Most kivételesen a legutóbbi utat írom le, mivel a közel féléves debreceni út még mindig nem készült, annyira hosszadalmas. A biatorbágyi viaduktot szerettem volna megnézni, de mivel a vonalat már évtizedekkel ezelőtt elterelték onnan, ezért a jelenlegi vonalról nem látszik semmi. (A kép csupán illusztráció)

A vasutallomasok.hu oldalon annyit olvasgattam a két biatorbágyi állomásról szóló hozzászólásokat, hogy rászántam egy napot arra, hogy elmenjünk – de, mint látni fogjuk, azért nem csak ennyiről volt szó. A terv az volt, hogy Tatabányáig busz, onnan vonat, de a buszunk Budapest felé ment, ezért időben is mindegy volt, hogy azt a közel fél órát buszozással töltjük-e.

A régi biai temető, a háttérben, ahol a sárga tábla van, ott van egy fehér kisbusz, az már az M1-es autópályán halad.

„Biatorbágy város Pest megyében, a Budakeszi járásban. Bia és Torbágy egyesítésével keletkezett 1966-ban, bár a két település már 1950 és 1958 között is egyesítve volt a jelenlegi néven.”

Amikor Kisbérről elindultunk, csepergett az eső, de az időjós szerint ezen a részen nem fog ma esni. Úgy is lett, bár eléggé szeles az idő. A buszmegállótól indultunk el a központ felé, ahol nemsokára feltűnt a jelenlegi vasútállomás.

Több lépcsőfeljáró is volt az alagútban.

Épp elrobogott egy IC.

A jelenlegi vasútállomás épülete. „A Budapest-Tatabánya vonalon már számos nyomvonal korrekciót hajtottak végre. Trianon után főszerephez jutott Budapest-Bécs közötti, Duna jobb partján lévő vasúti összeköttetés, azonban Tatabányától (akkori nevén Bánhidától) Budapestig a vasútvonal eredetileg meredekebb kapaszkodókat, kisebb sugarú íveket tartalmazott, gyengébb teherbírású alépítményre és kisebb sínekből épült, melyek mind-mind a lassabb közlekedést, és kisebb tengelyterhelésű vonatokat engedték csak meg. A korrekciók sora évtizedekig elhúzódott. Biatorbágy vasútállomása nem mindig ott volt, ahol ma megállnak a vonatok, hanem az csak később került át, szintén egy nyomvonal korrekció következtében, mellyel elkerüli most már azt a völgyhidat is, ahol 1931-ben Matuska Szilveszter tömegszerencsétlenséget okozott.”

Herceghalom/Tatabánya, illetve Szár/Budapest felé tekintve.

Visszaballagtunk a lépcsőn és kicsit odébb lehetett a váróterembe bejutni. Hát, ez sem kényelmesebb megoldás, mint Komáromban a felüljárózás.

Bár nagy a tér, de elég kihalt az épület. Jegykiadás sincs, ez részben jó, mert kényelmesebb a vonaton megvenni, másrészt a kisebb utasforgalmat is jelenti, ami a vasút esetében nem jó.

Az állomás az utca felől nézve.

Egy park mellett haladtunk el, volt egy szobor a távolban.

A templom előtt lévő Torbágyi Szentháromság szobor. „Az 1739-es, utolsó "döghalál"-ban, a pestis-járványban elhunytak (210 helyi áldozat) emlékére emelték 1745 körül.”

A lépcső alján lévő kisboltba betértünk, hogy hol tudunk hűtőmágnest venni. A központba irányítottak minket, de nem ígértek semmit.

A Felsőpátyi út mellett folyik a Füzes-patak.

Némi keresgélés után eljutottunk a központba, az Ybl Miklós térre. „Lépten-nyomon áthaladnak rajta a helyiek, nehéz elkerülnie annak, aki a téren akar átkelni. A szépen faragott kapu két parajdi faragómester munkája, akik tudásuk legjavát mutatva faragták ki. Az utca felőli oldal tetején a következő felirat olvasható: "Őseink szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, ne légy hűtlen soha!" Az alatta lévő négyzetes részen a testvérvárosok címere és a 2001-es évszám látható. A park felőli felirat: "Ezen testvériség kapuja. Állította a millennium emlékére." Az alatta látható négyzetes részen a magyar címer és a 2001-es évszám látható. Kedvelt fotós témája a friss házasoknak is.”

„Lelkes Márk Petőfi Sándor megmintázásához a költőről készített egyetlen hitelesnek mondható közismert dagerrotípiát (fényképet) használta fel. Célja azonban nem az ember korpuszának hű ábrázolása, hanem a lánglelkű, tettre kész személyiség megidézése volt. A biatorbágyi PETŐFI-szobor jelkép. Egyszerre jeleníti meg hanyagul hátravetett sáljával és köpenyével a bohém vándorszínészt, dús hajával, magas homlokával a magyarság egyik hazánk határain túl is jól ismert lírai géniuszát, szúrós tekintetével és zsinóros Bocskaijával a nemzet forradalmárát, aki méltán állítható az utókor számára példaképül.”

Mellette pedig a Városháza.

Szintén a téren található a II világháborús emlékmű.

Ezután betértünk a tér mellett lévő üzletsoron lévő ajándékboltokba, de sehol nem volt hűtőmágnes.

A közelben található a Faluház.

Ami, azon kívül, hogy kiváló állapotban van, egykoron a vasútállomás épülete volt. Mennyivel szebb, mint a jelenlegi. 1884 és 1977 között volt használatban.

Miután egy virágboltban sem kaptunk mágnest, elmentünk kajálni. Az eladóhölgy a közeli K&H Bank alagsorában lévő Nagymami vendéglőbe irányított minket. Szerencsénk volt, mert dél után már zártkörű rendezvény volt itt. A kiszolgálás nagyon barátságos volt.

Ezután nem az eredetileg tervezett fő attrakció felé indultam, hanem az ellenkező irányba. Túl sok szobor nincs itt. Az Ifjúság tér.

Szimbiózis szobor, ami Bia és Torbágy 50 éves egyesülésének állít emléket.

Ezután elindultunk a Biai tó felé. Néhol eléggé lejtett az út, viszont a kilátás mindenért kárpótol. Kilátás Etyek és Herceghalom felé (a kis felbontás miatt ebből nem sok minden látszik).

A sok lejtőzés után elértük a Szent István utat keresztbe. Itt található egy régi, de jó állapotban lévő ház.

„Hantai Simon a "legdrágább magyar művész" német-magyar családban született Biatorbágyon, pontosabban Bián 1922-ben. Eredeti nevén Handl, magyarul csak az iskolában tanult meg, később változtatta nevét Hantaira, franciául Hantaï. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1948-ig, de 1949-től Párizsban élt és alkotott, ott is hunyt el 2008-ban. Hogy miért a legdrágább? Magyar származású művészek közül az ő képéért fizettek eddig legtöbbet aukción, Párizsban kelt el egy 1960-ból való festménye 2 464 000 euróért.”

Vele szemben egy szép állapotban lévő bölcsőde.

Mellette az általános iskola, ami már koránt sincs ilyen állapotban.

Pedig a műemlék Sándor-Metternich kastély ennél többet érdemelne.

Van itt egy emlékkő 1956 írással.

A körforgalom közepén található a biai Szentháromság szobor.

Egy mini bástya, ami egy zászlótartó rudat is tartalmaz – csak nem nagyon látszik.

Azért nem annyira rossz a helyzet, a kastélyt elkezdték felújítani.

Ahogy a tó felé haladtunk, a hátsó része már egész jól néz ki. A Biai-tó jó nagy kiterjedésű, csak éppen út nem vezetett oda. Egy magánház mellett settenkedtünk a közelébe, de nem értünk vele semmit, mert a Benta patak az utunkat állta.

Ugyan a távolban mintha láttunk volna egy hidat, de nem mentünk el oda. Elég sok nád is van ezen a részen, úgyhogy felesleges lett volna. Visszaindultunk a központba, elhaladtunk a Szily-kastély mellett, ami részben iskola. A másikhoz képest ez már jó állapotban van.

Innen már csak a Szabadság úton kellett végig haladni. Itt van az I világháborús emlékmű. „Több lépcsős talapzat, rajta dór oszlop és a tetején a turul egy földkupacon kardot és fegyvert tart a karmai közt, előtte a földön a magyar címer. A talapzat két méter magas, melyen az oszlop is két méter. Puha mészkőből készült. Szép kovácsoltvas kerítéssel védik. Minden oldalán fehér márványtáblán olvasható a háborúban elesett katonák neve.”

És amikor az út elkezdett lejteni, akkor értünk a cél közelébe. Az igen forgalmas úton átkelve az egykori vasúti nyomvonal helyén vagyunk. Még megvan a vezetéktartó oszlop.

A híres-hírhedt viadukt egyik hídja.

A másik híd, ami le van zárva – úgy tűnik.

Szép a kilátás innen, de ezek a lemezek igen instabilnak tűnnek. A szél pedig csak rátesz egy lapáttal.

Átkeltünk rajta, és mivel nem akartam lent keringőzni, vissza is mentünk rajta. Hát mit mondjak, az adrenalint nálam is felverte rendesen. Bezzeg a helyiek nemhogy átmentek, hanem egyenesen trappoltak rajta egyesek. Elindultam a másik híd felé is a vágányok helyén.

És itt tényleg nem lehet bemenni. Azt hinnénk, hogy kihalt ez a rész, de a sok szemét nem ezt tanúsítja. Itt aztán lehet minden ivászat, narkózás, és ezt levezetően talán még hancúrozás is.

A két híd között egy lépcső vezet le a közúthoz.

Hát hol máshol lehetne szelfit készíteni.

Most tessenek megmondani, erről nem lehetne egy hűtőmágnest készíteni?

Pózoljunk a híd alatt is.

Jó pár lépcsőfok felfele.

A híd lábánál lévő Füzes-patak. Szépen karbantartott környezet amúgy (jó, a fenti szeméthalmot leszámítva).

„A biatorbágyi merénylet (korábban torbágyi merénylet) 1931. szeptember 13-án történt, amikor Matuska Szilveszter felrobbantotta a biatorbágyi viadukt vasúti sínének egy részét. A robbantás 22 halálos áldozatot követelt, ezt követően pedig statáriumot vezettek be Magyarországon.

A tettes kb. 1,5–2 kg tömegű robbanóanyagot használt, amit előre a helyszínre vitt. A robbanóanyag nem a vágányon áthaladó mozdony alatt robbant fel, mint azt korábban feltételezték, hanem a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonalon Bécs felé közlekedő nemzetközi gyorsvonat második és harmadik kocsijának áthaladása között, a sín terheletlen állapotában. Emiatt a megszakadt vágányrészen nagy sebességgel áthaladó gyorsvonat mozdonya és az utána besorozott poggyászkocsi, négy személy- és egy hálókocsi kisiklott és a mélybe zuhant. A szétszakadt vonat többi kocsija sértetlenül a vágányon maradt. A halottak között volt a vonat tíz emberből álló személyzetének négy tagja is: a 301,001 pályaszámú mozdony vezetője, fűtője, a vonat főkalauza és kalauza. A roncsok alatt a mozdonyvezető holttestét úgy találták meg, hogy keze a fék fogantyúját szorította. Bebizonyosodott, hogy a kisiklást észlelve azonnal lefékezte a vonatot, s ennek köszönhető, hogy a szerelvény hátsó kocsijai a vágányon maradtak. Kiderült, hogy Matuska Szilveszter, a merénylő az utolsó pillanatig nem tudhatta, gyorsvonatot vagy egy tehervonatot fog-e felrobbantani. A vasúti menetrend szerint a bécsi gyors előtt 15 perccel egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia. A merénylet éjszakáján azonban a tehervonat késett, s előre engedték a gyorsvonatot. A rendőrség a helyszínen egy levelet talált, amely így kezdődött: „Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…”

