A hétfői MM-pont beszerzése után egy újabbra indultunk ma, valamint reméltük, hogy lesz még idő Miskolcot is megnézni.
A szállástól nem messze lévő bolt.
Innen elmentünk az 1-es villamosig, majd onnan a Dorottya utcáig.
Itt található a Lillafüredi Állami Erdei Vasút végállomása – most már.
A pálya egykoron arra ment tovább a Szent Anna térig.
Innen pedig Diósgyőr fele lehet továbbmenni.
Mivel nem ismertem a vonalat, ezért sok megállót nem tudtam lefotózni. Ahogy a háttérben látható Fazola-kohót sem.
A Pisztrángtelep melletti elhaladás után eljutottunk Közép-Garadnára, ahol látható még az egykori rakodó és második vágány is.
Megérkeztünk a végállomásra, Garadnára. A Papírgyárnál van még egy kiágazás a vonalból, Mahócáig (régebben ez is tovább tartott), de oda csak néha járnak vonatok.
Közép-Garadna és a végpont felé tekintve.
Végpont.
Túl sok idő nem volt a végállomáson, csak 20 perc. Visszaúton a Garadna patak mellett.
Megérkeztünk Lillafüredre. A Fazola-kohó és Puskaporos felé tekintve.
A sín mellett haladva egy deltavágányt találtunk.
Aminek hamar vége is lett.
De a nyomok nem tűntek el teljesen. Az ott egy kisvasúti híd.
A Szinva felett.
A hétfői barlangozás után egy újabb, ezúttal a Szent István-barlangban.
Az Egri Országúton.
Miután megebédeltünk, visszaindultunk a vasút felé.
És véletlenül a nemrégiben látott kis híd mellett haladtunk el.
A kerekhegyi vonal mehetett itt, a töltést útnak használják.
Az állomás mellett található a Tornyos ajándékbolt, ahol már mágnest nem kellett venni, mert az állomás melletti bazársoron is lehet kapni.
A mellette lévő lépcsőn lesétálva jutunk el a Garadna tóhoz.
De a csónakázás megint elmaradt. Egy másik lépcsőn felhaladva eljutunk a Palota Szállóhoz, amiért ide jöttünk.
Gratula, megvan a 43. pont, a lillafüredi Palota Szálló a Fátyolvízeséssel. Ezzel már csak két pont van hátra, de azért el kell utazni Baranyába.
A távolban, innen nem látszik, de egy József Attila szobor látható, aki az itt tartózkodás hatására írta az Óda című verset.
A vonatot éppen lekéstük, a helyi busz még nem jött, végül egy távolságival mentünk be a Búza térre.
Betértünk a Plazába egy gyógyszergyáros és egy másik bevásárlásra.
Majd indult a következő forduló. Ugyanis holnap reggel indulnunk kell. A Deszkatemplom a Tetemváron.
A mellette lévő Petőfi tér.
Majd innen tovább a Hősök terére.
Zsinagóga.
Nagy kínlódással eljutottunk a Miskolci Egyetemre. Azt tudtam, hogy az Avas mellett van, de hogy ennyire.
Körcsarnok és az Atlétikai pálya.
Az pedig a híres-hírhedt Avasi lakótelep.
Hogy miért hírhedt? Mert a 2000-es évek végén idetelepítettek, hogy is mondják, szociálisan hátrányos helyzetűeket, akik eléggé lelaktak egyes épületeket. 9 éve mindenesetre nem találkoztam velük. Hogy most mennyire hihető… egy ismerősöm már évek óta itt lakik, szerinte nem vészes a környék. Néha a legpollkorrektlenebb oldal is túlzásba esik. Amikor pár éve a kurucon volt egy cikk arról, hogy cigányok randalíroznak a Görgey úton, akkor csak lestem, mivel három évig éltem ott. Tényleg vannak ott ómigránsok, de az a szakadt hajléktalanfajta lődörög ott, nem az a fajta, aki kirabol. Keltették már rossz hírét a debreceni Újkertnek, Vénkertnek, Tócóskertnek. Nem mondom, hogy nincs alapjuk, de túlzásba ne essünk már. Most nyár van, Miskolcon vagyunk, felmerült, hogy valami atomfegyvert is hozzak magammal önvédelem céljából, de semmi inzultus sem ért minket.
Visszatérve az Avasra, azért híres, mert amikor 2003-ban először jöttem Miskolcra, a Tiszairól láttam a lakótelepelet, az első utam ide vezetett, és a kilátás miatt azonnal megszerettem a várost.
Dohányboltot kerestünk, de az itteni nem volt nyitva, vagy már megszűnt. Nem, nem ez itt, hanem a környéken.
Az avasi buszállomás.
Az Ifjúsági parkkal ellentétes irányba indulunk, a Medikás dűlőn.
Mert a kilátót mindig csak távolról láttam.
Miután a googlemap fejvakarás után megint rossz irányba vitt minket, nagy nehezen lejutottunk a főútra. Az Avasi református templom, a Palóczy obeliszk, az Erzsébet fürdő.
Itt majdnem kijutottam a Szent István térre, de messziről észrevettem a Miskolc táblát, és visszafordultam. Elindultunk még egy helyre, amit a szállásadó javasolt. Útközben volt némi gond a haladással, az útfelújítás miatt egy kicsit szlalomozni kellett.
Az ott fent a Creepy palacsintaház, de mivel túl sokan voltak, és még csak szóba se nagyon akartak/tudtak velünk állni, rövid várakozás után egy pizzériába mentünk.
Egészen besötétedett, mire végeztünk.
Másnap pedig a szállótulajdonos volt olyan rendes, hogy kivitt minket a buszállomásra. Kénytelenek voltunk azzal menni, mert már nincs rendes kör-Intercity járat. Ezzel a nyeklett bőrönddel pedig nehéz lett volna haladni. Amiért jöttünk, azt megtaláltuk, örülök, hogy azoknak lett igazuk, akik szerint a „közbizonytalanság túlzás”. Talán még egyszer visszatérünk ide.
„Az út egyszer véget ér,
Siet a szél a néma völgy felé.
A távolban ott messze keleten
A nap még áttör minden éjjelen.”