Az idén már voltunk egyszer a Balatonnál, a keleti parton. Most a déli részhez mentünk, bár ezúttal nem strandolás miatt.

A reggeli komáromi busszal elmentünk Székesfehérvárig, onnan tovább Siófok irányába. Szabadifürdőnél leszálltunk. A megálló peronján Szabadisóstófürdő – Budapest felé, majd Siófok-Nagykanizsa felé tekintve.

Áthaladtunk az autópálya felett, és kint a pusztában sétáltunk egy darabig.

Amíg meg nem érkeztünk a Bella Állatparkhoz. Ezért kellett hamarabb leszállni a vonatról, mert Siófoktól messzebb van.

Visszafelé nem kellett a vasúti megállóhoz kimenni, hanem a másik irányban a Rádiótorony nevezetű buszmegállónál vártunk egy buszt.

Beérve a siófoki buszállomásra ismerős volt a kép, a tavalyelőtti tihanyi túra során járhattunk erre.

Itt is okosan van megoldva a dolog, a busz- és vasútállomás egymás mellett található. Mellettük van a Millennium park.

A központban lévő Víztorony a Sió Plázával szemben.

A Plázában nem találtunk étkezőt, ezért tovább indultunk. Nem messze találtunk egy ajándékboltot, így a mágnes is meglett.

Egy gyors nézelődés a központban, a Széchenyi szobor, majd kilátás a Víztoronyból.

A torony mellett lévő Bella étterembe mentünk be, ahol rendelés után, kiszállítás előtt egy gyors kiugrás a környékre. I. világháborús emlékmű, La Charogne, Várakozók, Mementó a II. Magyar Hadseregért, a Kálmán Imre Kulturális Központ, a debreceni Professzor szobor másolata, Vénusz születése és II. Rákóczi Ferenc szobra.

Eljutottam a Városházáig, majd a Vízművig és az ott található ’emlékműig’, ahonnan egy másik kis utcán át visszajutottam az étteremig.

Mivel ezúttal is gyorsabban burkoltam, az idő pedig szorított, ezért egyedül mentek ki a partra. A vasútat keresztezve egy felüljáróval, majd elhaladva egy elhagyott ház mellett egy parkhoz értem.

Majd a strandhoz, a Plázshoz, ami elég ismert hely. Volt itt egy Flört és egy Palace nevezetű szórakozóhely, de azok már bezártak, és nem is volt idő a helyüket megkeresni.

Miután visszaértem az étteremhez, az állomás felé indultunk, egy II. világháborús emlékmű és a Zenepavilon elhagyása után jutottunk célba.

Balatonszéplak és Szabadifürdő felé tekintve.

Megérkezett a Déli Part, de mi nem ezzel, hanem a Balaton Expresszel mentünk Székesfehérvárig.

Aztán, hogy ne csak én lássam a Balatont, hanem a többiek is, két nap múlva az északi oldalra mentünk, egész pontosan Zánkára. Miért oda? Mert Balatonakarattya után itt voltam másodjára a Balatonnál, 1990 nyarán, akkor még éppen Úttörőváros volt. Szintén vonattal mentünk oda, Zánkafürdőnél szálltunk le. Gépet nem hoztam, csak telefon volt nálam, ezért lesznek nem túl sikerültek a képek. Balatonakali és Zánka-Köveskál felé tekintve.

Itt aztán egy biztonsági őr „várt” minket, aki jelezte, hogy a keresett helyre nem lehet bemenni, de még csak fotózni sem lehet. Strandolni is csak hétvégén lehet a nem táborbelieknek. Nem maradt más hátra, mint elmenni egy közeli buszmegállóba, ahol alig pár perc után eljutottunk a strandhoz.

Hát nem tudom, máshol direkt keresik a hullámmedencét, itt nem kellett, mert olyan hullámok voltak, hogy „kapaszkodni” kellett.

Most is elég hideg volt a víz, de a Párommal és a fiatalúrral együtt fogösszeszorítva aztán egy kis idő múlva már élvezhető volt a víz.

A délutáni órákban visszaindultunk, kimentünk a helyi állomásra, ahol le kellett volna szállni már reggel, bár ki tudta, hogy milyen titkokat tárolnak a táborba, ehehe. Balatonszepezd és Zánkafürdő felé tekintve.

Majd a Hörgő, ami ezúttal is Székesfehérvárig vitt minket.