Ugyan itt vagyunk már a Dunántúlon lassan négy éve, de csak egyszer kétszer jutottunk el a Balatonhoz, egyszer Tihanynál, egyszer Balatonfürednél, de akkor is csak átkeltünk, strandolás elmaradt. Eddig!
1987-ben voltam először a Balatonnál, akkor még hárman utaztunk el a vasutas üdülőbe. Most, június 15.-én újra erre mentünk kettesben. Az első busszal elutaztunk Székesfehérvárig, majd onnan egy másik busszal Balatonakarattyáig.
Innen tovább egy magaslatig, ahonnan jó látható a tó.
Majd vissza a lejáróig, mert ott kell lemenni a strandhoz.
Tavaly csak a Velencei-tó volt meg, most végre a Balaton is.
Tradicionális ebéd. Lángos és sör.
Mielőtt távoztunk volna, még egy megmerülés.
Az állomástól egyenesen kellett haladni, emelkedőn felfelé, mire eljutottunk a megállóhoz.
Csitténhegy, aztán Csajág felé tekintve.
Az indulással volt egy kis gond, mert valamelyik járat késett, meg a Katica is kifelé. Aztán beért a Tekergő.
Ami aztán Csajágon félreállt, majd jött a Katica is utánunk, aztán az is. Ja, szemből kellett valakit elengedni. Mindenesetre, mintegy negyedóra késéssel értünk Székesfehérvárra, máris csökkentve az átszállási időt. És a naptej sem használt.
Két héttel később volt Tatán a Víz, zene, virág fesztivál, ahova szerettünk volna eljutni. Bár nem volt egyszerű, de lett autó is, és már pénteken sem kellett gályázni. Mondani sem kell, hogy ezúttal sem sikerült a kereskedésből a szálló elé gurulni egyből, helyette egy Kisbér-Bakonyszombathely-Bársonyos-Kerékteleki-Ászár-Kisbér körút lett belőle. Az esti indulás, mivel senkit nem kellett a környéken felvenni, ezért a 13-on mentünk Nagyigmándig, majd onnan Kocs, és aztán ott is voltunk Tatán.
Csak nem mi voltunk egyedül, akik autóval jöttek ide, ezért eltartott egy darabig, mire helyet találtunk.
Első nap az Edda lépett fel, ami jó alkalom volt, hogy a pólómat lecseréljem eggyel-kettővel nagyobb méretűre. Három év után összejött az is, hogy a szintén rajongó kolleginával egy helyen legyünk.
Nem mondom, hogy nem izgultam hazafelé vezetve a kis mellékúton, de nem volt gond, a 13-as viszont még késő este is forgalmas.
Másnap ezért Tárkány felé mentünk, de ott meg az út állapota olyan-amilyen. Kerékpárral viszont mindenképp erre érdemes jönni, mert síkabb terep és nincs akkora forgalom. Tatára érve aztán jól belekavarodtam a városi forgalomba, akárcsak tavaly Fehérváron. Ezt még gyakorolni kellene. Első hely az állomás közelében lévő Güntner, amely hozzánk is szállította a hűtőberendezést.
Mindamellett kis kollégának szeretettel, hehe.
A következő helyet véletlenül találtam a térképen. Ez az Agostyáni arborétum.
Következő hely a Tardos mellett lévő Malomvölgyi-tó.
A közelben lévő büfében pedig tankoltunk.
A Szomor-Máriahalom-Uny-Tinnye útszakaszt viszont aligha teszem meg mégegyszer, mert ilyen elbaszott utat… Nem elég, hogy keskeny, de a szintkülönbség is… Közben megtaláltuk a tésztagyárat is.
Tinnyén már ismerős volt a járás – hát persze, utoljára 12 éve voltam itt, akkor sem arra mentem, amerre terveztem. Ezúttal viszont meglett a helyes irány, ugyanis az Üvegtigrist terveztem felkeresni. A gond az volt vele anno, hogy Piliscsaba felé kellett volna menni, de én a rövidebb utat választottam a végállomásig. De most itt van a Garancsi-tó és az Üvegtigris.
A filmet először talán 2003 végén láttam először, de nem jött be, aztán 2006 elején egy újabb próba és akkor nem volt gond. Mivel a második mozis megtekintése előtt beintettek, ezért azt hanyagoltam mintegy másfél évig. A harmadikat viszonylag új korában láttam.
Innen vissza Tinnyére, majd irány a Nagy-Somlyó. Örömmel tapasztaltam, hogy Tinnye és Pilisjászfalu között továbbra is lejt az út (a Pilis-túrának ez volt az egyetlen használható része). Ahogy várható volt, az út végén túlszaladtam egy kicsit. Úgyhogy Jászfaluba beérve, autó leállít és visszaséta. A Jászok emlékkövéhez, amit érthetetlen, miért dugtak el ennyire.
Ezen a lejtőn kellett felmenni.
Ennél a kereszteződésnél.
Ezelőtt a kanyar előtt.
Ami amúgy igen forgalmas volt most is, jól be nem látható.
De a Somlyóra nem találtunk fel, az idő pedig szorított. Azért kárpótlásként egy kék Flirt, ahogy még soha nem láttam.
Péliföldszentkereszt volt a következő pont, de ott is akadt némi akadály.
Bár szép a környezet, de a Lourdes-i barlangot nem találtuk meg. Ejjj! Innen tovább mentünk a 10-es útig, majd a végén a jajjjjj a veszélyes, az 1-es útra. Komáromnál le a 13-ason, onnan vissza Tatára. Végülis a három napra van km-em, csak győzzem majd benzinnel. Ma este a Lord lépett fel, de előtte kipróbáltuk a szarvasburgert, ami nem túl jó, de legalább jó drága.
Koncert után Dominique nyomott egy kis műsort a tőle megszokott szinten.
A visszaút ezúttal kicsit nyugodtabb volt, mivel már kezdtem az útszakaszt megismerni. Tervben volt, hogy vasárnap is megyünk valahová, de aztán nem lett belőle semmi. Viszont úgy néz ki, hogy nem a legtakarékosabb módban, de egy km út kb. 20 Ft-ba kerül. Mint egy teljes áru jegy. A kényelem és az élmény viszont nem ugyanaz. Az izgalom pedig megvan mind autó, mind tömegközlekedés esetében.
