A 13-as vonal ostrom alá lett véve, előreláthatólag trilógia lesz belőle, amelynek nagyobbik része készen van. A még vegetáló 5-ös vonallal kezdtem az idei évet, de a kezdeti lendület alábbhagyott. Mostanában gondolkoztam, hogy befejezem a félbemaradt történetet. És akkor elmegyek Komáromba is, a még kimaradt részekre. És akkor még átmehetek az északi részre. És akkor olyan lettem, mint Forrest Gump, hogy ha már eddig (Észak-Komárom) eljutottam, ott is szétnézhetnék. Mondjuk azt a néhány városszéli megállót. És akkor már, ha ott vagyok, elmehetnék az egyik nem is hosszú szárnyvonal mentén, ami Gútáig vezet. És nincs már forgalom rajta, ergo megszűnt vonal, ergo érdekel. Gúta… mintha már láttam volna a nevét valahol.

(Ráadásul az üdvözlő tábla képét lusta voltam a gépen előkeresni, ezért beírtam a Google keresőbe, az be is adott egy képet, amit egy itteni saját készítésű korábbi kép volt – ahhoz képest, hogy milyen k*rva népszerűtlenek már a posztjaim, a Google mégis megtalálta.)

Kisbér vasútállomás. A terv az, hogy vonattal elmegyek Komáromig, onnan biciklivel Gútáig, majd visszafelé, ha lesz idő, akkor a hiányzó Nagyigmánd-Komárom szakaszt is elkészítem. Szép napos idő, nemrégiben egy hasonló kép került fel, annyi a különbség, hogy jó pár fokkal hűvösebb van most, ami nem is baj.

Megérkeztünk Komáromba, a szokásos, az ötödik vágányról „átcihelni” a bringát az állomás elé.

Akkor most egy kis kiegészítő Komáromhoz. Amikor itt jártunk pár hónapja, a Koppánymonostor felé vezető közút és a vasút kereszteződéséig mentünk, az ott lévő őrház megvan, de volt egy megálló a Duna-híd felé, arra már nem volt idő megnézni. Sok információt nem is találtam a helyről, a Google map alapján próbáltam megtalálni.

A híd előtt nem sokkal az út végén jobb oldalon egy magyar zászló.

Vele szemben egy lépcső vezet felfelé. Itt lehetett egykor a Komárom-Dunapart megálló. Nehéz megtalálni, mert szinte semmi sem maradt belőle. Ez a lépcső vezethetett fel az épülethez – tisztára, mint Szabadságtelep.

Rögtön mellette a híd.

Az épület mellett lehetett ez az emlékmű.

Az épület alapja?

A peron helye.

A határkő.

Egy elég meredek és szűk lépcső vezetett le a folyópartra. Itt kellett lemennem, ha nem akartam visszatekerni. Nem akartam.

Ezt pedig egy f@sza szelfinek szántam, de ebben a formában inkább röhejes lett.

Az erőd mellett haladunk el, van itt néhány érdekesség, ami a közút felől nem látszik.

Úton az Erzsébet-híd felé találtam két elhagyott házat. Elég elhagyatott helyen voltak, szerintem nem is voltak lakatlanok teljesen (az ott lévő matracokból megítélve), a kerót sem zártam le, úgyhogy nem sokat időztem itt.

Itt most ugrunk egy nagyot, áttekertünk a hídon, és az északi részen vagyunk.

Komárom földmíves iskola. Ez az első megálló a Pozsony felé vezető pályán. Ez szó szerint a város szélén van, mert látszólag itt már csak a puszta van, pedig az átjáró után nem sokkal már lakóházak is vannak.

Észak-Komárom illetve Örsújfalu felé tekintve. A háttérben éppen még látható a megállóhoz tartozó esőbeálló.

Egy kis érdekesség: a kép alsó részén a Komáromot Pozsonnyal összekötő 631-es vonal, ahol rendszeresen járnak személyvonatok, viszont nincs villamosítva. A háttérben a 635-ös vonal, ami a két Komáromot köti össze. Ez villamosított, viszont már évek óta nincs személyszállítás itt, csak teher.

