Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó


2023.06.03 Tapolca

2023. szeptember 09. - JasonX2

Az idei évre beszerveztem magamnak néhány túrát, de közös az idén még nem volt. Mielőtt ebbe belevágnék, néhány rendezvény előtte.

Tovább

2023.04.26 151 után, 153 előtt, 152-n túl

Micsoda egy cím! Milyen értelmetlen! Akkor nézzük: bár külön posztba került, de ezen a napon voltam Csabonyban, ezzel lezárult a 151-es vonalbejáró. A következő menet a 153-as lesz. A kettő között van elvileg a 152-es, de ott már voltunk egyszer, kétszer, háromszor és kész van. A nap hátralévő részében egy kis „önsegítés” a holnapi napra.

Tovább

2022.11.13 Utolsó MJV - Hódmezővásárhely

Azaz megyei jogú város. Volt 5 darab belőle. Miután 2018 őszén eljutottunk az utolsó megyeszékhelyre, Szekszárdra, azután ezt a pár várost szerettem volna megnézni – már ahol még nem voltunk. De melyek is ezek? 2017 elején jártunk először Sopronban, azután 2019-ben jött Nagykanizsa, 2021-ben (és 2019-ben is) Dunaújváros és Érd, aztán bekerült a listába Esztergom is, végül hatodikként maradt Hódmezővásárhely. Az egészben az a furcsa, hogy Kisbértől nem sokkal van messzebb, mint Vámospércstől.

Tovább

2022.10.08 Mindenkinek jó lett - Alcsút, Pákozd

Mint ahogy azt 6 éve mondtam, néha a f*szbúkos emlékeztetők, vagy reklámok hasznosak. Néha. Erről a műsorról sem tudtam, de mivel szabad hétvégére esett, és közel is volt hozzánk, és ha már Ágasegyházán éppen elkerültük egymást, akkor most itt a lehetőség. Pótlásra is.

1661861653.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása