Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

2019.07.05 Pilis reload

2019. augusztus 10. - JasonX2

2007-ben, amikor több év után újra lett kerékpárom, akkor terveztem, hogy tekerek valamerre, de nem a környéken. Mondani sem kell, hogy az agyamentség vitt a pilisi tájra. Tapasztalatnak jó volt. Aztán szinte sehova sem, majd 5 éve volt egy újabb nagyobb beindulás. Miután idekerült jelenlegi helyemre a lovam, akkor felmerült, hogy ezt a pilisi túrát meg kellene ismételni képeket is készítve. A tervek szerint 2017 júniusában került volna erre sor, de aztán több hónapos kényszerpihenő után csak tavaly volt némi kerekezés. Az idő pedig csak telt…

Miután csütörtök estére szabadnapot kaptam (de kurva jól jött), pénteken pedig senkinek nem kellett mennie, ezért úgy döntöttem, hogy rászánom a pénteki napot. Csütörtök este rendbe vágtam a kerót, aztán kora reggel indulás. Miért akkor? Mert munkanap és elég Oroszlányig eltekerni, hogy onnan közvetlenül a Délibe jussak, onnan meg már tudom tovább az utat.

Csak azzal nem számoltam, hogy még most is rohadtul dimbes-dombos a környék – milyen más is lenne. Ennek megfelelően a 26 km-es táv egyre több időt vett igénybe. Viszont egy pillantás a bokodi erőműre a kora reggeli órákban, mert ez 3 éve kimaradt, mikor erre jártam.

20190705_01_bokodi_eromu.JPG

Igen, szépen nem látszik semmi belőle, pedig kis házak találhatóak a parton. Ezután, miután a köcsög forgalom visszaengedett az útra, irány tovább Oroszlányba. Ahol aztán szó szerint egy percen múlott, hogy nem értem el a vonatot. Mondani sem kell, hogy az egy órával később induló valójában egy óra és négy perc múlva ment. Felmerült, hogy eltekerek Tatabányáig, onnan pedig ha úgy alakul, a győri személlyel a Délibe jutok. Így jár az, aki nem edz a hegyvidékes terepre, pedig van a környéken is lehetőség rá.

Elmentem a benzinkútig tankolni valamit az útra. Eddig még nem láttam a körforgalomnál kirakott névtáblát.

20190705_02_oroszlany_nev.JPG

A következő járatot elértem, köszike, onnan egy csapat értelmi fogyatékos koruknak megfelelő képességű picsával fiatallal a fedélzeten elindultunk Buda irányába. Kelenföldön nagy épitkezés folyik jelenleg is.

20190705_03_kelenfold_pu.JPG

Nahát, eddig fel sem tűnt, hogy lehet rögzíteni is a kerékpárt az ülések előtt biztonsági övvel. Mondjuk ennek hirtelen négy ülés látta a kárát. Mondjuk valahogy ez most nagyon nem érdekelt.

20190705_04_kelenfold_kero.JPG

20190705_05_kelenfold_vonatjegy.JPG

20190705_06_budapest-deli_pu.JPG

Legutóbb még javában Moszkva tér volt, most már évek óta Széll Kálmán tér.

20190705_07_budapest_szell_kalman_ter.JPG

20190705_08_budapest_sello-diszkut.JPG

Sokadik töketlenkedés után ezúttal is nehezen lett meg a Budakeszi út, mintha valaki átkot szórt volna minden ilyen nemű utamra. Akkoriban még nagyon emelkedett az út. És most?

20190705_09_budapest_budakeszi_ut.JPG

20190705_10_budapest_magyar_muveszeti_akademia_kutatointezet.JPG

Most is. De legalább nincs melegebb, mint annak idején. Név szerint június 28.-án.

20190705_11_budapest_emelkedo.JPG

Ha a Pálos kolostor romok megvannak, akkor már közel vagyok a tetőzéshez.

20190705_12_budapest_palos_kolostor_romok.JPG

20190705_13.JPG

Most sem vagyok jobb helyzetben, sőt, mint annak idején, megvolt a folyamatos toszigálás. Közel egy óra alatt többet toltam, mint tekertem. És megvan a Korányi.

20190705_14_koranyi.JPG

És most már lejtsél!

20190705_15_lejtmenet.JPG

Legutóbb csak gurultam lefelé a lámpáig. De most kamerázni is kell. Mielőtt nagyon beleéltem volna a jó helyzetben, lehetett is fékezni.

20190705_16_budakeszi_bejarat.JPG

Ha kell a gőzmozdony.

20190705_17_budakeszi_szobormozdony.JPG

Vagy a Nemzeti Himnusz szobor.

20190705_18_budakeszi_magyar_nemzeti_himnusz_szobor.JPG

Tovább amúgy sem lehetett volna vergődni, mert jó nagy dugó volt az úton. A Fő utcai parkon gurultam tovább egy szökőkút és egy Szent István szobor után.

20190705_19_budakeszi_szokokut_fo_utcai_park.JPG

20190705_20_budakeszi_szent_istvan.JPG

Aztán elfogyott a park, majd a világháborús szobor után elértem a templomot, ahol már jobbra haladva kijutottam a városból.

20190705_21_budakeszi_i_vh_em.JPG

20190705_22_budakeszi_ref_t.JPG

És az a legszebb, hogy ha itt lerobbannék, nem lenne mivel visszamenni. Előre Telki felé, az enyhe emelkedőket látva láttam sanyarú sorsom.

20190705_23_telki_fele.JPG

A pátyi elágazásnál felmerült a költői kérdés: „Messze vagyunk még, Törpapa?”.