„Gadóc Komáromtól északnyugatra fekszik, a Keszegfalván át Gútára vezető 573-as út mentén, mely egyben a településrész főutcája is Gadóci út (Hadovská cesta) néven. A városközponttól 5 km-re északnyugatra fekszik. Komárom egyik városrésze. 1960. július 1-jén csatolták Komáromhoz, korábban Örsújfalu községhez tartozott (mely 1980 óta szintén Komárom része). 2001-ben 283 lakosa volt. Gadócon áthalad a 2003-ban megszüntetett Komárom-Gúta-vasútvonal is, melynek megállóhelye a mezőgazdasági iskolánál volt (Komárno-škola). A mai Gadóc tulajdonképpen az egykori Nagygadócpusztának felel meg, Kisgadócpuszta ettől mintegy 1 km-re északabbra fekszik. Utóbbi 2008-ban egyetlen épületből áll. Gadócon 1896-ban létesítettek mezőgazdasági középiskolát, mely a magyar nyelvű mezőgazdasági szakképzés fontos központja lett. Az intézményt (Komáromi Mezőgazdasági Szakközépiskola) 2007-ben összevonták az Építők Utcai Szaktanintézettel, Gadócon ezzel megszűnt az oktatás és az iskola épületeit az értékes parkkal együtt privatizálták. Gadóc jelenlegi arculatára erősen rányomja a bélyegét a település fölé magasodó, romokban álló kettős magtárépület.”

„A Gúta és Komárom közötti vasútvonal, mint a Komárom–Érsekújvár-vasútvonal szárnyvonala közadakozásból épült. A munkálatokat a Gregersen és Fiai nevű budapesti cég végezte. A rendes forgalom 1914. november 7-én kezdődött a vonalon, de az első mozdony már 1914. április 19-én elindult. A vasútnak eredetileg Komáromot és Vágsellyét kellett volna összekötnie, de pénzügyi problémák (mint a Kis-Dunán átívelő híd drágasága), és az első világháború közbejötte miatt csak a Komárom és Gúta, valamint a Vágsellye és Negyed közötti részek épültek fel. A Gútát Negyeddel összekötő szakasz a mai napig nem készült el. 2003-ban az alacsony kihasználtság miatt a Gúta–Komárom szakaszon a ŽSSK megszüntette az utasforgalmat, 2007-ben pedig a teherforgalmat is. A gútai vasútállomás épületében jelenleg burkolólapok árusítása folyik.”

Kicsit bővebben:

http://www.dunataj.sk/volt-egyszer-egy-gutai-vasut/

http://www.dunataj.sk/volt-egyszer-egy-gutai-vasut-2-resz/

Amikor ideindultam, arra gondoltam poénból, hogy majd Gútára kiküldhetnének egy Bz-t, és az visszavinne Komáromba (vagy akár Kisbérre). De ez… ez itt mi?? Ez az útátjáró úgy el van tömődve, hogy itt vonat aligha halad át. Aztán elnézek Észak-Komárom, illetve Gadóc felé, és síneket nem látok, csak gazt és méteres fákat. És ez elvileg a vonal első megállója lenne, név szerint a Mezőgazdasági iskola. A Tatabánya-Pápa (pontosabban a Bokod-Franciavágás) vonal sincs ilyen állapotban.

Egykoron (a képet a vasutallomasok.hu oldalról „loptam”).

Gadóc a hídaknál.

Ahogy tovább haladtam, úgy láttam, hogy ezúttal nem kell emelkedőkkel küzdenem, elég sík a vidék. És csak mentem a sínek mellett, melyek egyszer csak keresztezték a közutat. Csak ezzel az a gond, hogy akkor a gadóci épületet elhagytuk, ugyanis az a jobb oldalon van. A hidak környékén. Keszegfalván járunk.

„Keszegfalva Komáromtól 10 km-re északnyugatra, Gútától 13 km-re délre a Vág-Duna jobb partján fekszik. Áthalad rajta az 573-as út, 2003-ig vasútállomás a Komárom-Gúta vonalon. Közigazgatásilag Szőlős (Sady), Bálványszakállas (Balvany), Vajas (Vajaš) és Lohót (Lohot) tartozik hozzá. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. 1939-1945 között újra Magyarországhoz csatolták. 1941-ben 2810 lakosa volt. 1965 júniusában súlyos árvíz pusztított, a falu házainak fele elpusztult. Az állam és a patronáló csehországi járások segítségével 2 év alatt helyrehozták a károkat. 1954-ben Kava, 1968-ban Keszegfalusi Sziget vált le róla, utóbbiból alakult Vágfüzes község, előbbit pedig Komáromhoz csatolták. 1974-ben Királynérét (Kráľka) pusztát Gútához csatolták át. 2003-ban megszüntették a Komárom-Gúta vasútvonalat.”

