Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó


2019.08.30 és utána - Fejezetek KEM-ből

2019. december 08. - JasonX2

Volt pár út, ami túl rövid volt ahhoz, hogy magában felkerüljön. Ezek a megyén belül voltak, és volt van olyan tervem, hogy az összes településre eljussak, mivel Komárom-Esztergom nem egy Hajdú-Bihar méretű megye.

Tovább

2019.09.29 Negyven éve elment - Bicske-Vértesacsa

Az utazások helyszínét több tényező alakítja ki. Ezek egyike, amikor vasútvonal mentén indulok neki. Ezek lehetnek létező vagy az elmúlt 12 év során megszűnt vonalak. Vagy olyan, amit már fel is szedtek. Van ilyen?

Tovább

2016-2018 Vasúti 22-es csapda

Tavaly egy bő két éves országjáró túra „végére” értünk. Eközben nem csak a megyeszékhelyekre jutottunk el, hanem azok állomásaira, pályaudvaraira. A 19 megye, vagyis csak 18, és mivel a fővárosnak nincs teljesen központi pályaudvara, ezért a trió szerepel, plusz Kelenföld is beszáll a játékba, így kijön a 22. Csak a fő állomásokkal foglalkozunk, a környező állomások, megállóhelyek kimaradnak. A rangsorolás elsősorban a külalaknak szól, de a kiinduló vonalak száma is befolyásoló tényező. Sok mindenkinek nem fog tetszeni, főleg, hogy a bezzegnyugatiak is megkapják a magukét – nem kérek elnézést ezért!

Tovább

2018.03.22 A világvége után egy kis 4-es - Almásfüzitő

Minden olyan jól indult. Megkaptam a maradék tavalyi szabadságomat (nehogy „eltűnjön”, mint egyes pékségekben), elkezdtem intézni régi elmaradásaimat. Köztük a kerómat is elvittem, ezúttal Tatabányára, hátha sikerül végre a hátsó kereket megjavítani. Kerékcsere után szó szerint pár óra alatt elkészültek vele, így aztán úgy terveztem, hogy a környéken másnap járok egyet. Közben találtam egy weboldalt, amely egy régi problémámmal kapcsolatos. Annyira belelkesültem, hogy még a nem túl meleg időben a Turulhoz is fellépcsőztem. Akkor elhittem, hogy a dolgok jó irányba fordulnak. Alig pár óra alatt a jelenlegi pirovitsföldi lakótársaim és SJ Bettike meggyőzött, hogy korán örültem.

Tovább

2016.11.27 Hűtőmágnesvadászat és Győr ünnepi fényei

A hűtőmágnest először Tatán akartunk venni, de aztán megfeledkeztünk róla. A cseszneki út után viszont elkezdtük beszerezni onnan is, ahol már jártunk. Ezt a posztot is jó nagy késéssel írom, de ez volt az első alkalom, hogy diktafont használtam útközben, így talán félév késés után is pontosan vissza tudom idézni az utat.

Tovább