissza kell menni a nyolcvanas évek közepére, amikor nem meglepő módon a nagybátyámnak köszönhetően ismertem meg őket. Neki megvolt a 5., 6., 7., 9., 10., 11. lemeze, meg talán még a négyes is, meg egy biztosan, de talán több koncertlemez is. De szinte biztosan nem volt neki a beatkorszakos. A lemezeket nem túl rendes módon le is nyúltam, a X-et később vissza kellett adnom, de arról lett egy kazettás másolat. A kilencvenes években érdekes módon a technokorszak kezdetén járt nálam a hetes és nyolcas kazetta, amit átmásoltam egy pocsék kazettára. Ezek fontosak is lettek volna, mert a hetes lemez katasztrofális állapotban volt, a nyolcast meg alig ismertem. Aztán ennyiben maradt, a 2000-es évek elején jutott el hozzám bitformában néhány album. Az első kettőt passzoltam is, mert nem érdekelt a beat-„hülyeség”. Meglett viszont a hatos, nyolcas, tízes és a tízenhármas. 2005 elején ismét eljutott hozzám néhány, akkor már kezdett valami mocorogni. 2006 elején már beszereztem a beat-trilógiát is. 2007 elején a hiányzó darabok is meglettek, köztük a Gammapolisz, amit próbáltam befuttatni év elején, de nem sikerült. Év végén egyszer magammal vittem egy cd-t, és annyira tetszett, hogy szó szerint a 2008-as év az Omega jegyében telt el.

A beat korszak is hozott kellemes darabokat, voltak ismertek köztük, mint a Trombitás Frédi, Régi csibészek, Petróleumlámpa, Ha én szél lehetnék, Gyöngyhajú lány. De voltak ismeretlenek is, mint a Naplemente, Ismertem egy lányt, Az udvari bolond kenyere.

A hard-rock korszakból az első darab, az Élő Omega/200 évvel az utolsó háború után nem jött be, pedig többször is próbálkoztam vele. Egyedül a 11 éve még üzemelő Omega fórumon meghirdetett szavazás győztese, a Varázslatos fehér kő, ami igazán tetszik. Az ötös album már megvan lemezen, de valahogy sose lett kedvenc. Erről a Hazug lány, A madár, Van, aki nyugtalan és az Én elmegyek futott sikerrel. A záró darab, a Nem tudom a neved ezt a helyzetet felrúgja, és ha a nyolcvanas években nem is, de 2008-ban nagy siker lett, szinte teljes mértékben. Egyedül a XX. századi városlakó volt mérsékeltebb siker, viszont tetszett a teljesen ismeretlen Tűzvihar ’74 is.

A Space-rock korszakot szeretem leginkább. Az Időrabló lemez egy része használhatatlan volt, viszont kazettán meglett 1993 elején, és akkor tetszett a techno korszak ellenére is. Amikor 2005 elején a cd is nálam járt, akkor kapott egy újabb kiugrási lehetőséget a rockzene az akkor még ellötyögő elektronikus ipar mellett – magyarán kurvára bejött. A Csillagok útján is megvolt 1993 elején, de aztán odalett, majd 2001 végén, immár mp3-ban szól(hatot)t (volna). Erről inkább azt mondanám, hogy a Bíbor hölgy volt az egyetlen, ami nem jött be annyira. A Gammapoliszt azért szeretem, mert a hazai kiadás egyidős velem. Ez egy dupla tokos lemez volt, ebben kapott helyet a ”hajléktalan” ötös lemez is. Ez az album 2007 elején lett meg hosszú várakozás után, de nem sikerült sikerre vinni akkor. Aztán év végén annál inkább. Erről nem tudok nagyon kiem az Őrültek órája volt, ami eleinte kommersz darabnak volt tartva, de később ez is sikeres lett. Kiemelném a… de nagyon a Nyári éjek asszonyát, ami az év legnagyobb sikere volt, együtt a Lady of the summer night-tal. Nos, a hazai változatról nagyon lekeverték a gitárt, az angolon szépen szól, a szövege is jó, de a magyar szöveget preferálom inkább.