A kitelepítettek kopjafája a Hősök parkjában.

II. világháborús emlékmű.

Ez egy 1848-as emlékmű lenne, de az évszámot valami buzi leszedte.

A park után eljutok a sportpályára.

Majd vissza. Azt nem tudom, hogy ez most is községháza-e. De a könyvtár biztosan itt van.

Vele szemben egy vendéglő. Kicsit furcsa látni a Zlatý Bažant feliratot a megszokott Soproni/Borsodi/Kőbányai helyett.

Szép új építésű Községi hivatal, ahol éppen egy esküvő volt ma.

Végül eljutok a megálló területére. Egy rakodó is van itt.

Bálványszakállas illetve Gadóc felé tekintve.

A megálló épülete.

Mivel lakóházként funkcionál, ezért nagyon nem maradtam a környéken. Itt azért rendben van tartva a környék, bár érthető hogy a sínek mentén nem teljesen lett a gaz levágva. Az utca felől az épület.

A falu szélén lévő víztorony.

Egy másik térképszerűség az iskolánál.

Találtam itt egy másik parkot is a művelődési központnál.

Itt sincsenek estig nyitva a boltok.

Egy I. világháborús emlékmű. Kis falu létére van itt látnivaló.

Visszatértem a főútra. Mivel még patka sem volt, muszáj voltam a kijárati táblával trükközni.

Innen nem messze van Bálványszakállas. Az út során egy pár emeletes nagyon lerobbant emeletes házat láttam néhány orkkal. „Bálványszakállas (általánosan használt nevén Bálvány, szlovákul Balvany) Keszegfalvától 2 km-re északnyugatra, a Gútára vezető 573-as út és a Komárom-Gútai-főcsatorna között terül el 2 km hosszan. Bálványban az 1990-es évekig állami gazdaság működött, melynek felszámolása után épületei pusztulni kezdtek. A 2000-es években Komáromból kitelepített romák költöztek ide, így cigánytelep alakult ki. Bálványon szociális otthon (Oázis) is működik. A gútai vasútvonal megszüntetéséig vasúti megállóhelye is volt.” Így már érthető minden. A főútról balra le kellett kanyarodni a sínekhez. A kereszteződésnél láttam egy épületet, de az inkább őrház lehet.

A megálló épülete ugyanis ilyen.

Megyercs illetve Keszegfalva felé tekintve.

Keszegfalváról közvetlen út vezet Megyercsre. Bálvány miatt voltam kénytelen egy kis kerülőt tenni. A két közút egy viszonylag használható úttal van összekötve.

„Megyercs (szlovákul Čalovec, korábban Mederč) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban.  Komáromtól 15 km-re északnyugatra fekszik, az Alsó-Csallóközben. Közigazgatásilag hozzátartozik a teljesen szlovák lakosságú Violín. Területe hosszan elnyúlik északnyugati irányban.  A 20. század elejéig kiterjedt mocsarak övezték. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. Az 1920-as években a falu határában alapították szlovák telepesek Violín kolóniát. 1921-ben már 1510 lakosa volt (1100 magyar, 409 szlovák), 1930-ban volt a legnépesebb (1732 fő), azóta lakossága csökken. 1938 és 1945 között ismét Magyarországhoz tartozott. A szocializmus alatt állami gazdaság működött itt, melyet 1996-ban felszámoltak.  2003-ban vasúti összeköttetését is felszámolták a Komárom-Gúta vonalon. Mezőgazdasági szövetkezete Keszegfalvával közös. Testvértelepülés: Vérteskethely, Magyarország.”

I. világháborús emlékmű.

A kitelepítettek emlékműve.

II. vh emlékmű.

Fedett bódé a községháza előtt egy régi tűzoltókocsival.

Ez valami bezárt hely, üzlethelyiség lehetett.

