A zempléni út során a Felvidékre is el szándékoztam utazni. Egészen a keleti végekig. Mintegy kilenc év után. Itt az ideje. Legfőbb ideje.
Busszal indultunk Sárospatakról, a vonattal egy időben, hét órakor volt az indulás. A vonat hamarabb odaér, viszont a busz közelebb tesz le a határhoz.
A Vasvári útig mentünk, onnan séta.
Nem meglepő módon felmerült a kérdés, hogy hol vagyunk? Brüsszelben, Delhiben vagy csak Sátoraljaújhelyen?
A Fehér-patak felett elkezdtem vakarózni, hogy hol a fenében lehetünk.
Aztán balra nézve megláttam a Nepomuki szobrot. Ja persze, a hídon. A távolban a hegy nem látszott a köd miatt. Innen egyenesen kell tovább menni.
A város szélén. Komáromhoz hasonlóan ezt a várost is kettévágták. De míg ott köbö fele-fele arányú volt az elosztás, addig Sátoraljaújhelytől az ipartelepet és a nagy vasútállomást csatolták a drótos tótokhoz. A határ túloldalán lévő rész Kisújhely, Tótújhely, ottani nevén Slovenské Nové Mesto néven lévő kis falu. A „100 lépés a határ" boltot nem láttam.
Ez volt egykoron a határellenőrző pont. 2008 végén már be volt zárva, azóta se jobb, se rosszabb az állapota.
És alig pár méterre a határtól mégis egy kicsit mintha egy másik világban lennénk. Szlovák feliratok, elvileg szlovák beszéd, bár itt azért vannak még magyarok is, és elvileg értenek is ezen a nyelven.
A Ronyva-patak partján lévő kő. Ez a patak ma már csak jelképes határ a két ország között.
Ezzel ötre nőtt a párosan megtett határátlépések száma. Hogy is volt? Először 2016. június a két Komárom között. 2017. március, Rajka-Pozsony. Áprilisban Esztergom-Párkány. Most januárban Somoskőnél. És még van egy, amit tavasszal szeretnék. A határellenőrző után vagyunk a vasúti átjáróban. A balos és a középső vágány halad Tiszacsernyő, Ukrajna felé. A jobb oldali elvileg összeköttetés Sátoraljaújhellyel, de itt már évekkel ezelőtt megszűnt a személyforgalom. Teher talán még van. Annyi ész aligha lesz, hogy az sátorújhelyi állomástól elhozzák a drótot eddig, aztán egyszer majd csak közös nevezőre jutnak az áramnemmel kapcsolatban.
Most az állomás területe felé nézünk.
A szűk sávba bepréseltek egy utcát, a kanyarban a Tulipán étterem vagy kocsma vagy szálló vagy valami.
Stefanik emlékpark.
Időközben a magyar nyelvű tábla is kikerült.
A jó öreg Pantográf robog Kassa felé.
Az utazási költségek miatt tegnap váltottunk eurot a KHB-nál. Az újhelyi állomás váróterme rendezett volt ezúttal is, annak ellenére, hogy valami hajléktalan szédelgett. Viszont jegypénztár nincs. A helye sem.
Menetrend.
A forgalmistától tudakozódtunk. Nem tudom, hogy ez a szokásos drótos vendégszeretet, vagy a felvidéki pökhendiség vagy mi a kurva anyja, a lényeg annyi volt, hogy pénztár nincs, jegyváltás vonaton. Kösz, baszki.
Ez a bazi nagy állomásterület se ilyen lehetett pár évtizede. Csörgő-Kassa, illetve Borsi-Tiszacsernyő felé tekintve.
Amire nem számítottam, hogy Pantográf helyett egy Gorilla jött.
Méghozzá IC szintű szerelvénnyel.
Nem sok esélyt láttam rá, de havas szántóföldeken egyszer csak egy fasor tűnt fel – az egykori deltavágány, amely Sátoraljaújhely felől közvetlen eljutást biztosított Tiszacsernyő felé vagy inkább Csap felé, mert 1920 után már nem nagyon használták. Magyar oldalon állítólag a határig megvannak a vágányok, szlovák oldalon felszedték a vágányokat. Mivel elég gyorsan mentünk, ezt nem tudtam ezt pontosan megállapítani, szerintem a töltés megvan és a talpfák is voltak, de sín már nem. Úgy fél óra után eljutottunk a végállomásra, Tiszacsernyőre. Ahogy a wikipediára ki tudtam hámozni: 100 éve volt egy Ágcsernyő nevű falu, innen egy kicsit keletebbre, Csap felé haladva. Tiszacsernyő egy külterület volt. Ágnak volt egy vasúti megállója, itt nem tudni, hogy volt-e valami. 1946 után az új határ kialakulásakor lett felépítve a vasúti határátkelő, Ágcsernyő megszűnt, semmi nem maradt belőle. Tiszacsernyő pedig előbb kis, majd nagyfalu lett, aztán város. A vonatról leszállva Ágcsernyő-Csap felé tekintve.
Visszafelé pedig Tiszacsernyő megálló, aztán Bély-Újhely-Kassa felé tekintve.
Az állomás épülete, amennyire le lehet fotózni.
Váróterem.
A határ felé haladva, az állomás melletti épület.
Az állomással szembeni park.
A térkép alapján nem tűnik nagy méretű városnak. Elég sok emeletes ház van, így nem is csoda.
Innen séta tovább a határ felé.
Itt a felüljáró, ami bevisz Ágcsernyő központjába. Bal szélen egy buszmegálló.
Záhonynak is nagy vasúti pályaudvara van, de ahogy olvastam, eléggé kong az ürességtől. Ezt itt nem lehet mondani.
Itt van már a kanyar, ami az út végét is jelzi.
Innen északi irányba megyünk.
Balra Tiszacsernyő, jobbra pár száz méter után az ukrán határ, ami után a szintén megszűnt Tiszasalamon, majd Csap következik. Itt csak vasúti határátkelő van.
A bal oldali közút visz ki a határhoz. A Panoramio-n volt egy kép, ahol egy betontömbbel le van zárva az út. Utána pár méterrel egy földút található, ami bevisz Tiszasalamonra. Szerettem volna az úton végig menni, de egyrészt hideg volt, másrészt az idő is szorított, harmadrészt a kanyar előtt jött szembe a Policia, negyedrészt egy behajtani tilos tábla is volt az út szélén.
Esőzés, havazás, jókora belvíz (este Sátoraljaújhely környéke is olyan volt, mintha Poroszló környékén járnánk).
A Csapi úton haladtunk, ami egyúttal a 79-es főút kezdete.
A kereszteződésnél balra fordulva az alig 500 fő falu katolikus temploma, iskolája, községháza, református temploma.
Aztán egyszer csak valahonnan zene szólalt meg. Az oszlopokra szerelt hangsugárzókból. Mint kiderült, gyászjelentés volt mindkét nyelven.
Ismerős volt a melódiája, de eltartott egy darabig, hogy miért. 1997 Sweetbox – Everything’s gonna be alright.
Ami Bach Air on G string-jének feldolgozása:
Ezt a helyet kerestem, itt lehetett a vasúti megálló. Ilyenkor azért csodálom a Párom, hogy a vasúti hülyeségem ennyire tolerálja.
Balra egy darabon az út közelített a sínekhez, de ott csak lakóházak voltak. A felüljárón próbáltam keresgélni.
Balra a gurító lehet, de a ködtől nem látszik.
És kérem szépen, szinte nulla információ keretében ide tippelném az egykori megállót. Úgy egy km-re van az állomástól, közelinek tűnt, csak ebben a szar időben sétálva volt mégis távol. A faluból egyenesen ide vezet az út, amikor még létezett a megálló, nem volt ennyi vágány, felüljáró sem. Amúgy sem végállomás volt még 100 éve, ugyanis követte a szintén megszűnt Tiszasalamon megálló, majd Csap állomása.
Visszatértünk Tiszacsernyőre, jól eltelt az idő, sietni kellett.
A gőzös, amit már érkezéskor is láttunk, de mivel úgyis erre megyünk tovább, nem fotóztam le.
Egy elhagyott épület a bélyi úton. Itt volt egy buszmegálló, azt sem bántam volna, ha addig elvitt volna.
De maradt a séta. És mintha varázsütésre, mintegy látva „gonosz” jelenlétem, egy gonosz felvidéki boszorka átkot mondott volna ránk. Mindenesetre egy kicsit összekaptunk a Párommal.
Tiszacsernyő megálló, az állomástól egy km-es távolságra.
Tiszacsernyő állomás illetve Bély megálló felé tekintve.
„Az úton menj tovább!”
Utolsó határon túli célpont. Igen, itt már többször is jártam, volt is anyázás érte rendesen. Kilenc évvel ezelőtti helyzet.
Ezúttal a guglimap sem nagyon segített, mert korábban a vasút felől jöttem.
Megvan a kocsma, ahol legutóbb még koronáért adták a ’bazsán’-t. Itt balra.
A kereszteződésben a kisbolt, azon az utcán végig.
Nem szeretném meghálálni a 2013-as karácsonyi ’ajándékot’ és viszonozni sem. Az utca végén időközben kinőtt két társasház.
Itt a faház.
Itt felmenni, a sportpálya mellett, és ott a kastély. És akkor tuti nem érjük el a déli vonatot. Ha már Sean Conneryt mutattam a poszt elején a Vadászat a Vörös Októberre című filmből, akkor most szintén ő, az akkortájt készített harmadik Indiana Jones egy jelenetéből: amikor Indy megpróbálja a grált kivenni a szakadékból, mire az apja ennyit mond: „Mondj le róla, fiam!”
Lemondok.
Eltűnt a ZSSK tábla, a megálló névtáblája.
A peronon Dobra és Tiszacsernyő megálló felé tekintve.
Valamilyen szlovák vasúti oldalon láttam képeket a megállóról, melyek 2010 után készültek. 2008 végén még megvoltak az üvegek, bár néhol be volt törve.
2005-ben egy kissé elhagyott, de rendben lévő váróterem volt itt.
Itt még magyar névtábla sincs kitéve. Minek ide, ha így bánnak ezzel a megállóval.
A tehervágányhálózat itt is tart.
Egy újabb Gorillás szerelvény Csap felől.
A már említett delta Borsi és Újhely között. A nap végére kisüt a nap is.
A terv az volt, hogy a Párom beültetem egy étterembe, én visszamegyek Újhely két utcáját megnézni, majd megkeresem a delta hazai részét. De aztán nem lett ebből semmi, kisebb vita után helyreállt a rend. Gonosz tündér, kabbeaf*szt! Egy valami jó lett volna, arra sem jutott idő. Miután lehiggadtunk, szusszantunk a Kazinczy utcán indultunk felfelé.
A Járási Ügyészség, a NAV és a helyi sitkó.
Viszont mellette található a Börtönmúzeum. Ahova előzetes bejelentkezés szükséges. Ez marha jó, mész az utcán, hopp, meglátod, hogy jelentkezel be előre? Hogy ne legyünk elveszettek, épp itt volt a tárlatvezető úriember.
Ez már jelenkori helyzetet mutatja, bármi hasonlóság a sorkatonasággal, nem annyira a véletlen műve.
A központban lévő Városháza.
Majd a Kossuth tér, ahol még mágnest is kaptunk. A háttérben a római katolikus plébániatemplom.
Az 1944-es börtönlázadás emlékműve a Hősök terén.
Az egykori Waldbott-kastély, amit egy darabig kerestünk. Jelenleg idősek otthona.
A mozaikkép a falon hasonló, mint amik Oroszlányban vannak.
Napersze.
Árpád fejedelem szobra.
Ez nem tudom, mi lenne, hiába kutakodtam utána, a mezőgazdasági középiskolával szemben van.
A távolban a dohánygyár.
Megtaláltuk az útkereszteződést, amely felett a vasút halad. Volt ugyan két lépcsőszerűség építve, de valami bódé is volt ott, és nem biztos, hogy díjazták volna, ha üzemi területen engedély nélkül mászkálok. Ráadásul a lépcsők is úgy voltak kialakítva, hogy a forgalmas út mellett, felmászni sem lett volna egyszerű. Úgyhogy a deltavágány keresése most kimarad. A dohánygyár előtt haladtunk a vasútállomás felé.
Erre azt hittem, hogy a Zsinagóga, de a neve Bortemplom. Évtizedek óta üresen áll.
Elértük a vasútállomást.
Az előtte lévő buszmegállók.
A váróterem és úgy általában az egész épület állaga nem változott az elmúlt kilenc év alatt, szépen néz ki.
Itt rám szóltak, hogy tilos fotózni. Szerintem nem, de azért megnéztem a MÁV álláspontját. Kedves pénztáros hölgy, itt nem jelentek senkire és semmire veszélyt, te pedig nem vagy rajta a képen – mert azt jogosan kérheted, hogy ne szerepelj rajta.
Selejtezett vasúti kocsik.
Az állomás a peron felől.
A szerencsi két kocsis járat.
Nem kellett volna az ágcsernyői felüljárón túl menni, hanem azon át, a falu másik végéig, majd vissza. A körutat megspórolhattam volna és lett volna idő a kastélyra.