Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó

2019.05.19 Veresegyház

2019. június 10. - JasonX2

Van úgy, hogy a szállás szolgáltatók és a vasút segít abban, hogy eljuss egy olyan helyre, ahová egyébként is tervezted.

dunakanyar-motoros-majalis2019.jpg

Erre a rendezvényre szerettünk volna elmenni, de gondot okozott, hogy Vácon nem találtunk szállást. Nosza, ajánlatként szerepelt Veresegyház is, ami az előjegyzésben szerepelt. Mit is tudok erről a helyről? Mint sokan, az ottani asszonykórust ismerem, mely a nyolcvanas években kapott országos figyelmet a Z’ Zi Laborral közös tevékenységük miatt. Egyszer jártam arra, amikor 2005 őszén a zónázóval elmentem Vácig a Nyugatiból, ez kb. 26 perc lehetett, onnan pedig egy sima veresi személlyel vissza a Nyugatiba, ami közel másfél óra lehetett. A Gigant klub oldalon volt pár fénykép, ahol a váci és veresi személyvonatok szerepeltek, Csörgővel. Ez furcsa volt, mert a 2000-es évek elején már rendszerint Hernyók jártak mind a 70-es, mind a 71-es vonalon. Az elmúlt években ezek elkerültek Miskolcra, ide pedig Talentek jöttek. A 70-esen az elmúlt időszakban többször is jártunk, most lesz lehetőségünk, hogy a másikat is megnézük. Amiért ilyen nagy időkülönbség volt a két vonal között: a veresi vonalon a személy mindenütt megállt, míg a zónázó nem; a veresi vonal hosszabb; a veresi vonal rosszabb állapotú; a veresi vonal egyvágányos, és több vonatkereszt is volt a vonalon; a veresi vonal ÉLETVESZÉLYES!

Szombat dél előtt nem sokkal indultunk a komáromi-esztergomi személlyel, Komáromban átszállás, Kelenföldön leszállás, majd M4-gyel tovább.

20190518_01_budapest_metro_4.JPG

Kálvin tértől metrópótlóval (és kurvaanyázással) a Nyugatiig. Itt pedig felszállás az életveszélyes S71-re. Épp előző nap volt egy írás a Kurucon a kalauzok elleni támadásról, szerepet kapott ez a vonal is benne. Majd a kommentekből kiderült, hogy veszélyes a Veres és Vác közötti rész. Jó, majd meglátjuk.

20190518_02_budapest-nyugati.JPG

Megérkeztünk Veresegyházára, túléltük. A peronról Ivacs, majd Erdőkertes felé tekintve.

20190518_03_veresegyhaz_ivacs_fele.JPG

20190518_04_veresegyhaz_erdokertes_fele.JPG

A 70-essel ellentétben itt nemigen volt mostanság felújítás.

20190518_05_veresegyhaz_allomas.JPG

20190518_06_veresegyhaz_varo.JPG

20190518_07_veresegyhaz_allomas_az_utca_felol.JPG

20190518_08_veresegyhaz_korforgalom.JPG

Lehet szidni a fejlődést, de amikor térkép helyett elég a telefonon beállítani, hogy hova akarsz eljutni, és az a legrövidebb úton elnavigál, akkor miről beszélünk.

20190518_09_veresegyhaz_szep_haz.JPG

Megérkeztünk a szállásra, mintegy 20 perc sétával, lecuccoltunk, majd elmentünk a közeli Lidlbe. Visszatérve átöltözés, és vissza az állomásra. Ott egy gyors abrakolás a gyrososnál, és tovább Vác felé vonattal. A Duna partjára gyakorlatilag egyenesen kellett menni a váci állomástól, de elég nagy tömeg indult meg, nehéz lett volna eltéveszteni.

20190518_10_vac_dunapart.JPG

20190518_11_vac.JPG

20190518_12_vac.JPG

Ismét a Bikinit jöttünk megnézni, a műsor nem változott április óta, ezúttal kimaradt a Minden úgy volt, illetve Viktor helyett most egy másik dobos volt.

20190518_13_vac_bikini_koncert.JPG

20190518_14_vac.JPG

20190518_15_vac.JPG

20190518_16_vac.JPG

A koncert végéről elkotorva talán még elértük volna a fél tízes vonatot. De nem, viszont ahogy lepakoltak, sőt már közben retró diszkó ment, maradtunk is egy darabig.

20190518_17_vac_dizsi.JPG

Majd kimentünk az állomásra, a szinte üres szerelvényen se támadtak le minket zombik, talán ketten, ha voltak rajta, de azok is két megálló után leszálltak.

Másnap reggel, akkor így néz ki a szobánk, ilyet se láttunk még, hogy sima ajtó helyett eltolható legyen.

20190519_01_veresegyhaz_mandi.JPG

20190519_02_veresegyhaz.JPG

20190519_03_veresegyhaz.JPG

Ha erre járnánk megint, egy tuti helyet már ismerünk.

20190519_04_veresegyhaz.JPG

A Sződrákosi patak felett áthaladva eljutunk a Búcsú térre, ahol a helyi rendezvények szoktak lenni.

20190519_05_veresegyhaz_szodrakosi_patak.JPG

20190519_06_veresegyhaz_bucsu_ter.JPG

A Mogyoródi úton haladtunk a központ felé. Ez a szép épület a Mézesvölgyi általános iskola.

20190519_07_veresegyhaz_mezesvolgyi_alt_isk.JPG

A Búcsú tér mellett található a termálfürdő.