A Synth-rock, nos Az arc a másik nagyon kedvelt lemez, ez volt meg a nyolcvanas években egy Sanyo kazettán. A nyitószámot leszámítva mindenki kedvenc, főleg a Tizenhat évesen. Ez annyiban tér el a többitől, hogy számomra itt háttérbe szorult a billentyűs hangzás. Míg az 5-8 közötti lemezeken rendben volt a dobszólam, a kilencesen eléggé gyengén nyeszergett, nem Ciki játékával van a gondom, de úgy szólt, mintha elszállt volna a mélynyomó. Nos, a tízesen volt döngetés rendesen (akárcsak az Edda 3 vagy a Neoton Szerencsejátékán). Mindamellett Misi basszusszólamai is zseniálisak, és Elefánt gitárjátéka is. A XI elég furcsa, mostohagyerek, de nagyjából szeretem, bár itt is elég fura a dobhang. Ezen az albumon az Alvajáró, valamint a hatos lemezen lévő Mozgó világ – az a közös bennük, hogy bár a lemezen rajta vannak, de teljesen elfelejtettem. Az újhullámos korongról tetszett az Ajánlott útvonal, Alvajáró, Három csendes nap, Kötéltánc és A hatalom színháza. A Föld árnyékos oldalán majdnem meglett kazettán, viszont aztán erre is éveket kellett várni. Ez 2008-ban szinte újdonságként hatott néhány korábban is meglévő számot leszámítva. Amit szerettem, a címadó szám, Fekete pillangó, Fekete doboz, Pénz és a kissé elektromos dob is.

A rock korszakból a Babylon néhány száma megvolt korábban, erről a Babylon, Hajnali óceán, Harangok, Júdás, Segíts nekem volt a sikeres. És azután 8 év után jött a Trans and dance, amit pár éve próbáltam befuttatni, de sikertelenül. Az Egy életre szól, amennyire ismerem, jó darab. Végül extraként az Égi jelről az Elkísér egy gondolat volt sikeres. Az Oratóriumon remekül átdolgozták a Boldog angyalokat és az Egy életre szólt.

Erről igazából majd a 2008-as zenés blogban kellett volna írni, de az nagyon távol van még. A koncert előtt a csapat számai szóltak.

Sok felvétel nem készült, mert a Lordos csoportban is volt, aki kifogásolta a dolgot – végülis nehéz csápolni és fotózni is egyszerre.

Ilyet se láttunk még, kétszeri ráadás:

A koncert utáni napon 71 éves Ciki a tényleg utolsó szám után úgy felszaladt a színpadra, hogy én közel fele ennyi idősen se.

A számok nagyjából érintették a teljes életművet, kimaradt viszont az ötös, tizenegyes, tizenötös és tizenhatos lemez. A belépő nem volt olcsó, de a látvány miatt is megérte. Azonkívül a Párom csak úgy eljött, szinte az ismeretlenbe, aztán kellett vagy húsz perc, hogy megtetszedjen neki – szereztem egy újabb rajongót. Most egy kicsit bánom, hogy nem egy korábbi időpontra mentem el, mert a hátralévő néhány pont ütközik mással. A kezdést viszont betartották, az volt, ami a jegyen szerepelt, emiatt aztán időben véget ért, bár még egy-két órát elhallgattuk volna őket. De ez esélytelen volt, így legalább busszal vissza tudtunk menni a szállóra.

Néhány szó a tagokról. Azt hittem, hogy felsétálnak komótosan a színpadra, mint egyes énekesek. De nem, szinte teljesen fiatalosan mozogtak, amin meglepődtem. Furcsa volt látni őket, más koncertekkel ellentétben ezt már több évtizede szeretném. Mecky már nem szökdel annyit, mint a régi időkben, de még így is jól tartja magát. Akárcsak Elefánt, aki bizony pengette a húrokat, pedig azt gondoltam, hogy átadja a kollégának. Cikit írtam fentebb. Laci pedig külön öröm, tekintve, hogy a billentyűs vonalat szeretem leginkább, azonkívűl pár éve volt egy betegsége, de felépült szerencsére belőle. És akkor itt is az ütközőpont, mert hogy ebben a kurva hazai zenei életben ezt nem lehet elkerülni! Ahogy az Eddánál Slamó, a Lordnál Gidó és Fefe, itt pedig Mihály Tamás, Misi illetve a hiánya. Sajnálom, hogy őt nem láthatom már a színpadon, hogy mi az itteni széthúzás oka, azt nem tudom. A helyette lévő Kati viszont jó munkát végzett, de mégsem olyan. Szekeres Tomi már vagy 30 éve velük van, kell is. A segédbillenytűs poszton olyanok is voltak, mint Göme vagy Jankai Béla, ezúttal egy számomra ismeretlen fiatalember volt, de nem gond, mert bizony kell ide a négy kéz. A két vokalistát nem ismerem.