20190705_24_patyi_elagazas.JPG

20190705_25.JPG

Telkire olyan jól begurultam, hogy a táblánál meg sem álltam. Majd kifelé. A könytárnál, az ’56-os emlékműnél és a Polgármesteri hivatalnál kicsit szusszanva.

20190705_26_telki.JPG

20190705_27_telki_konyvtar.JPG

20190705_28_telki_1956.JPG

20190705_29_telki_polgarmesteri_hivatal.JPG

A kimenő táblánál nem volt gond, mert ott emelkedő volt.

20190705_30_telki_kijarat.JPG

A szomszédos Budajenővel szinte egybe van a település, ott is lejtett az út. A gödörbe érve egy park zászlóval, székelykapuval, 800 éves emlékművel, Elhurcoltak emlékművel, 1956-tal  és még valamivel.

20190705_31_budajeno.JPG

20190705_32_budajeno_szekelykapu.JPG

20190705_33_budajeno_800_eves.JPG

20190705_34_budajeno_kitelepites_em.JPG

20190705_35_budajeno_1956.JPG

20190705_36_budajeno.JPG

20190705_37_budajeno.JPG

Feltekerve a templom előtti világháborús emlékmű.

20190705_38_budajeno_vh_em.JPG

Kiértem a faluból, a körforgalomnál némi szemlélődés a tényleg szép panorámában.

20190705_39_budajeno.JPG

20190705_40_budajeno.JPG

20190705_41_budajeno_kijarat.JPG

20190705_42.JPG

Még Telkinél leköröztem egy leányzót, aki egy igen széles gumival ellátott montival álldogált ott. Aztán leelőzött a körforgalomnál. Perbál előtt viszont nála is elfogyott a szufla, bennem még tartott a bejárati tábláig.

20190705_43_perbal_bejarat.JPG

A kereszteződésnél jobbra, a közösségi ház, más nincs is. Amúgy időre megyünk! A távolban feltűnt néhány autó jó magasan, pedig jól elindultam lefelé.

20190705_44_perbal_kozossegi_haz.JPG

Hogy aztán ismét hegymenet legyen. Szép és jó a kilátás, de az idő telik.

20190705_45.JPG

20190705_46.JPG

Tinnyén az utolsó pontnál a bejárat után nem sokkal egy homokszobor a sportpályánál. És végre egy fúrott kút. Még egyszer biztos nem hozok semmilyen édes löttyöt. Ja, és a falu szélén annyira lejtett az út, hogy a 30-as tábla mellett még én is 35-el mentem el.

20190705_47_tinnye_homokszobor.JPG

20190705_48_tinnye_sc.JPG

Ezúttal nem kell elindulni Piliscsaba felé az Üvegtigris felé, mert nemrégiben már jártunk ott.

20190705_49_tinnye_utolso_emelkedo.JPG

Mondd, hogy vége a hegymenetnek!

20190705_50_tinnye_kijarat.JPG

Úgy is volt, Pilisjászfaluig csak fékezni kellett. Ezúttal is jól ki van centizve az idő. A Jászok emlékkövénél is voltam nemrégiben, azt is ki lehetett hagyni. A Bécsi útra érve a CBA. És? Ez lenne a Pilis csoportos bolt??

20190705_51_pilisjaszfalu_cba.JPG

Akkor a 10-esen haladva…

20190705_52_pilisjaszfalu_10-es_ut.JPG

Az Önkormányzati hivatal és iskola, de nem itt kell felmenni a vasúthoz!

20190705_53_pilisjaszfalu_onkormanyzati_hivatal.JPG

Az óvoda és a Jászhuszárok szobor.

20190705_54_pilisjaszfalu_jaszhuszarok.JPG

20190705_55_pilisjaszfalu_somvirag_ovoda.JPG

Ott villog a sárga. Megint nem lesz idő a Somlyóhoz elmenni. Nem, most már pirosan villog! Az utolsó erővel elindultam a megállóhoz. Miközben máshol percekig villog pirosan, most be is ért a vonat pillanatok alatt.

20190705_56_pilisjaszfalu_kapolna_u.JPG

És ennyi! Még a gyár helyét sem sikerült lencsevégre kapni. Ahogy láttam, az átjáróban lévő őrház sincs már meg. Miért volt ennyire sietős? Mert így van Esztergomban egy fél óra átszállás. A következő vonattal is mehettem volna, de akkor át kellett volna szállni a Kertváros megállónál. 1 perc alatt. Inkább biztosra mentem.

20190705_57_szelfi.JPG

20190705_58_vonatjegy.JPG

Esztergomban két éve voltunk utoljára. Azóta jócskán megváltozott.

20190705_59_esztergom.JPG

20190705_60_esztergom.JPG

A megszépült állomásépület.

20190705_61_esztergom_megujult_allomas.JPG

A 2-es és a 4-es vonal lovagjai.

20190705_62_esztergom_s150_s72.JPG

A következő átszállóst is elértem volna, de így biztosra mentem. Szemrevételezve a remélhetőleg hamarosan sorra kerülő 4-es vonalat, mely jó hosszan a Duna mellett halad.

20190705_63_duna_mellett.JPG

20190705_64.JPG

20190705_65.JPG

Hazáig hozott a kis Almásláda. A kisbéri állomáson nemrég elhelyezett vasúti emlékmű.

20190705_66_kisber_vasuti_em.JPG

Hát, nincs szerencsém ezúttal sem Pilisjászfaluval, se autóval, se bringával. Még egyszer pedig biztos nem tekergek arra két keréken. Saját kondícíómat ismerve nem sok esélye volt az útnak, de mégis meglett.

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr6114992432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.