Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó

2019.08.30 és utána - Fejezetek KEM-ből

2019. december 08. - JasonX2

Volt pár út, ami túl rövid volt ahhoz, hogy magában felkerüljön. Ezek a megyén belül voltak, és volt van olyan tervem, hogy az összes településre eljussak, mivel Komárom-Esztergom nem egy Hajdú-Bihar méretű megye.

Kezdésnek egy szopóroller. Augusztus végén Tatabányán lépett fel a Neoton, ahol tavaly szívtunk az Eddával. Idén jó idő volt. 

20190830_01_tatabanya_neoton_koncert.JPG

20190830_02_tatabanya.JPG

20190830_03_tatabanya.JPG

20190830_04_tatabanya.JPG

20190830_05_tatabanya.JPG

20190830_06_tatabanya.JPG

20190830_07_tatabanya.JPG

20190830_08_tatabanya.JPG

20190830_09_tatabanya.JPG

20190830_10_tatabanya.JPG

Csak az volt a gond, hogy az utolsó buszt el kellett érni. Ahhoz viszont a koncert vége előtt el kellett indulni és séta a Vértes Centerig. A navigáció egy kicsit félretájékoztatott, mint kiderült, jóval messzebb van, mint gondoltuk. Busz sincs, mióta a Népligetes járatokat kivették. Próbáltunk taxit hívni, de nem ért oda időben. Egy helyi járattal mentünk, és tényleg csak egy-két percen múlott, hogy nem értük el az utolsó járatot. Szállás sem volt az egész városban. Végül spéci módon hazajutottunk, viszont nem volt olcsó…habár… Ha szállást foglalunk, plusz még a koncertjegyet kifizetjük, akkor is itt lettünk volna kiadásban. Csak… ezzel úgy voltunk, hogy nem szükséges a szállás, és ingyenes a koncert. Egy újabb érv az autóvásárlás mellett.

A következő szeptember 8.-án egy tatabányai kirohanós. Ismét felsétáltam a Turulhoz.

20190908_01_tatabanya_kilatas.jpg

20190908_02_tatabanya_turul.jpg

Majd tovább.

20190908_03_tatabanya_osveny.jpg

20190908_04_tatabanya.jpg

20190908_05_tatabanya_szelim-barlang.jpg

20190908_06_tatabanya.jpg

20190908_07_tatabanya.jpg

20190908_08_tatabanya_kaptato.jpg

20190908_09_tatabanya.jpg

20190908_10_tatabanya_kilato.jpg

20190908_11_tatabanya.jpg

20190908_12_tatabanya.jpg

20190908_13_tatabanya.jpg

20190908_14_tatabanya.jpg

20190908_15_tatabanya.jpg

A kilátótól egy jobb állapotú is visszavitt a Turulhoz.

20190908_16_tatabanya_visszaut.jpg

Két héttel később Várgesztesre utaztam.

20190921_01_vargesztes.JPG

20190921_02_vargesztes_orvosi_rendelo.JPG

20190921_03_vargesztes_kozseghaza.JPG

20190921_04_vargesztes_emlekko.JPG

20190921_05_vargesztes.JPG

20190921_06_vargesztes_kopjafa.JPG

20190921_07_vargesztes.JPG

20190921_08_vargesztes_csille.JPG

20190921_09_vargesztes.JPG

20190921_10_vargesztes.JPG

20190921_11_vargesztes_ii_vh_em.JPG

20190921_12_vargesztes.JPG

20190921_13_vargesztes.JPG

A várhoz haladva a Lourdes-i Mária szobor.

20190921_14_vargesztes.JPG

20190921_15_vargesztes_lourdes-i_maria_szobor.JPG

20190921_16_vargesztes.JPG

20190921_17_vargesztes.JPG

20190921_18_vargesztes_kout.JPG

Ami felújítás miatt zárva. Tényleg, mintha láttam volna ezt valahol kiírva.

20190921_19_vargesztes_zarva.JPG

20190921_20_vargesztes_szelfi.JPG

20190921_21_vargesztes_gesztesi_var.JPG

20190921_22_vargesztes.JPG

20190921_23_vargesztes.JPG

Felmerült, hogy a vértessomlóihoz is kimegyek, de akkor nem jutottam volna haza sehogy.

20190921_24_vargesztes_busz.JPG

Ehelyett Szárligetre mentem.

20190921_25_szarliget_alsogalla_fele.JPG

20190921_26_szarliget_szar_fele.JPG

20190921_27_szarliget_allomas.JPG

20190921_28_szarliget_peofi_u.JPG

20190921_29_szarliget.JPG

20190921_30_szarliget.JPG

Innen vissza Komáromig vonattal, majd onnan busszal. De olcsóbban is kijöhetett volna, ha Tatabányán megpróbálom a buszt elérni. Mindegy.

Október 22.-én Kisbéren 30 év szabadság, vagy valami hasonló címmel volt egy rendezvény, nemcsak itt, máshol is. És eljött a Lord akkor este hozzánk. Ha már két éve nem tudtam a Kisbéri napokon megnézni őket, akkor most itt volt a lehetőség, ingyenesen, szállásmentesen. A Fiatalúr pedig egy újabb lehetőséget kapott megismerni őket, hamár Sárváron nem jött össze. Ezúttal jobban alakult a helyzet. A műsor Szombathelyhez képest jóval rövidebb volt. A Lord előtt Gergely Robi lépett fel.

20191022_01_kisber_gergely_robi.JPG

20191022_02_kisber_lord_koncert.JPG

20191022_03_kisber.JPG

20191022_04_kisber.JPG

20191022_05_kisber.JPG

20191022_06_kisber.JPG

20191022_07_kisber.JPG

20191022_08_kisber.JPG

20191022_09_kisber.JPG

20191022_10_kisber.JPG

20191022_11_kisber.JPG

20191022_12_kisber.JPG

20191022_13_kisber.JPG

Ezért külön köszönet.

20191022_14_kisber_gabo_es_loui.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr7715314388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása