Első alkalom, hogy nem tömegközlekedéssel mentünk haza. A vírusos majomkodás idején annyira nem is baj.
Mivel közel 400 km-t kellett menni, ezért autópályán indultunk el. Az M1-es elég közel van Kisbérhez. Egy elszalasztott kanyar után aztán rákeveredtünk az M0-ra, majd jó hosszan az M3-ason haladtunk. Nos, hamar kiderült, hogy szép és jó dolog ez az autópálya, csak egyrészt jó út is kellene hozzá, ami van, az jó néhány helyen csak foltozgatott volt. A pályajavítással se lenne gond, ha nem nagy sebességgel kellene sávot váltani. A több milliós autóval rám villogó köcsögökről már szót sem ejtek. Ami még probléma volt, hogy a közel 130-as tempónál már rendesen üvölt a motor, de mivel nincs hatodik fokozat, úgy is maradt. A benzint is falta rendesen, ez sem szól mellette.
Az M3-asról lekeveredve elmentünk a Muhi mellett lévő emlékműhöz. Ezt már többször is láttam, amikor Miskolc és Debrecen között buszoztam. De eljutni nem sikerült soha – ejejj, pedig a 35-ös út mellett laktam közel három évig. Az elmúlt években pedig azért sem jutottunk el ide, mert a gyorsjárat itt nem áll meg, Debrecenből Tiszaújvárosig kell utazni, onnan egy óra várakozás után jön erre busz. A visszaút szintén ilyen macerás. Most viszont autóval elértünk ide. Ironikus, hogy a „testvér” emlékműhöz, a mohácsihoz hamarabb és egyszerűbben eljutottunk. Az M3-ason haladva a nógrádi, hevesi, borsodi hegyvidékes terület csodálatos.
Másnap Hajdúszoboszlóra utaztunk. Valaha volt egy debreceni körtekerés, Hajdúsámson-Hajdúhadház-Hajdúböszörmény-Balmazújváros-Hajdúszoboszló-Derecske útvonalon, amibe valahogy be kellene Vámospércset is vonni.
Amiért mindenki idejön – a strand.
Harangház a strand egyik bejáratánál.
A strandtól tovább haladva egy kis utcában Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Templom, majd a Kovács Máté Művelődési Központ a Repülő halak és a Kútfők szobrokkal.
Átlósan átkelve a Hősök tere, világháborús emlékművel, Bocskai szoborral.
Amivel szemben a református templom és a másik világháborús emlékmű.
A templom mellett a tornyos erődfal.
Ez pedig a Fazekasház, ahová most nem lehetett bemenni.
A Kenézy utca mellett lévő víztorony, majd a Járásbíróság, a Gönczy Pál iskola.
A városháza mellett a Bocskai utcában lévő Szent László templom és a Bocskai Múzeum, ami szintén zárva volt.
A Hősök terén lévő Pannósorozat, majd a városi tévé.
A strandhoz visszatérve a Napóra és a sok hotelek egyike. Egyébként jócskán voltak utcai árusok, mágnest is hamar szereztünk. Az idő annyira nem volt meleg, hogy strandolni lehessen. A vasútállomást nem néztem meg, nem is baj, mert átépítés alatt van.
Következett Balmazújváros, közel hat év után eljutottam ide is. A Városháza, és a szembe lévő park, sok fotóstémával.
Trianoni emlékmű.
Háborús emlékművek, első és második, aztán egy szovjet.
A Veres Péter művelődési központ, a névadó szobrával, aki a város talán legismertebb alakja.
De itt van Soós Imre szobra is, a fiatalon elhunyt színészé, aki szintén újvárosi volt.
Veres Péter Gimnázium.
A Debreceni úton lévő Semsey-kastély és a már takarásmentes katolikus templom a másik oldalon.
A kastélykertben járva, harangláb, színpad, Túzok, majd kiérve a Kőnig rendezvényközpont, a Kamilla Hotel és a strand.
Elérkeztünk a vasútállomásra.
Nagyhát-Debrecen, majd Kónya-Füzesabony felé tekintve.
Raktárépületek, állatrakodó, mérlegház.
Ide is kerültek a fővonalról kiszedett betontalpak. Azokon túl a piac látható.
És tessék mondani, nincs itt egy hűtő… vagy inkább fagyasztóláda méretű alulemez. Hűtőmágneseknek jó lenne.
Alexandros gyrosbár, ifjúsági közösségi ház.
Őrhely a kónyai oldalon. Bár a 108-as, Debrecen-Füzesabony vonal vezetése a 33-as úthoz képest olyan, amilyen (kérdéses, hogy mivel legyen majd egy vonalbejárás valamikor), de itt igen jó helyen található a vasútállomás. Debrecenig jóformán a vasút mellett haladtunk, szívesen végigtekertem volna mellette, sok megszűnt megálló van arra. Ráadásul a közeljövőben talán nyomvonalkorrekció is lesz, cserébe Újvárosig eljön a villanydrót.
Városi Sportpálya, a Kamilla stadionja. Az a Kamilla, mely az NB1-be is felkerült pár éve. Azóta visszaesett vagy két osztályt, de azért egy ekkora város csapatának felkerülni a fősodorba, az mindenképpen dícséretes.
Veres Péter emlékház zárszóként. Itt már nem is próbálkoztunk a bejutással.
Egy jó ideje szét van verve a 48-as út, Debrecen és Vámospércs között legalább hat helyen kell megállni. Kerékpárral is járhatatlan az út, mert a kerékpárút is fel van durva.
Nyírábrány, a régi határőr szolgálati lakások, a régi óvoda, egy-két ismerősöm régi háza, az átjárónál lévő üres helyen volt az az őrház, ahol életem első pár évében éltem.
Itató a gőzösökhöz, a szociház, és a MÁV telep első háza, ahol 1987-ig éltem.
Nyírség, lehet, hogy nem hegyvidék, de mégis csak szülőföldem.
„Elmegyek, utam messze szólít,
A semmiért nem fizet a világ.
De visszahív, minden visszaszólít,
Indulok, vár a régi táj.”
Vámospércsen, a Városházával szembeni épület, amit majd megnézek, viszont mi lett a vasútállomással?
Most először mentem úgy végig a klasszik körúton, hogy nem kerékpárral voltam.