Másnap reggel felmentem a szállóval szembeni toronyba, mégsem január van.

Jó lenne napi szinten ennyit lépcsőzni, mert biztos jót tenne. Visszaindulás előtt két szerelvény megörökítése.

Egy hét múlva visszatértünk Sopronba, a csomagom ugyanis hétfőn megérkezett az automatába. Előtte nap az eladó ’’’úrral’’’ némi feszült diszkurzus történt, ekkor megfogadtam, hogy nem fogadok inkább többet fizetek, de legalább házhoz jöjjön. Nem elfelejtve, hogy a hazai postával is szívtam már. A Párom is eljött velem, a posta közel volt a pályaudvarhoz, viszont a visszajutással várni kellett. Ha már így alakult, akkor némi kerülővel mentünk el Székesfehérvárra. A szinte ismeretlen 15-ös, Sopron-Szombathely vasúton indultunk meg.

Az átszállás szoros volt, emiatt csak futólag az ország legszebb pályaudvara Szombathelyen. Innen a Budapest felé tartó gyorssal mentünk Fehérvárig.

Aztán kis séta, és akkor az ebéd is jobban esik a Bika csárdában.

Bejelentkeztünk a Budai Vendégházba, majd onnan irány az Alba Regia. Ti is ide jöttetek???

Gyuri bácsi és Klárika kezdte a műsort. Legközelebb utánanézek a számaiknak.

Majd jött a Neoton, akiket itt láttunk először két éve lassan.

Ezúttal annyi változás, hogy volt két vokalista is mögöttük. Egy szám erejéig beugrott Tarján Zsófi és egy Honeybeast számot játszottak el. Mivel a Neoton állandóan variálja a számlistát, mindig vannak újdonságok. Ezúttal egy teljesen új számot is játszottak, a régiek közül, akiket eddig nem vettem fel a listára: Miért nem hiszed el, Volt ami volt, Apám szólt, Barátom a gitárom, Esik esik.

Egy héttel később Budapestre mentünk. A Hungaroton egykori Rottenbiller utcai épülete.

Majd ismét elmentünk a budai oldalra, az Örs vezér tér környékére, ezúttal egy Omega cd miatt. A Sugárban és az Árkádban való bóklászás.

Innen metróval elmentünk a Bikás parkig.

Az 53-as busszal vissza a Hotel Molnárba.

Este gyors kajálás a Don Pepe Menyecskében.

És itt vagyunk újra a Barba Negrában.

Ahogy TV Manci is.

De a Bikini miatt mentünk. Nem tudom, mondtam-e már, hogy a két éve az első, esztergomi, majd a második, oroszlányi koncert idején csak a dalok egy részét ismertem. A szilveszteri fehérvári koncerten állítottam össze a számlistát, aztán tavaly Visegrádon ez némiképp módosult, de semmi gond, a hiányzó darabokat is felvettem, majd legközelebb Komáromba már úgy mentem, hogy szinte teljesen ismertem a repertoárt. Azért ’szinte’, mert néhány dalnak annyira bonyolult a szövege, hogy rohadt nehéz megjegyezni. Az idei műsorba szerencsére visszakerült az Ébredés után. Szerepelt újra az Izzik a tavaszi délután, amit nem igazán kedveltem, de az elmúlt hetekben a felkészülés miatt újra előkerült, és egyre inkább tetszik.

Ezúttal sem volt a Széles tágas a tér.

Viszont volt a Mondd el. Remek!

A Minden úgy volt is újdonság.

Őrzöm a lángot.

És még egy, az Angyali üdvözlet, amiből biztosan siker lesz.

Visszataxiztunk a szállóra, majd egy kis esti kilátás, amiből semmi nem látszik, pedig szép.