Jó lenne tudni, hogy a Mini Magyarország Makettpark tagjait hogyan válogatták össze. Vannak köztük ismertek és kevésbé ismertek, de megtekintésre mindenképp érdemes tagok. Ahogy lassan haladunk végig a listán, akadnak olyan tagok is, amelyek nehézkes elérni. Vagy majdhogynem lehetetlen. Majdnem!
A Savaria Piknik a tervek szerint autóval mentünk volna, ha a győri kölcsönző nem lett volna olyan büdös gyökér – az ügyfélszolgálatos nő mindenképp. Még akkor leegyezettem a kisbéri Nad Kft-vel, ugyanis ott korábban voltak kölcsönözhető autók. Ez legalább helyben van – hiszen szembe van vele a szállás – csak a kilométereket nyomja majd meg. Szombat délelőtt aztán már mehettem is egy közel 20 éves piros Suzuki Swifttel. Az indulás olyan jól sikerült, hogy első lendülettel a második faluig mentem vele, majd Bakonybánk után visszakanyar, és egy hántai kitérő után vissza a szállás elé. Némileg megnyugodva.
Ugyanis nem vezettem már vagy 8 éve, akkor az exem A4-es Audijával mentem párszor. A jogsim az idén lesz 20 éves, 10 éve, mikor először lejárt, akkor nem is igényeltem közel egy évig, majd jött egy asszony, és akkor mégiscsak kellett. Nem mondom, hogy nem hiányzott, de elvoltam nélküle. Gondoltam arra is, hogy egy oktatóhoz elmegyek néhány órát vezetni, de némileg eltanácsoltak ettől. Maradt a mélyvíz, amiből elsőre sikeresen kimásztam.
Nem véletlenül erre a hétvégére igényeltem az autót. A szomszéd faluban, Bakonyszombathelyen szombaton falunap volt, és egy ottani fellépő miatt is szerettem volna elmenni a Párommal. Busz nem lett volna este vissza, gyalog egy másfél óra lett volna. Az indulást kicsit előre hoztam, hogy egy kicsit még vezetgessek, és a Páromnak is megmutassam a környéket, ahol már többször jártam kerékpárral. Így aztán a Kisbér-Bakonysárkány-Aka-Ácsteszér-Bakonyszombathely úton mentünk.
A Jolly & Suzy miatt jöttünk el, bár engem nem érdekelnek, de a Párom szereti őket.
Úgy gondoltam, hogy ekkor indulunk vissza, de a Párom még megnézte volna a Magna Cum Laudét. Na, jó, majd egy jött egy erős fuvallat, mégis inkább menjünk, de akkor már én szerettem volna maradni. Majd meglátjuk. Meg is láttuk. Igazából két számot ismerek tőlük, a Vidéki sanzont és a Pálinkadalt. Nem voltak elvárásaim feléjük, de egy nagyon jó koncertet láttunk. Leszámítva egy össze-vissza csalimpáló részeg, idióta (és a tetejébe még feketerigó) nőszemélyt.
A koncert utáni tűzijáték.
Másnap korán reggel indultunk a 40. MM-pont felé. Pápáig nem volt gond, leszámítva, hogy végig tele van lassújellel az út az útfelújítás miatt. Jánosházánál a 8-as úton aztán el lehet ereszteni a lóerőket. Csákánydoroszlónál lementünk a főútról, onnan Őriszentpéter, majd innen már csak egy ugrás Szalafő-Pityerszer. Többször néztem, hogy lehetne ide busszal eljönni, de sehogy. A környékbeli településektől pedig egy jó órányi gyaloglás lenne ide az út. Ez volt a legkényelmesebb eljutás, még ha nem is a legolcsóbb.
Ó, igen, de kellemetlen, amikor csak elbújni tudsz, de menekülni nem. A 45 hely közül talán ez az őrségi helyszín volt a leglehetetlenebb helyen, mégis eljutottunk ide.
Visszafelé kerestünk egy helyet, ahol ebédelhetünk. Hát az Őrszem fogadó nem az lesz, ugyanis telítve vannak.
Ha már itt leparkoltunk, akkor egy kicsit szétnéztünk Szalafő községben. A könyvtártól felfelé haladva egy világháborús emlékmű, az Életfa, faluház, református templom és a Kitelepítettek emlékpadja.
Őriszentpéteren itt sikerült abrakolni.
Azért kurva nagy volt a kísértés, hogy átmenjek Őrihódosra. Ki tudja, mikor leszünk még egyszer ilyen közel Szlovéniához. Visszaúton Körmenden is megálltunk. A Szabadság tér épületei.
Igazából a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum miatt álltunk itt meg.
Itt a telefonomat vettem elő, hogy megörökítsem a „Találkozás öregapáddal” című műsort.
Az egyik kastélyban ügyelő maki.
A másik maki.
Amikor kimentünk a teraszra, ez a kis majom is jött utánunk, ott már bennem volt a kisördög, hogy beszaladok, és bezárom az ajtót, aztán majd én is jót röhögök rajta.
Mi is tudunk ám röhögni.
Szerintem hibátlanul parkoltam le. Kár, hogy vagy ötször ugrottam neki, mire így sikerült beállni.
Sárváron már nem volt idő, hogy a kastélyt megnézzük. Útközben pedig többször is elkapott minket az eső.
Cellen megálltunk tankolni, ekkor mit találtam, hőn szeretett üzemünk még jobban szeretett gépsorának gyártóját. Még csak nem is a világ végére kellene menni alkatrészért.
Az engem pocskondiázók ezzel kaptak egy nagy maflást. Kiderült ugyanis, hogy több évnyi kihagyás után is tudok vezetni, nem okoztam balesetveszélyes helyzetet. 400 km-t az első öt év alatt egy hét alatt sem vezettem le. Aztán meg mellőzve lettem. De lehet ellene tenni.
