Indulás előtti napon ezt a táblát láttam:
Hozzáteszem, hogy egy i-vel kevesebbet olvastam elsőre az utolsó szóból. Ha nem is gyalog, de elmentem. Nem ment egyszerűen.
Kezdődött azzal, hogy hiába volt beállítva az ébresztő, mégsem keltem fel, csak arra, hogy 6:00 és 10 perc múlva jön a vonat. Mindig is „szerettem” az ilyen ébredéseket. Ráadásul még késett is a vonat, úgyhogy bíztam abban, hogy a Latorca IC-re kapok helyjegyet. Kaptam. Akkor eléggé árvizes időszak volt, még az IC is belassult helyenként. Szerencsére a gyors bevárt minket a Keletiben. Hogy aztán majd Komárom környékén nézzük 10 percekig az áradó Dunát (egypályás közlekedés volt az 1-es vonalon akkor).
Azért utána már jobban alakultak a dolgok. S bár szeretnék Nyugatra eljutni, ez akkor nem jött össze. De ilyen közel még soha nem voltam.
De ez biztos:
A GX25 nem egy Kodak C815, így a kép is eléggé ’VHS’-élmény, de a semminél sokkal jobb. A nap iróniája az volt, hogy este, mikor mentem vissza egyedül a szálláshelyre (kicsit el is tévedtem), teljesen nyugodt voltam, más városban nem mertem volna így mászkálni, de itt nem tartottam semmitől. Másnap kiderült, hogy azért itt sem olyan nyugodt a helyzet, mint gondoltam.
A visszaút sem volt olyan sima, mint terveztem. A tervezett gyors nem várt meg minket, így a Tisza Expresszel mentem haza, és mivel 23:00 után értem haza, az aznapi Twin Peaks részről lecsúsztam.
