Aranyos tud lenni a Facebook, hogy folyton emlékeztet, hogy ez vagy az történt x éve. És ezt mindenképp megoszthatom, de nem muszáj. Most jól jött az emlékeztető, ugyanis két évvel ezelőtt indult be a biciklis túrázás – és kezdetét vette a káosz. Akkor egy kicsit csepergett az eső, de nem volt vészes, tavaly munka miatt nem is volt lehetőségem, amúgy is szakadt, most jó idő van. Holnap elvileg esőnap, úgyhogy most egy régebbi adósságom törleszteném.
De nem a komáromit, bár egyfajta bosszútúraként szóba jöhetett volna ez is. De most visszatérek oda, ahol egyszer egy csúnya váltótörés miatt megszakadt az utam. Két irányba is mehettem volna, de arra mentem, ahol legutóbb is voltam.
Bakonysárkány felé haladva megálltam egy leágazásnál. Itt már régebben is láttam, hogy egy lámpa villog, de nem tulajdonítottam jelentőséget neki. Azóta hallottam olyat, hogy ezen a környéken volt régebben egy laktanya. Nosza.
Itt a már említett lámpa, és kicsit odébb egy vágánykiágazás?
Igen, itt kiágazás volt korábban, de egy rövid vágány volt csak itt, nem vezetett az erdőbe.
Az út, amin eddig lejöttem lejtett ugyan, de nagyon kátyús volt, veszélyes lett volna a biciklit szabadjára engedni. Az út mellett végig vannak lámpák, ez is megerősíti, hogy erre lehetett valamikor valami.
Az út végén az egykori objektum. Ma már állítólag nem őrzik.
Egy másik épület, két nézőpontból.
Ez a vasúti átjárónál van majdnem.
Bakonysárkányon nem álltam meg nézelődni, viszont itt is volt valami kis banzáj, akárcsak Kisbéren.
Ez pedig a rosszemlékű leágazás Akánál. Jobbra lehet továbbmenni Ácsteszérnek, egyenesen mentem tovább az erdőbe, ahol a baj történt, és egy kicsit balra kell menni a tavak felé.
Itt kellett volna a tóhoz menni.
Csak valahol jól elbújt. Az út mentén egekbe nyúló fenyők.
Eddig tartott az út, innen már magánterület és nem illik bemenni.
Visszaúton egy picit lehetett látni a tóból.
Visszatértem Aka kijáratához, és innen már minden új lesz – remélhetőleg.
Síkvidéken majdnem mindegy, hogy vannak-e fák az út szélén, mert sok látnivaló nincs. Hegyvidéken viszont a fák takarják a kilátást – ebben a melegben viszont árnyat is adnak, úgyhogy nem baj, hogy vannak, néhol úgyis megszakad a sor, és lehet látni a környéket.
A kis felbontás miatt talán nem látható, de a kép közepén a szürke folt a kövesút lenne, az út elindul lefele, aztán elkanyarodik, majd újra feltűnik a távolban. Vagy nem? Ha így van, akkor jó kis menet lesz addig eljutni.
Jól gondoltam.
Ott középen van az az út, ahonnan a kettővel fentebbi képet készítettem.
Ezután nem sokkal beértem Ácsteszérre, hogy aztán egy balkanyar után egyből el is hagyjam, és az utolsó faluba menjek, ami még ebben a megyében van. Jó kis út volt, az út folyamatosan lejtett, nem is nagyon kellett hajtani.
Az útviszonyok vittek előre, nem is álltam meg fotózni, innen már úgysem megyek tovább, úgyhogy szétnéztem, hogy majd visszaúton készítsek képeket. A falu végén az út tovább visz Bakonycsernye felé, ami már Fejér megyében van. Majd egyszer arra is megyek talán.
Akkor most lássuk, mit láttam. A buszmegállóban egy bicikli és egy kanna.
Ez egy nagyon régi ház lehet itt.
Gyógyszertár, posta és egy jókora kultúrház.
A posta mellett egy lerobbant ház.
Vele szemben egy csille a bányászat emlékére.
Egy információs tábla, ahol megfordult az a beteg gondolat, hogy gyalogúton megyek el Csatkáig. De aztán elvetettem, mert még élénken bennem volt a komáromi földutas tekerés emléke.
Nagy mozgolódás volt a környéken, itt is az ünnepi banzáj miatt, ami a sportpályán volt.
Két iskola is a főút mellett. A kisebbiket felújítják talán.
A központi parkos rész. Egy szerkocsi, az élet fája és egy világháborús emlékmű.
