Jártunk már sokfelé, sokféle módon. Busszal, vonattal, kerékpárral, közúton, vasúton, néha még földúton is. De az, hogy túraútvonal, olyan még nem volt, annak ellenére, hogy lakhelyemtől nem messze halad az Alföldi Kéktúra egy vonala.
A térképet nézegetve, hogy merre lehetne még tekerni, akkor láttam meg, hogy Kisbértől nem messze található a Cseszneki vár. Közvetlenül nem lehet oda eljutni, a leggyorsabb az volt, hogy Veszprémvarsányig utazunk a szombathelyi busszal. Elég szomorú, hogy ezen az úton haladt az egykori pápai vasút is. A busz nem sokat teketóriázott – az állomás előtt jó nagy lendülettel megfordult.
Egy problémával kevesebb, habár egy fél óra van a győri vonat érkezéséig.
A faluhoz képest óriási vasútállomás valaha láthatott szebb napokat is. A falióra minden percben óriási kattanó hangot adott.
Járnak Bz-k a vonalon, de most egy háromkocsis Csörgős szerelvény érkezett.
Ez a vonat mindenféle értelemben a kelet-magyarországi szintre emlékeztetett. A vonalnak a vége fele volt igazán szép, Vinye környékén az alagútnál.
A vasútállomással szembeni vendégház.
Zirc és Vinye felé tekintve.
Az állomás két településhez tartozik, de mindkettő több kilométerre található innen.
Túraútvonalak.
Az állomás hátulról. A vasúttörténeti kiállítást nem tudtam megtekinteni, mert zárva volt az épület. Egy táblán viszont „megnyugtattak”, hogy a környéken egyik mobilhálózat sem működik.
Mindig is szerettem volna egyet sétálni az erdőben az őszi időben, mikor már sárgulnak a levelek, de még nincs nagyon hideg. Valahol a hegyekben. Úgy 14 éve tervezem.
Cuha-patak.
Irányjelző táblák.
Ezeket a jeleket kell majd keresni.
Mindjárt az elején egy kőrakást láttam, amihez lépcső vezetett fel.
A Párom maradt lent, és keresi a netet.
Felmenni még csak-csak lehetett, de a lejutás már nehezebb volt. Kissé csúszós az út.
Elágazás.
De jó fele megyünk.
Megint elágazás.
Jó felé jöttünk. Időközben feléledt a mobilhálózat is. Eljutottunk a vendégházhoz, ami útba esett.
Nem mentünk be, de kicsit szusszantunk a környékbeli padokon. Itt el is döntöttem, hogy többet nem veszek ízesített ásványvizet. Az út időközben egyre rosszabb lett, egyre csúszósabb, sárosabb, és az sem volt biztos, hogy itt az erdő közepén nem-e kapunk egy esőt.
Néha már megbántam, hogy erre jöttem, de aztán mégsem. Majd csak kijutunk-alapon. Egy lépcsősor.
És egy lekavicsozott út. Nem kizárt, hogy ezen indultunk el, csak aztán lementünk jobbra. Lehet, hogy a másik út hosszabb, de jobban is járható.
Lassan lakott területre értünk.
A célpont még odébb van.
Elértük a 82-es utat.
Itt jobbra indultunk, de az nem volt jó irány. Eljutottunk egy gyorsétkezdébe.
A buszmegállónál kell lemenni a lépcsőn a falu felé.
Maga a falu alig 500 fős. A környékbeli túraútvonalaknak és a várnak köszönhetően jelentős a turizmus. Szép kis rendezett falu, elég sok régi házat láttunk, ami át lett alakítva.
Visszatérve a lakott területre, egy harangláb és egy kopjafa emlékezetes évekkel.
Világháborús emlékmű.
Bejutottunk a várba. Nem minden részébe lehetett bemenni, de folyamatosan újítják fel. A kilátás pedig gyönyörű.
De mi lehet az a fehér épület a távolban?
A várat elhagyva egy kis ajándékboltba mentem be nem messze. Itt vettem egy hűtőmágnest, ha már Tatán elfelejtettük, két képeslap, egy kulcstartó.
Itt pedig bevárjuk a buszt. Felmerült, hogy megnézzük Bakonyszentkirályt, de végül időhiány miatt elmaradt.
Az a helyzet állt elő, hogy valószínűleg Réde felé haladva kerékpárral hamarabb elértem volna Kisbért, mint így, hogy Csesznekről Győrig utazni, majd onnan Kisbérre.