Közel két éve, hogy a Kunsági vasúttúrán részt vettünk. Mivel nem volt idő akkor csak úgy nézelődni, ezért felmerült, hogy majd egyszer visszatérek ezen két vonalra, és valamilyen módon bejárom. Nem minden helyen álltunk meg érthető módon, ezért is jó lett volna egy saját vonalbejárás.
A 153-as vasút Kiskőrös és Kalocsa közötti mintegy 30 km-es egyvágányú, nem villamosított pálya. 1882 végén adták át, és 2007 elején szűnt meg a forgalom rajta, tehát még a 125 évet sem értem meg. 2011-ben nekiestek a vonalnak a foktői olajgyár miatt, azóta iparvágányként funkcionál. És hihetetlen, de egy kicsit észak felé kanyarítva a pályát, el lehetett volna érni Dunapatajt, és akkor össze lett volna kötve a 151-essel.
Kora reggel indultam Kalocsáról busszal Kiskőrösre. A vasútállomás természetesen nem megtekinthető az átépítés miatt.
Hosszas séta után sem jutottam előrébb, ugyanis ahol a 150-es és a 153-as vonal elválik egymástól, ott is pályamunkások voltak.
Tovább szőlős területek mellett, lassan elhagyva Kiskőrös utolsó házait, de végig aszfaltozott úton.
Az első megállási pont, Remerenció. Itt nem álltunk meg két éve. Nincs felvételi épület, a hatvanas években sem volt. 2007-ben sem volt már jó ideje a menetrendben, pedig annyira nincs messze a település széle – főleg, hogy más helyeken még ennél is messzebb van.
Kiskőrös, majd Kecel felé tekintve.
Egy ideig lehetett a pálya mellett sétálni. Egy ideig! Nem szerettem volna felmenni rá, mert egyrészt annyira nem kellemes a köveken sétálni, másrészt tegnap este Kalocsán láttam némi mozgást, és jó eséllyel még most is járnak szerelvények a vonalon. Nem lett volna jó szembetalálkozni velük.
Lassan beérünk Kecelre. Érvénytelenített előjelző, bejárati jelző, fedezetlen váltó egyenesbe állítva.
Őrház a kiskőrösi végen. Ideérve mozgolódást és egy PFT gépen láttam az állomás területén, ami további nehézségeket vetített előre. Ráadásul az itteni forgatás alatt pont szembejött a ház tulajdonosa is, de nem szólt semmit.
Elég sok minden megmaradt itt.
Kiskőrös, majd Kecel-Szilos felé tekintve.
A felvételi épület, itt megálltunk két éve.
Az utca felől fel lehetett menni az emeletre a szolgálati lakásokat megtekinteni, bár elég sötét volt. A földszinten a pénztár és a váró helyiség.
1960-ban és 1993-ban.
Itt is mintha lett volna valami.
Az egykori csapórudas sorompó maradványa, volt itt egy váltókezelő őrhely, ami már 30 éve se nagyon volt meg, a háttérben pedig szolgálati lakás.
Az útban már nincs meg, de utána még látszik a Borköz pincés iparvágány, ami a másik irányban csatlakozott a vonalhoz, de abba az irányba sincs meg.
A településen több minden is van, ezért Kiskőrössel együtt ezek most kimaradnak, de majd eljövünk egyszer ide.
És itt szívtam meg, ugyanis miután jó sokáig keringtem Kecel területén, a szilosi részre érve visszaindultam a pálya felé. Megjegyzem, nem volt túl bizalomgerjesztő a környék, de nem volt gond. Aztán egy darabon a pálya mellett haladtam, majd a sínek között. De túl későn, mint kiderült.
Itt volt egy kitérő vágány, aztán egy épület is. Ide tippeltem Kecel-Szilost.
De nem itt volt, hanem a 138-as szelvény környékén. Ott mentem el mellett, de a gaz miatt nem látszott a peron. A táblát pedig elvitték. De akkor mi volt itt?
A keceli kisvasút.
Nem sokkal odébb egy híd, ami után egy éles kanyar. Izgalmas volt itt átkelni.
Miután „kellemesen” megmasszírozta az ágyazat a talpam, inkább földúton haladtam tovább, ami nem járt nagy kerülővel. Néhol szépen lehetett haladni, de voltak nagy pocsolyák is.
Lassan visszatérünk a pályához. Némi épületmaradvány.
Itt volt a következő megálló, Örjeg.
Kecel-Szilos, majd Öregcsertő felé tekintve.
A felvételi épület itt volt. Ez is megszűnt még a vonal életében. Mivel itt sincs semmi, ahogy az előzőnél sem, ezért itt is átsuhantunk két éve.
1960-ban.
Beértünk Öregcsertőre. Ja, csak tempózni kellett rendesen, hogy a buszt is elérjem.
Az élőállatrakodó helye.
Sínek és zárósorompó a gazban.
Örjeg, majd Szakmár felé tekintve.
A felvételi épület egyre rosszabb állapotban.
1960-ban.
Itt volt az a pont, ahol eldőlt, hogy soha többé különvonat! Innen tovább a közeli buszmegállóba, és vissza Kalocsára. Történt ugyanis, hogy nem hoztam a laptop kábelét. Vettem egyet Kalocsán, de az nem volt jó. Mivel nem szerettem volna holnapig várni vele, ezért gyorsan elintéztem, majd visszatértem az utolsó megállóhelyhez – autóval. Öregcsertő, majd Kalocsa felé tekintve.
Itt volt Szakmár megállóhely, az épület a faluval ellentétes oldalon található volt, elég messze tőle.
1960-ban.
Kalocsán is volt némi mozgás, emiatt lehetnek gondok. Raktárépület és jobb oldalon a csonkavágány.
Ezúttal is az 1960-as térkép alapján tájékozódunk.
Állatrakodó helye.
Bakterház, és vele szemben egy bunker légoltalmi megfigyelő, mellette pedig emeletes őrház, szolgálati lakások lehettek.
Az utca felől tudtam csak fotózni.
Két fa, a pálya két oldalán. A bal oldalinál lehetett a váltókezelő hely, a másik mellett vagy szolgálati lakás vagy fűtőház, vagy valami más.
Hát, csak innen tudunk nézni: Szakmár, majd a végpont felé.
Itt a pálya vége.
De nem a mai napnak. A pálya az állomásnál jobbra kiágazik, majd halad egy darabig. Most az állomás felé tekintünk, és a pályából jobbra kiágazik egy iparvágány, és bár honvédséginek gondoltam, de inkább Tüzépes iparvágány lehetett.
Egy elhagyott ház a közelben.
Kerültünk egyet, ugyanis van még itt két iparvágány. Az egyik a Szakmár Gabonáé.
A másik a Borealishoz vezet be. Igen spéci vágányzáró mindkét irányban.
A pálya fő csapása halad tovább.
Visszaséta az állomáshoz, aztán autóval tovább.
Nos, itt volt a Kalocsa Kiképzőközpont megállóhely, itt volt a Honvédség. Itt szálltunk két éve.
Kalocsa, majd Foktő felé tekintve.
Ez pedig az Alice Gold panzió, ahol két napig voltam.
