Újra a nyugati határszélre utaztunk, egyrészt a kőszegi vár is része az MM-projektnek, másrészt egy régi ismerős is ajánlotta a környéket.
Hát az úgy volt, hogy múlt héten felülvizsgálnak, szerintem vissza mehettem volna dolgozni, de az utolsó pillanatban a vizsgálat le lett fújva, anélkül nem mehetek háziorvoshoz, akármennyire is bassza egyesek csőrét az állapotom. Hozzatok egy főorvost! Ja, ha nem tudtok, akkor várjatok még 5 napot.
Győrből Szombathelyig IC-vel mentünk.
A szombathelyi állomás előtt lévő kerékpártároló.
Onnan Kőszegig Jenbacher motorvonattal mentünk. Ilyet csak elvétve láttam, ez nem Bz vagy Uzsgyi, de nem is egy Desiro.
Megérkeztünk a végállomásra, a peronon Kőszegfalva, illetve a vonal végpontja, egykoron Sörgyár felé tekintve.
Azért van itt vonatforgalom, még ha itt véget is ér a pálya.
Persze a sínekhez mentem ki megint. Itt a pálya vége felé összefutnak.
Az utolsó útátjáró.
Majd ténylegesen vége a pályának. Nem volt ez mindig így, régebben Sopronig ment a vonal, Trianon után szűnt meg. 1951-ben a személyforgalom leállt a határátmenetben, alig 10 év múlva a teherforgalom is. A kilencvenes években szedték fel a pályát a határig, bár néhol maradtak nyomok.
Amit persze meg kellett keresni. A 87-es főút mellett haladunk a határ felé. Egy átereszt találtam.
Majd meglett az egykori Kőszeg-Sörgyár épülete, ami már évek óta ilyen elhanyagolt állapotban van.
Már feladtam a reményt, hogy újabb nyomokat találjak, amikor az utolsó kis utca végén.
A susnyásban még talpfákat is találni.
Ezt nem tudtam megfejteni.
Lassan elérjük az egykori határátkelőt.
Itt is van, bezárva, kifosztva.
És újra Nyugaton vagyunk.
Név szerint Rőtfalván. Ez sem egy nagyváros, de kicsiben kell kezdeni.
Az egykori állomás épülete ma lakóház, mindjárt a falu elején található.
Az egykori határátkelőt időközben elbontották, viszont most az út közepén megint van egy bódé, és a polizei is jelen van – nem kizárt, hogy a migránsválság miatt. Amúgy csendes kis falu, nem is nagyon láttunk senkit. Ebben az étteremben szusszantunk egy kicsit. Kaját nem vettünk, mert annyi euro nem is volt nálam, csak egy kávéra ugrottunk be.
Ez a kutya az épület előtt volt, és eléggé ragaszkodott.
Nem sokat időztünk itt, visszaindultunk a határ felé.
Bejelentkeztünk a szállóra, név szerint Kasper vendégház. Ott van a központban, de olyan jól el van dugva egy kis mellékutcában, hogy teljesen csendes a környék.
Itt is egy idősebb pár volt a tulajdonos, ők a nagyházban laknak, a vendégszobák különálló kis apartmanokban vannak. Két szobás a mienk, egy kisgyerekes pár volt a másik szobában. A háziak javaslatára elmentünk a közeli Kék Huszár vendéglőbe. Egy bőségtálat kértünk. Ez tényleg bőséges volt, felét el kellett vinni.
Vele szemben látható a Jurisics vár.
Bejáratnál ajándékbolt, ezúttal mágnes, póló, gyújtó, szuper.
Lol.
Ó, de jó.
Ez már az alagsorban készült, itt is tilos? Ez a rész a konyhát mutatja be.
Itt pedig régi fegyverek.
Séta az Óvárosban.
A Szent Imre templom a Jurisics téren.
A Hősök kapuja, Mária szobor, Városi kút.
Városháza.
A Fő téren vagyunk, háttérben a Jézus Szíve templom.
Oroszlános díszkút.
E szerint élünk – többnyire.
A Jurisics Gimnázium parkjában egy emlékkő az 1999-es buszbaleset áldozatainak emlékére.
Aztán már csak mentünk a térképet követve az Irottkői kilátóhoz. Azaz mentünk volna, ha nem írt volna hülyeséget a térkép, ugyanis a kilátó nem itt van.
Kezdett sötétedni, és az idő is hűlt lefele.
Végül a Szulejmán kilátót megtaláltuk.
Rövidíteni akartunk az úton, de a meredek és rossz lépcsőkön nehézkes volt haladni. Végül a szálló utcájában kötöttünk ki. Még néhány kép az esti fényekben, de majd holnap újra ezeket.
Bár tartottunk attól, hogy a szomszédban lévő gyerek zajos lesz, ahányszor csak bementünk a szobába, mindig felsírt, de miután már nem mentünk sehova, csendben volt. Pedig még egy darabig fent voltunk, vacsora, tusolás, és így év vége felé az idén tévéztem először. A tévé nem látta a mobilomat, úgyhogy a Spektrumon néztem meg két filmet. Az egyik a Romanovokról szólt, a másik a kilencvenes évek tévéadásairól.