20190519_08_veresegyhaz.JPG

20190519_09_veresegyhaz.JPG

A Kálvin térre érve egy másik iskola, a református templom, Reformáció emlékmű és a névadó szobra található.

20190519_10_veresegyhaz_kalvin_teri_ref_alt_isk.JPG

20190519_11_veresegyhaz_reformatus_templom.JPG

20190519_12_veresegyhaz_reformacios_emlekmu.JPG

20190519_13_veresegyhaz_kalvin.JPG

Velük szemben a Fabriczius iskola és előtte a bagoly szobor.

20190519_14_veresegyhaz_fabriczius_jozsef_alt_isk.JPG

A kereszteződés másik oldalában a Dédi vendégház.

20190519_15_veresegyhaz_dedi_vendeghaz.JPG

A Fő úton balra fordulva a Szentlélek templom.

20190519_16_veresegyhaz_szentlelek_templom.JPG

20190519_17_veresegyhaz.JPG

Annak szomszédságában a Szent Erzsébet-templom, előtte egy II. világháborús emlékmű, a templom kertjében pedig a Golgota szobor.

20190519_18_veresegyhaz_ii_vh_em.JPG

20190519_19_veresegyhaz.JPG

20190519_20_veresegyhaz.JPG

20190519_21_veresegyhaz_golgota.JPG

20190519_22_veresegyhaz_arpadhazi_szent_erzsebet-templom.JPG

Továbbhaladva kerestük a Városházát. De csak ezt a valószínűleg társasházat találtuk.

20190519_23_veresegyhaz.JPG

Ezzel nagyjából szemben a Veresi parasztporta.

20190519_24_veresegyhaz_paraszporta.JPG

20190519_25_veresegyhaz.JPG

Itt néhány üzlet, de hűtőmágnest nem kaptam.

20190519_26_veresegyhaz.JPG

Előtte I. világháborús emlékmű.

20190519_27_veresegyhaz_i_vh_em.JPG

20190519_28_veresegyhaz.JPG

Visszatértünk az útkereszteződéshez, majd mentünk tovább az állomás felé.

20190519_29_veresegyhaz_fo_ut.JPG

20190519_30_veresegyhaz.JPG

Zenélő szökőkút lenne.

20190519_31_veresegyhaz_zenelo_szokokut.JPG

A helyi sportpályáig mentünk, Veresegyház VSK.

20190519_32_veresegyhaz_vsk.JPG

20190519_33_veresegyhaz.JPG

20190519_34_veresegyhaz.JPG

Meglett a Polgármesteri Hivatal. A gps rossz irányba vitt minket.

20190519_35_veresegyhaz_fo_ter.JPG

És a piac is.

20190519_36_veresegyhaz_piac.JPG

A Harangos kút mellett elhaladva eljutottunk a művelődési házig.

20190519_37_veresegyhaz_harangos_kut.JPG

20190519_38_veresegyhaz_muvhaz.JPG

Innen a tó felé haladtunk, a strandot is érintve.

20190519_39_veresegyhaz_strand.JPG

20190519_40_veresegyhaz.JPG

20190519_41_veresegyhaz.JPG

20190519_42_veresegyhaz.JPG

20190519_43_veresegyhaz.JPG

Majd jó hosszú séta a reptér felé.

20190519_44_veresegyhaz.JPG

20190519_45_veresegyhaz_repter.JPG

Mielőtt összezuhantunk volna, elértük a Medveotthont.

20190519_46_veresegyhaz.JPG

20190519_47_veresegyhaz.JPG

20190519_48_veresegyhaz_medveotthon.JPG

20190519_49_veresegyhaz.JPG

20190519_50_veresegyhaz.JPG

20190519_51_veresegyhaz.JPG

20190519_52_veresegyhaz.JPG

20190519_53_veresegyhaz.JPG

20190519_54_veresegyhaz.JPG

20190519_55_veresegyhaz.JPG

20190519_56_veresegyhaz.JPG

20190519_57_veresegyhaz.JPG

20190519_58_veresegyhaz.JPG

20190519_59_veresegyhaz.JPG

20190519_60_veresegyhaz.JPG

20190519_61_veresegyhaz.JPG

20190519_62_veresegyhaz.JPG

20190519_63_veresegyhaz.JPG

20190519_64_veresegyhaz.JPG

20190519_65_veresegyhaz.JPG

20190519_66_veresegyhaz.JPG

20190519_67_veresegyhaz.JPG

20190519_68_veresegyhaz.JPG

20190519_69_veresegyhaz.JPG

20190519_70_veresegyhaz.JPG

20190519_71_veresegyhaz.JPG

20190519_72_veresegyhaz.JPG

20190519_73_veresegyhaz.JPG

20190519_74_veresegyhaz.JPG

20190519_75_veresegyhaz.JPG

20190519_76_veresegyhaz.JPG

20190519_77_veresegyhaz.JPG

20190519_78_veresegyhaz.JPG

A tó másik vége felé mentünk.

20190519_79_veresegyhaz.JPG

20190519_80_veresegyhaz_szelfi.JPG

Ivacs (és nem Inárcs, mert az Borsodban van) megállónál vártuk meg a vonatot. Veresegyház, majd Csomád felé tekintve.

20190519_81_veresegyhaz_fele.JPG

20190519_82_veresegyhaz_csomad_fele.JPG

20190519_83_veresegyhaz_ivacs_megallo.JPG

Ezúttal is borult egy kicsit a hazaút megszervezése. Végül a Nyugatiból átmentünk a Délibe villamossal, onnan pedig a kisbéri busszal.

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr2014882438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása