Az eddigi szlovák határátmenetekből egy mindig is hiányzott, amit én már jópárszor megtettem egyedül, de most ketten vagyunk rá.
A kassai út amúgy is különleges eseménynek számít. Egyrészt ez volt az első utam Szlovákiába, másrészt nem egy sima városnéző túra volt az eleinte. A legutolsó utam közel 10 éve volt, erről bővebben itt. Azóta sok víz lefolyt a … Hernádon, sok minden történt, ami inkább elmaradhatott volna, de mindig is bennem volt, hogy csak még egyszer eljuthassak ide. Akár tetszik, akár nem!
Indulás, ja igen, Miskolc-Kassa közötti utazást, ahogy lehetett, kinyírták, hol vannak már a kishatár átmenetek, sehol. Amikor még a hidasi személlyel utaztál, aztán Hidasnémetiben bevártad a kassai személyt, és mehettél tovább. Jelenleg napi két Intercity közlekedik a két város között, a Kassától délre eső kis települések vonat nélkül maradtak.
Szóval indulás a Rákóczi nemzetközi gyorssal, amit egy Gorilla hozott el a Keleti pályaudvartól, a határon nem kell várni gépcserére, hanem pár perc után lehet tovább haladni. Ja, nem! Azóta Rákóczi IC a neve, egy Szili hozza, és MÁV kocsikból áll. Most mi voltunk olyanok, mint a külföldiek a Hortobágy IC-n – mivel nemzetközi viszonylatban utazunk, helyjegy válható, de nem kötelező.
Úgyhogy a határon gépcsere, ennek annyi előnye van, hogy lehet lőni néhány képet Hidason. Hernádszurdok-Miskolc, majd Tornyosnémeti-országhatár-Kassa felé tekintve.
Majd a váróterem és az állomás.
Aztán a Gorilla jött, hogy elvigyen minket kb. egy húszperces útra. Hidasnémeti után volt még egy megálló a határ előtt, Tornyosnémeti, a település még most is létezik, a vasúti megállóról viszont csak annyit tudni, hogy egy őrház volt és egy domb tetején. A két Németi között, hátha sikerül elkapni.
És megérkeztünk.
A Szepsi felé közlekedő kisvonat, hogy azért itt is vannak még Bz-k, de a szülőföldjükön több törődést kapnak, mint a MÁV-nál. Amúgy sok „elektricska” Poprád, Pozsony, Tiszacsernyő felé.
Ez a kijelző legutóbb még nem volt itt.
Az aluljáró is átesett egy felújításon.
A pályaudvarról nem beszélve. Ami azt illeti, ez is olyan szocreál lófax volt, mint a debreceni vagy a szolnoki. Most meg tele van üzletekkel, mozgólépcsővel – élettel!
Év elején a sátoraljaújhelyi út során a múzeumos úriembernek megemlítettük, hogy szándékunkban áll ide is eljönni. Ő ezt támogatta, mondván az elmúlt években elég sok pénzt pumpáltak ebbe a városba. Az egyik kis boltba betértünk, de még mindig nehézkes a fizetés, mivel nem ismerem a pénzérméket ránézésre. Némi fantáziával nagy építés nélkül is megszépült a pályaudvar külseje is. Ügyes.
A villamosok is újabbak, mint legutóbb.
A buszállomás még a régi helyén, nos, ott változott-e valami.
Akkor séta.
A lekerített, mint kiderült Városi park.
Amiért olyan sokáig tartott ennek a bejegyzésnek a megírása a szokásos balfaxoskodás mellett, hogy jóval nehezebb leírást találni egyes helyekről, ezzel pedig aligha nyüstölhetem a felvidéki lakótársainkat. Ami miatt még problémás lehetett ez az út, hogy a várost éppen csak ismerem, a nyelvet sehogy (itt is olyan idegenek vagyunk, mint Pozsonyban), úgyhogy ez esetben idegenvezetőként, ha másra nem is, de jól jött volna egykori helyi vendéglátó tudása. Hosszadalmas bíbelődés után a híd neve a Szerelem hídja, és a lakatolás itt is szokás.
Ez pedig a Vízmű épülete.
Jakab palota.
A Malom utcán haladva a főfogás felé.
Aminek a végén (vagy elején?) egy papírbolt, ahol használva Párkányban kapott tudásomat magnetka Kosice is kapható volt.
Ha mást nem, ezt mindenképp látni kell. A Szent Erzsébet dóm.
Mellette az Orbán torony, amiről teljesen megfeledkeztem.
A dómba nem lehet bemenni. Az első alkalommal voltam csak bent, akkor volt, aki bevigyen. Szeged után ezt is látni szerettem volna belülről. Lehet, hogy a főbejáraton kellene bemenni.
Vele szemben az Érseki palota.
A dóm mögött a Szent Mihály kápolna.
Az ott lévő park. Miközben Debrecenben mindenhogy eltüntették az egykori villamosvonalak nyomait, itt még mindig megvannak a sínek.
Alsó kapu. Aham, nézzük meg.
Kassa címere, ezt még soha nem láttam.
Most nézzük meg az alagsort.
Azt mondják, Fő tér.
Forgách palota.
Egy kis utcában pedig a Zsinagóga.
Aztán egy szuvenyir bolt, ahol magnetka/magnetku, hűtőmágnes is kapható, ráadásul jó nagy is, osztott is, szeretem is, és még póló is van. Csak az euro kevés, de semmi gond, van itt bank, ahol lehet váltani. A Tátra Bankban való tökölés után.
Az Auparkba mentünk. Szemmel láthatóan itt is vannak olyan problémák, amik hazánkban is.
Miután étterembe nem tudtunk volna menni, itt fogyasztottunk egy döner tálat, azt még el is tudtuk mondani, az egyik alkalmazott beszélt is valamennyire magyarul. Visszatértünk a dómhoz.
Ahol Jakoby Gyula nézett szembe velünk.
A dóm mellett a Zenélő szökőkút.
Azon túl az Állami Színház.
Szlávia szálloda és kávéház, Jezsuita-premontrei templom és rendház, a Lőcsei ház, és a Jelek kútja.
Itt egy kis utcán mentünk tovább.
El is értünk a piachoz.
A Park Moyzesovan keresztül, ahol elhaladtunk egy nyomda, a rendőrség, az Állami Filharmonia épülete mellett, hogy végül egy üzletközponthoz jussunk.
Hogy minek? Ember, ez nem akármi, ez a Steel Aréna. A magyar megfelelőjét nem tudom, talán Főnix, vagy Barbra Negra?
Ez pedig a Bíróság, ezt elég volt kívülről látni.
A következő helyszín felé haladva, egy bérház falán egy Omega plakát. Miközben otthon nagyítóval kell keresni a fellépéseiket (habár ebben a megbolygatott felállásban, bár sajnálom, de lemondok róla), itt rendszeresen fellépnek. De ez sem most volt.
A Helyhatóság épülete mellett elhaladva, át a Szegfű parkon, majd a Comenius parkon, a Vízmű épülete mellett egy kissé elkefélt kerékpáros nyomvonalvezetés mellett, eljutottunk ide.
A Lokomotíva Stadionhoz, amit legutóbb nem találtam meg. Bemenni persze nem tudtunk.
Viszonylag közel hozzá a Jégkorong klub, ami nagyon megy Kassának tudomásom szerint.
Ez pedig az állítólagos életveszélyes útkereszteződés.
A bal oldali valamikor lakóház lehetett, de már alig van meg belőle valami.
A Hernádhoz mentünk ki.
Aztán vissza, majd elhaladtunk egy iskola mellett.
Nem árt azért tudni, merre vagyunk. Amikor tavaly Pozsonyban voltunk, kénytelen voltam egy külön napijegyet venni a mobilnet miatt. Csak azt nem mondta senki, hogy nincs extra költség, ha külföldön az ottani hálózatot használom. Ahogy nemrégiben Romániában sem volt semmi plusz költség, úgy itt sincs, a térképhasználattal pedig nem tévedek, a legutóbbi úttal ellentétben. Az utcanévtáblák pedig azért kellenek, mert néha egy-egy íráson hónapokat tökölök, aztán elfelejtem, merre is jártam.
Az itteni Billába is bementünk, némi innivalóért. Egyébként nacionalizmus ide vagy oda, végig magyarul beszéltünk, máshogy nem is tudtunk volna, de senki nem szólt egy rossz szót sem, mégcsak csúnyán sem néztek ránk. Azért illúzióim nincsenek, nem hiszem, hogy az előítéletek megszűntek volna.
Hát, lett volna még mit megnézni, de aligha érünk oda záróra előtt.
A Szlovák Nemzeti Bank, az Adóhivatal.
Egy kis utcában visszatértünk az Óvárosba.
De a Rákóczi emlékházba már nem jutottunk be.
Visszamentünk az ajándékboltba, és meglett a két póló.
Ez is egy elhagyatott épületnek tűnik.
A lekerített Városi park, amire szintén nincs idő.
Debrecenhez hasonlóan itt sincsenek már pragotronok, hanem kijelzős menetrend tábla.
Míg nálunk csak egy iker-Bz van, itt jóval több.
Nos, akkor viszlát. Talán még visszatérünk egyszer.
A lakótársak szoktak hozni maguknak Kofolát, egyszer mi is kipróbáltuk, talán Észak-Komáromban, de nem volt nyerő. Ez még annyira sem. Mint megtudtuk, ez nem az eredeti, hanem ízesített. És tényleg, vadszedres. Rohadt savanyú volt.
Miközben várjuk az indulást.
Ja, Monstert is lehet kapni. Ripper, ami odahaza is sokszor keresni kell.
A pozsonyi gyors késése miatt indultunk mi is későn. Útközben néhány kép a pályaudvar környékén, majd az Acélművek.
Útközben egy újabb próba a két Németi között. A 24.-ik másodpercnél egy pillanatra felvillan az őrház. Itt lehetett a Tornyosnémeti megálló.
Útközben borult minden, ott is megálltunk, ahol nem kellett volna, a hidasi személy közel 45 percet késett. Mi csak 25-t.
Node! Felmerült egy olyan lehetőség, hogy ha nem tudunk Miskolcon megszállni, akkor majd Vámospércsről megyünk el, az utolsó debreceni buszra van mintegy fél óránk, hogy a Tiszairól kimenjünk a Búza térre. Ekkora késés mellett ezt nem lehetett megvalósítani. De mivel volt szállás, csak a késés okozott némi bosszúságot, meg néhány hangos fiatal. És hogy lesz-e valami következménye az útnak egy-két cukorbaba miatt? Ki tudja, de nem vagyok hajlandó semmilyen helyről sem lemondani miattuk – vagy, hogy elvegyék.
