A Kis-Balaton eddig kimaradt, de egy neten látott (OZT) túraterv során ma ide indultunk el.
Pápa felé mentünk, majd az út második felében néhány ismerős településnévvel találkoztam – a majd egyszer a jövőben esedékes Zalabér-Baty – Balatonszentgyörgy vonalon fekvő településekével. Valahogy sikerült úgy átállítani a fényképezőt, hogy kis méretben készültek a képek. A Kápolnáspusztai Bivalyrezervátum volt az első megálló.
Kb. húsz percre található a Kányavári Sziget.
Ezután következett volna az Azáleás-völgy Zalaegerszeg mellett, de nem volt rá idő. Ahogy Egervár megtekintésére sem.
Ezúttal is Lord koncertre jöttünk.
Ma is van egy születésnapos.
Győrzámolyban léptek fel egy héttel később. Oda nem tudtam elmenni, csak a végére értem oda. A Páromat bíztattam arra, hogy menjen el, akár egyedül, de egy ismerős páros elvitte Győrből. Ezúttal is köszönet nekik.
Másnap Mosonmagyaróvárra mentünk, mert ott lépett fel az Edda a Hacacáré keretében. Egerváron nagyon „vicces” volt a szervező, az ufós téma bedobásával. Ez már nagyon unalmas, annak ellenére, hogy a zenekarvezető három éve megsértett és azóta sem történt (nem is fog) ezügyben.
Mivel turnétemető, bár lesz még egy fellépés az év legvégén, ezért a kezdeti blokkot megörökítettem:
Végre ismét volt Érzés:
És végül az instrumentális blokk:
Ennek tartalma: Szeretkezni minden mennyiségben, Black Sabbath – Iron man, Led Zeppelin - ???, AC/DC – Thunder, Metallica – Enter Sandman, Deep Purple - Smoke on the water.