A merényletet az akkori Károlyi Gyula-kormány egy nagyobb kommunista terrorhullám kezdetének hitte, és ezt az eseményt használta fel arra, hogy a kommunisták akkor illegális tevékenysége ellen fellépjen. A nyomozás azonnal igen nagy erőkkel indult meg. A merénylet másnapján országos statáriumot vezettek be, amit egy hét múlva, szeptember 20-án kiterjesztettek minden államellenes szervezkedéssel gyanúsítható személyre. A gyanú végül Leipnik Márton „hírhedt kommunistára és bandájára” terelődött. Addigra azonban a biztonság kedvéért számos más kommunistát is letartóztattak.

Később Bécsben kipattant a váratlan hír, hogy a merényletet egy ottani magyar kereskedő, Matuska Szilveszter vállalta magára. Matuskát október 7-én tartóztatták le az osztrák fővárosban, ahol bíróság elé állították és hat évi börtönre ítélték. Magyarországon távollétében először halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanra változtatták. Matuska a váci fegyházban töltötte börtönbüntetését, amikor is 1944-ben, a Vörös Hadsereg bevonulásakor a zűrzavart kihasználva megszökött, eltűnt.

A biatorbágyi merénylet után bevezetett statárium azonban Matuska letartóztatása után is fennmaradt. Az illegális KMP 1932 júliusában letartóztatott vezetőit, Sallai Imrét és Fürst Sándort is erre hivatkozva állították statáriális bíróság elé, ítélték halálra és végezték ki 1932. július 28-án. Korabeli széles körben elterjedt gyanú szerint a merényletet valójában Gömbös Gyula honvédelmi miniszter szervezte Horthy Miklós kormányzó jóváhagyásával.[forrás?] Gömbös és Horthy e nézet szerint a szükségállapot kihirdetése révén akarták hatalmi pozícióikat megerősíteni Károlyi Gyula miniszterelnökkel szemben. Egyes történészek ma is ezen a véleményen vannak, és Matuskát csupán a merénylet egyik résztvevőjének tartják, aki később hajlandó volt mindent egyedüli tettesként magára vállalni. Bár konkrét bizonyítékok nincsenek, ezt a véleményt a merénylet és a későbbi kivizsgálása körüli számos furcsaság támasztja alá. (Az I. osztályú utasok jegyeit egyes vélemények szerint nem adták ki a vonatra. A titokzatos kommunista levél elhelyezése a helyszínen. A kétméteres pokolgépet egyedül hogyan vitte a helyszínre és töltötte meg ekrazittal Matuska? Matuska enyhe bécsi ítélete és elmebetegként való kezelése, noha nem volt az. A kommunisták ellen azonnal meginduló országos hajtóvadászat előre kidolgozott forgatókönyv szerinti lefolytatása.)

Az eseményt kétszer is feldolgozták filmen. Először Várkonyi Zoltán 1959-ben Merénylet címmel, másodszor Simó Sándor 1982-ben Viadukt címmel.”

A kereszteződésben lévő virágmintás „izé”.

Biatorbágy Zöld Szíve.

„A magyarországi németek kitelepítése a második világháborút követően, 1946 és 1948 között zajlott le. Ennek szele már 1946-ban elérte Biatorbágyot. 1946-ban csak Torbágyon 294 házat és a német lakosok mezőgazdasági termőterületének több mint nyolcvan százalékát vették el. Álljon itt egy beszámoló, amely visszaemlékszik a kitelepítés napjára:

„A vasútállomás tele volt gyászoló emberekkel. A pap, Bokor József egy utolsó búcsúmisét celebrált az állomáson és utoljára megáldotta híveit. Még egyszer átölelték egymást szülők és gyerekek, testvérek, szomszédok és barátok. (…) Aztán rácsatolták a szerelvényre a mozdonyt. Erre Oszfolk József azon hirtelenjében összehívta zenészeit és egy utolsó szívszaggató üdvözletet játszottak immár elvesztett hazájuknak: a magyar himnuszt. Zúgott az »Isten, áldd meg a magyart!«”” Sok szobrot láttam már, de ilyen élethűt még soha. Mintha bármelyik pillanatban megmozdulhatna.

