Az egyetemen megismerkedtem egy mátészalkai leányzóval. Szerettem volna összejönni vele, ő nem. Mivel akkor még ingyenes volt a vasúti utazás, ezért elmentem párszor Mátészalkára, bár sokat nem láttam belőle. Azt viszont szerettem volna tudni, merre lakik. A telefonkönyv segített, bár nem volt valami etikus dolog ezt tenni.

Úgy terveztem, hogy odafele vonattal megyek, vissza keróval. Így szépen felszálltam a hét órakor induló fehérgyarmati személyre, és mehetünk. Már előtte is többször néztem a 471-es főútat, hogy mennyire forgalmas. Mivel nem egy 4-es, ezért a keróforgalom sincs megtiltva. Nem is volt akkora forgalom rajta. Mátészalkán leszállás, majd az állomáson lévő térkép alapján eligazodás, ház megtalálása (jól nézett ki). Aztán vissza két keréken Debrecenbe.

Egy kicsit alábecsültem az út forgalmát. A 48-ashoz tudnám hasonlítani. Lehet, hogy percekig semmi, aztán egymás után előznek meg autók, kamionok, buszok. És van vagy 30 fok, az út sem rövid. Lehet, hogy hülye ötlet volt? Végül is, még bevárhatok egy vonatot, és azzal majd lezötyögök. Nem, csak azért sem. Mikor nagy nehezen a Sámsoni utat elértem, abban is biztos voltam, hogy további 25 km-t nem fogok tekerni. Útközben a Boombastic 2000-t nyúztam a walkman-ben.