Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó


2020.11.20 Nem engedve a 48-ból - Tamási - Keszőhidegkút-Gyönk

2021. március 15. - JasonX2

Egy hónappal a böhönyei túra után újabb különvonat volt kilátásba, Kalocsára és Dunapatajra. A hónap elején hozott vírusos szigorításos majomkodások miatt azonban ez a rendezvény is elmaradt sok más mellett.

vonal48.gif

Tovább

2020.10.24 Székesfehérvár-Böhönye

A megszűnt vasútvonalak keresésekor jutottam el a Zalabér-Batyk – Balatonszentgyörgy vonalhoz, majd onnan tovább nézve Somogyszob. Az első nagy részét teljesen felszedték, a másodiknál még megvan a pálya. Aztán beugrott, hogy pár éve volt egy emlékvonatos különjárat (2009-ben itt is megszűnt a személyszállítás), de arra nem tudtam elmenni, mert nem volt megfelelő tömegközlekedés. De most itt a lehetőség.

kulonvonat_37esvonal_2020.jpg

Tovább

2020.04.26 4-es vasútvonal

Amikor pár éve az Almásfüzitő-Komárom távot letekertem, akkor tévesen neveztem azt a szakaszt 4-esnek. Most eljött az ideje a tényleges 4-es távnak, de a tervek szerint csak Tátig mentem volna. Illetve, dehogy mentem, otthon maradtam.

Tovább

2019.10.28 A 106-os túloldalán - Biharpüspöki, Kisszántó, Nagyszántó, Nagyvárad

A 106-os vasútvonal első megtekintése 2015. augusztus végén volt. Aztán várni kellett pár évet, mire tavaly májusban ismét eljutottam oda, ezúttal debreceni kezdéssel sikerült gyakorlatilag a hazai részt végig megtekinteni. De hátravolt még a határ túloldalán lévő megszüntetett szakasz.

Tovább
süti beállítások módosítása