Innen nincs messze Szent Vendel szobra. „A jó pásztor szobrának felirata a háború után kitelepített német ajkú lakosság emlékét őrzi: 'HEILIGER WENDELIN BITT FÜR UNS BÉSCHÜTZEUNSERE HERREN' A szobor restaurált, kiváló állapotban van. Vendel imára kulcsolt kezei között pásztorbot, lábainál egy bárány látható. Az átszellemült arckifejezés a barokk hatását mutatja.”

Visszatértünk a majdnem kiinduló pontra. Elmentünk még reggel egy templom mellett. Neve is van: Szűz Mária-neve. A domb oldalában lévő facölöpök a régi játszóterek emlékét idézték fel bennünk.

A távolban lévő szobor, most közelről. „A biatorbágyi Trianon-emlékmű felállítását több éven át húzódó eseménysorozat előzte meg. Az emlékmű felállítására a 2007-ben tett javaslat alapján a helyi önkormányzat képviselő testülete elvi döntést hozott. A pályázati kiírásra – meghívásos pályázat – 2008 áprilisában született meg a döntés, a terveket 2008. októberéig kellett benyújtani. A pályázatra 6 terv érkezett, ahol a Képző- és Iparművészeti Lektorátus véleménye alapján egyik beadott pályázat sem volt alkalmas a megvalósításra. 2008 júniusában a Bencze Gábor által, közadakozásból elkészített emlékművet – melyet a művész minta nélkül azonnal kőbe faragott – felállították a Lomb utca 1. számú ház Levél utca felé eső oldalán a kertben. Az alkotás felállítói kérelemmel fordultak a helyi önkormányzathoz annak érdekében, hogy a szobrot közterületen állíthassák fel. 2010 áprilisában a szobor közterületen való felállításához – a Lektorátus véleménye ellenére – hozzájárult a helyi képviselő testület. A 2011. június 4-én felavatott és megáldott, jelenleg felállított emlékmű nem az eredeti, kertben felállított alkotás, hanem a Lektorátus szakmai véleménye alapján – melyet a szobrászművész figyelembe vett – elkészített új szobor. Az elsőként kifaragott mű – mely a felállított szobor előtanulmánya – ma remetei plébánián (Gyergyóremete - Remetea), Biatorbágy testvértelepülésén látható. Az alkotás Szűz Máriát ábrázolja, a Szentírással és az országalmával a kezében. Az emlékmű hátoldalán a talapzaton a magyar címer látható. Az alkotás talapzatának felirata: Trianon 1920.”

Eredetileg a 17:48-as vonattal akartam menni vissza Tatabányára. Aztán a mindjárt elmondandó okok miatt egy órával előrébb hoztam. Mivel úgy gondoltuk mindketten, hogy ebből a túrából kihoztunk mindent, ezért már 15:48-kor elindultunk vissza.

16:12 Tatabánya.

Demjén Ferenc tavaly év végén lett 70 éves. Ez alkalomból egy koncertsorozatot indított el. Tatabányára ma jött el. Már az év elején gondolkoztunk rajta, hogy eljöjjünk-e. Egy hónapja megvettem a jegyeket, el lett döntve a kérdés. Nem tudni, meddig lesz még színpadon, és nem szeretnék úgy járni, mint az Omegával, hogy lemaradok róla.

Mit is mondjak még róla? A Bergendy időszakból csak néhány számot ismerek, azok nem az én világom, kivéve a ’Jöjj vissza, vándor’, ami nagy kedvenc. A V’Moto-Rock számait már sokkal inkább ismerem és kedvelem. Nehéz lenne választani: Gépnek születtem, Várj, míg felkel majd a Nap, Gyertyák, Angyallány, 1001 éjszaka, Álmodj még egyszer, Hadd legyek én az orvosságod, Kulcs, Otthon vagyunk, Fekszem az ágyon, Szédült nyár, Esőt sír az ég, Moziklip, Tűzvarázsló, és a záróakkord, a Miért? Szólószámait szégyen vagy sem, nem nagyon, ami mindenképp megemlítendő: A Szabadság vándorai, Kit az ég küld el hozzád, Az álmok ajtaján, Hogyan tudnék élni nélküled? Ja és a Szerelem első vérig, Most kell eldöntenem, Szerelem az utolsó percig.

Ami problémát már fentebb említettem, hogy a Szent Borbála tér és az azonos nevű nem egy helyen vannak. Míg a tér mintegy 10 perc távolság a Vértes Centertől, addig a Földi Imre Sportcsarnok közel 40 perc. Ráadásul a téren van egy művelődési ház, ami szintén bekavart. Még jó, hogy előtte nap megnéztem. Miután visszaértünk Tatabányára, megvacsoráztunk, aztán egy helyi járattal ki is jutottunk a helyszínre. Mivel még mindig volt idő, a Lidlbe tértünk be. Kapunyitásra ott voltunk, kicsit aggódtam is a jegyek miatt. Ugyanis azt gondoltam, hogy postán küldik el, de nem, bankkártyával kellett fizetni, küldtek egy pdf fájlt, azt kellett kinyomtatni. Még mielőtt a világot bekerestem volna egy nyomtatóért, a könyvtárban is megcsinálták. Nem akartam jegyet lentre venni, mert az Edda koncerten szívtunk emiatt. Viszont azt sem gondoltam, hogy ilyen meredeken vannak a székek elhelyezve az emelvényen. Tanulság, az alsó sort kell választani legközelebb. Mondjuk, akkor sem tudod elkerülni, hogy a később érkezőket elengedd.

Bár zömében az idősebb korosztály volt jelen, voltak azért fiatalok, sőt gyerekek is. Kis késéssel el is indult a műsor.

Egy óra után be is etettek minket, hogy vége a műsornak, de azért folytatták. De még így is volt, ami kimaradt, pedig alapvetésnek számít. Készítettem 3 videót is, fel is töltöttem a youtube-ra, ahonnan szépen el lett távolítva. Köztük volt a Gyertyák is, aminek szomorú apropója, hogy a 3 éve elhunyt a Moto-Rock dobosa, Herpai Sándor. A koncerten hallottam először a számot abban a formában, ahogy először tervezték kiadni – a harmadik versszak volt egy utalás, hogy ’bilincset minden fegyvert fogó kézre’, ezt nem engedte annak idején a lemezgyár. Egyébként a szólókarrierje óta Rózsival van a szintén motoros gitáros Menyhárt ’Menyus’ János. És akkor említsem meg a negyedik tagot, a szintis Lerch Istvánt, aki érthető okok miatt nincs itt, mivel pont a Rózsival való konfliktus vezetett a Motor leállásához 1987-ben(?).

Úgy 10 előtt egy kicsivel eljöttünk volna, de erre nem volt szükség, mert fél 10-kor vége lett. Bőven volt idő kimenni a buszhoz. Helyi járat nem volt ugyan, de a budapesti busz a sportcsarnoknál is megállt.

Aztán mégis feltűnt a 6-os helyi járat, ami bevitt a Vértesig, itt újabb várakozás az ’éjféli expreszre’, amire jó 20 perc várakozás után jutottunk fel. Onnan egy óra hazaút, éjfélre nyugovóra is tértünk. Összességében jó nap volt, bár a mágnest ezúttal is csináltatni kell, ismét láttuk az ország egy ismert szegletét.