Jól láttam, hogy nyitva van egy dohánybolt? Igen, elvileg nyitva, más kérdés, hogy az ajtó után valami étteremszerűség raktára volt. Az étteremben volt energiaital, vizet viszont nem láttam. Jobb lett volna Kisbéren két kannával tankolni. Ráadásul úgy néztek rám a teraszon, mintha még nem láttak volna. Visszaúton egy olyan épülettömb, amit már több helyen is láttam, de nem tudom, mi lenne. Régebben használták valamire, de aztán bezárták.
Lassan elérem a falu szélét. Ez nem egy nagy település lakosságot tekintve, viszont szép és rendezett falu.
Ismét visszatértem Ácsteszérre, hogy aztán egy újabb balkanyarral elhagyjam megint. Csatka felé haladva.
A falu szélén annyira lejtett az út, hogy nem álltam meg lefényképezni a bejárati táblát. A központban lévő világháborús emlékmű.
A falu külterülete felé indultam, mert ott van valami, ami a környéken máshol sehol.
Szentkútnál.
Az aszfaltozott út le volt zárva, de a kálváriaúton le lehetett jutni. Először gyalog indultam neki, de nem mertem a technikát fent hagyni, ezért levittem.
Ezért van lezárva az út, mert fák van kivágva vagy kidöntve.
A kegykápolna. Ahogy itt nézelődtem, arra gondoltam, hogy 18 éve itt jártunk. Ugye, van egy Szentkút Petőfiszállás mellett, de az síkvidéken van. Mi pedig a hegyekben voltunk. Akivel itt voltam, attól már soha többé nem tudom megkérdezni, hogy hol voltunk pontosan. Este a neten kicsit utánanéztem, és kiderült, hogy több Szentkút is van az országban, és biztosan nem jöttünk ilyen messzire el, nagyon valószínű, hogy a Mátrában vagy a Bükkben voltunk akkor.
Innen nem messze egy elhagyott épület.
A remeték erre vannak?
Visszatérve a faluba.
A falu szélén.
A falu szélétől nem messze.
Most már tényleg szétnézek Ácsteszéren.
Ez a tábla kicsit vicces, mert Bakonysárkány előtt van Aka, Bakonycsernye előtt Súr, Mezőörs előtt Bakonyszombathely.
Legalább egy látnivaló már biztosan lesz itt.
Egy információs tábla/térkép, egy Agóra alapítvány és egy községháza.
A Táncsics utcán az iskolával szemben valami szoborszerűség.
Az utca végén a Táncsics emlékmúzeum.
Itt is egy elhagyatott ház.
Az utca elején az iskola, melynek parkjában található a szobor.
Amiért annyit tököltem az indulással délután, az lett a következménye, hogy kezdett sötétedni.
A falu kijárata, mellette a sportpálya. Ismerősökkel nem találkoztam.
Hazaúton nem nagyon kellett tekerni, mert majdnem végig lejtett az út.
Még mielőtt nagyon nekilendültem volna, itt is kellett egy gyors megállás. Itt is van egy tó, de hogy be lehet-e menni oda, azt nem tudom, magánjellegűnek tűnik a hely. Próbáltam a tóra is zoomolni, de a fényviszonyok miatt nem sok minden látszik.
Mire beértem Bakonyszombathelyre, szinte teljesen sötét lett. Terveztem, hogy itt is szétnézek, de jó lesz majd, ha a Kisbér-Pápa vasúti úton fogok majd menni. Azért a vasúthoz kimentem, de ide is bozótvágó és nagyfűrész kell majd a qrva rohadt életbe! Azt nem szeretem még, hogy nem tudni, mikortól kell a világítást is felkapcsolni a bicajon, és a zöld mellényt felvenni. Az egykori megállónál már rákészültem ezekre, az új hátsólámpa kapott egy „sz*pdleanyádmárbocsánat” felkérést, mivel bekapcsoláskor két villanás után el is aludt – lemerült az elem. Jó, hogy a kis villogó lámpát megtartottam, különben gondok lettek volna hazaúton. Így sem volt egyszerű, mert jó kis forgalom volt este, és a lejtőn sem mertem nagyon száguldozni. Vártam a vasúti hurkot, mert akkor már közel jártam a hántai leágazáshoz. Onnan pedig pár pedálcsapás, és Kisbéren is voltam. Délután elmulasztottam, hogy képeket készítsek a parkban lévő banzájról, most kettő lett olyan, amin valami látszik is.
Ennyit szerettem volna két és fél hónappal ezelőtt is. Most le lett tesztelve a kerékpár is, nem viselte meg a komáromi hazaút, és szépen vette az emelkedőket.