Nem vagyok biztos benne, hogy ez volt az állomás épülete. Sőt, aligha.

Bálványszakállas illetve Hegedűspuszta felé tekintve.

Mivel ez is lakóház, ráadásul a tulaj az udvaron volt, ezért nem nagyon illett fotózni.

Igazából a pusztát nézem.

Hát persze.

Kijárat.

Hegedűspuszta pár km-rel arrébb.

A megálló épülete.

Megyercs illetve Királynérét felé.

Itt nem sok épület van.

És innen lesz érdekes a dolog. Gútára két irányban lehet innen eljutni. Vagy földúton vagy a közutat követve, de az nagy kerülő és az már nem kellene.

És innen lett csak érdekes a dolog. A földúton a kereszteződést nem találtam meg. Mobilon próbáltam tájékozódni, örültem is, hogy még van térerő, majd az adatforgalom bekapcsolása után kiírta, hogy bocs, nincs. A földútról meg annyit, hogy Bokodnál is beleszaladtam egy ilyenbe, hogy „van földút oszt mégsem-e”. Megyercs felé mentem vissza, az első lehetőségnél balra fordultam, át a sínen, de itt is csak a sín melletti felszántott földön tudtam menni. Ami véget ért pár száz méter után. Itt már a sínek között kellett menni, a fákat kerülgetve, amíg nem találtam egy másik földterületet. Ezen már annyira nem lehetett tekerni. Amúgy pedig ezek magánterületek, ezért akár meg is b*szhatott volna a tulajdonosa. Tekertem, toltam, cipeltem, nem hiszem el, hogy sehol sincs földút a közelben. Végül egy óra kínlódás után feltűnt valami. Ha nem, az még nagyobb baj lett volna, ugyanis az erdőn keresztül még nehezebb lett volna haladni. Találtam egy földutat… ami 100 méter után egy aszfaltútba futott. Gondoltam arra, hogy talán túlhaladtam, és visszafele kellene menni, de hátha nem. Szóval egy másfél óra kínszenvedés, „istentisztelet” után megtaláltam Királynérét megálló épületét, ami szintén lakóház, esély sem lett volna közelebbi képeket készíteni. Itt azért felmerült bennem, hogy volt-e értelme ennyit kínlódni.

Ilyen volt valaha.

Innen már nem volt messze Gúta. Azt nem értettem, miért követ lassan egy Skoda, de mire kiértem a főúthoz, egy izzadós nőszemély ült a volánnál, majd a kereszteződésben helyet cserélt a sráccal, aki mellette volt. Biztos a vezetés gyakorolta. (és ideértem b**dki!!!)

„Gúta (hivatalos szlovák nevén 1948-ig Guta, azóta Kolárovo) szlovákiai település a Nyitrai kerületben. Komárom és Ógyalla mellett a Komáromi járás három városának egyike. 10 696 lakosával, melynek döntő többsége: 8201 magyar, 2083 pedig szlovák, a Csallóköz legnagyobb települései közé tartozik. A város hat részre osztható fel. Ezek a településhez tartozó Császta, Királyrét, Nagysziget, Örtény és Pacsérok. Maga a központ egy egységet alkot.” A város szélén található az egykori állomás.

Ha látszana belőle valami.

Királynérét, illetve a végpont felé.

Raktár és rakodó.

Csapás.

És itt a vég, innen kellett volna tovább menni Negyed felé. Vagy Ifjúságfalva felé.

http://ujszo.com/cimkek/riport/2002/11/27/de-ha-nem-indul-a-vonat

Az állomás a másik irányból.

Akkor jó lesz belehúzni, mert alig egy órám van. A központban lévő városháza és környéke.

Művelődési központ.

A buszállomás viszonylag új építésű. A nemrégiben a központban mászkáló két ork itt is feltűnik.

Az elhurcoltak emlékműve.

Innen nem messze van egy hotel, arról nincs képem, de érdemes lenne utánanézni, hátha egyszer… A folyópartra mindenképp ki kell menni. Itt is esküvő lehetett, mert mintha zavartam volna néhány illetőt. Bocs.

„A Dunán és a Vágon is hazai jogokat élveztek a hajómalmok, de egytől egyig eltűntek, főként a folyószabályozások, a vízierőművek építése és a dunai hajóközlekedés rohamos fejlődése miatt. A volt Komáromi Járási Építkezési Vállalat 1980-ban felkérte a Pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Építészmérnöki Karának az építészet elméletével és történetével foglalkozó tanszékét egy hajómalom tervének a kidolgozására. Az az ötlet, hogy kettős csónakra építsék a hajómalmot, az i. e. 6. századból, az ókori Rómából eredt. A Felvidéken a legtöbb ilyen malom a 19. században működött a nagyobb és lassú folyókon. Bizonyos helyeken egész hajómalomszigetek épültek, mint például Komárom környékén, Dunaradványon, Párkányban, továbbá a Vágon, főként Galgóc és Gúta közelében. A terv kivitelezői számára fontos szempont volt, hogy történelmi hűségre törekedjenek a dunai hajómalom, és annak eredeti, régimódi technológiai berendezése megtervezésében, a legrégibb ismert típus alapján. Elengedhetetlen követelmény volt az is, hogy vegyék figyelembe a Dunán kialakult új feltételeket, például azt, hogy az új létesítmény nem munkára, hanem szemléltetésre, múzeumi célra készül. Ezek alapján kidolgozták a hajómalomnak, mint kiállítási tárgynak a tanulmányát. A technológiai berendezést megvásárolták és beszerelték, de az erőátviteli berendezést – néhány más alkatrésszel együtt – újjal helyettesítették. Mivel a körülmények nem tették lehetővé a valósághű rekonstrukciót, jelentéktelen mértékben megnagyobbították a malom befogadóképességét a látogatók fogadása végett, de ragaszkodtak az eredetileg tervezett anyagokhoz, a malom táji jellegének megőrzéséhez a legapróbb részletekig. Elvitathatatlan érdemeket szerzett a kivitelezésben a komáromi Szlovák Hajógyár. A hajómalom 1995-ben a Szlovák Természet- és Tájvédő Egyesület Túzok Alapszervezetének a tulajdona lett. Mint minden hasonló régi műszaki berendezésnek, ennek is az a rendeltetése, hogy bemutassa a szerkezet ötletességét. A jelen számára a leghasznosabb e malmoknak az a képességük, hogy megszerzik a munkájukhoz szükséges energiát a vízből anélkül, hogy ökológiai kárt tennének a tájban. A folyó vizét oxigéndúsabbá, tehát a vízi élővilág számára hasznosíthatóbbá teszik.”

Itt is horgásznak.

Annyira nem volt már jó idő.

Azt hiszem, készen vagyok. Elindultam az 573-as út felé. Bementem egy Potravinybe, egy kis üzemanyagért (hehehe). A fizetés egy kicsit nehézkes volt, az eurot még annyira nem ismerem. Ja, itt is feltűnt a két kosztos császkáló ork.

Állítólag van kerékpárút Komáromig. Nem álltam neki keresgélni, a főúton mentem. 47 km volt az idevezető út.

Másfél óra alatt tettem meg a 22 km-es távot, sötétedett, meg el is fáradtam, azért tartott eddig. Mint később kiderült, Violintól vissza kellett volna jönni Bálványig, onnan egyenesen aszfaltúton mehettem volna Királyné felé. Bálványon persze az orkok most is burjánztak. Gadóc épületét is megtaláltam, de képet nem tudtam készíteni a sötét miatt. Amúgy lakóházként használják. A Duna-hídnál mértem.

A Tescoba is bementem egy kis üzemanyagért, mert még közel 30 km hátravan. A sötétben esélytelen volt, hogy Csémet megnézzem, csak elhaladtam mellette. Utána nem sokkal éreztem, hogy kicsit már döcög a keró. Nagyigmánd környékén, az autópálya után nem sokkal megálltam, bár az M1 halkan hallatszott, de mégis olyan csend és nyugalom volt. A szélkerekek piros lámpái apró pontként világítottak az égen. Erről sajnos nem tudtam képet készíteni. Ahogy elindultam, egyre biztosabb lett, hogy defektem van. Nem teljes, de nem hiányzott. Mielőtt hazatértem volna, már 23 óra körül volt, de elmentem az OMV kúthoz, hogy fújtassak. Jó is volt egy darabig, de a város határán belül megint csak kezdődött a döci-döci.