Történt jó pár dolog az elmúlt időszakban. Nézőpont kérdése, hogy ezek mennyire voltak jók vagy rosszak. Ha pedig már így alakult, csak egy dolog maradt, a káosz szava: BOSSZÚ! Bosszút kell állni!
Ez a kissé morózus felvezető magyarázatra szorul(hat). 2014 van, az év elején kaptam egy új bicajt, és most van 20 éve annak, hogy elkezdtem túrázni. A debreceni albérlet miatt viszont előállt egy olyan probléma, hogy a körtúrák egy része nem lesz autentikus, no meg +2 óra minimum rámegy még. Azzal, hogy vissza kellett költöznöm Vámospércsre, ez a probléma elhárult. Szóval arra gondoltam, hogy ha már így alakult az élethelyzetem, akkor kihasználom az előnyét, többek között azt, hogy ezeket a kerótúrákat véghezviszem. Ez az én „bosszúm”. A fentebb lévő könyvborító egy fantasy sorozat első darabja, lehet, hogy nem túl igényes darab, de nagyon szórakoztató, és a káosz szava a bosszú. Ez adta a bejegyzés címét is.
A túrázást viszont jó lett volna minél hamarabb elkezdeni, de csak tolódott az egész. A munkabeosztásom is olyan, amilyen, ahhoz sem lehetett teljesen igazítani. Mivel augusztus 20 ünnepnap, ezért ez már jó lehetőség volt a kezdésre. Az idő sem volt már annyira meleg, mint a korábbi hetekben.
Egyszer már nekiindultam ennek az útnak, de akkor a körülmények minden szinten ellenem voltak. Egyrészt lemerült az aksi, másrészt a memóriakártyát sem hoztam magammal, harmadrészt egy jó kis eső volt kilátásban, meg amúgy is késő volt. A mai nap sem volt teljesen jó, mert az időjárás elég változékony volt, hol esett, hol nem. Délután mégis nekiindultam.
Az első képen a vámospércsi kijárat látható Újléta felé, természetesen. A baloldalt lévő üdvözlőtábla már huszonpár éve kint van, többször lett már renoválva, de dacol az idővel. A tehervonat miatti sorompólezárásnál való szlalomozás viszont nem volt valami jó ötlet, mert semmivel sem jutottam előre.
Az átjáró utáni első útszakasz egy jó kis egyenes, ahol azért illenék belelépni a pedálba.
De előtte egy szelfi, és persze az átjárónak benne kell lenni.
Úton Újléta felé, ezen a szakaszon próbáltam pár hete beállítani a keró kilométeróráját, de nem sikerült. Ahogy elnézem, többet mér a kelleténél, minimum 5%-kal.
Borút? Ezt a táblát még nem láttam. Nem tudtam kideríteni, merre, hol van, de nem indultam el a tábla mellett lévő csapás irányában.
Az utolsó szakasz a falu előtt.
És bent is vagyunk. 20 éve azért nem volt ilyen egyszerű.
Ez a település olyan kicsi, hogy aligha találok itt valamit, illetve de, egy olyat, ami nálunk már nincs. A fa mögött megbújva a 170-es Coop.
Onnan nem messze található a Faluház. Ezt sem láttam még, de egy szép nagy épület.
A falun belüli utolsó szakasz, itt büntetett meg az a szemét 2002 június 23.-án.
Útban Létavértes felé.
Erre a fenyőerdőre nem emlékszem.
Úthiba? Vettük észre. De legalább kicsi a forgalom, így lehet kerülgetni a kátyúkat. Kezdő autóvezetéshez is jó terep az egyenetlenség ellenére.
Ilyet is ritkán látni: állathajtásra figyelmeztető tábla.
Az utolsó száz méterek, a háttérben a trafóállomás.
Létavértes bejárat.
Nem meglepő, hogy egyből az egykori állomás felé indultam el. A jobb szélen lévő információs táblából jó párat találtam még a városban, de nem igazán voltak már használhatóak, mivel megviseltek voltak.
A Bánk felé vezető kivezető út. Ezen az úton érhető el leggyorsabban Debrecen.
És hogy ebben az átjáróban is legyen szelfi. Az alsó képnél egy ismerősöm jelezte, hogy mosolyogjak. Biztos nem tudja, hogy bosszútúrán nem illik mosolyogni :-)
A 107-es vasútvonal Monostorpályi illetve Létavértes felé.
Az átjárótól nem messze egy, még üzemelő kút. Nem messze van egy másik. Na és? Ezek a kutak igen fontosak voltak számomra annak idején, mert még egy flakon sem volt soha nálam. Vízvételezési lehetőség csak ezekből volt.
Lehet, hogy nem nagyon látszik, de a Sáránd felé vezető útszakasz táblája látható. Ez is fontos lesz majd, de csak később.
Mellette pedig egy… Reál.
Hát, nem ezt a részt kerestem.
Magyar Néprajzi Kiállítóterem, ezt is mostanság építhették. Szép.
Ismét a város szélén vagyok. A háttérben, az a rakéta gabonatároló lehet.
De az égiek kegyesek voltak, a Vízivágóhídat kerestem, és meg is találtam.
Trianoni emlékmű.
A Pocsaj felé vezető úton. Időközben el kezdett szöszmölni az eső is, de nem nagyon.
Így legalább van szívárvány.
A főtér.
Mivel már szorított az idő, elindultam a „körpálya” másik, hosszabb irányába. Ez az út egyrészt Kokad felé, másrészt a határ felé vezet (a harmadik képen lévő hegy már a gúnyhatár mögött van).
A Kokad felé vezető útszakasz, a falu elég közel van a kereszteződéshez.
Olyannyira, hogy két éles kanyar után már bent is vagyunk.
Nahát, itt is van Coop (a 72-es), de ez némiképp kakukktojás, mert ez nem Hajdú, hanem Derecske Szövkeres.
Utána pedig egy étterem.
Nem kell sokat menni a falu másik végéhez, és az ott lévő konzervgyárhoz.
Innen alig pár kilométer Álmosd.
A központban lévő emlékmű.
És itt is van Coop, a 114-es.
Itt sem kell sokat menni a kijárathoz.
Azért jó ez az útszakasz, mert a falvak közel vannak egymáshoz. Így Bagamér sincs messze.
Itt azért álljunk meg egy szóra, vessünk egy pillantást erre a tipikus alföldi tájra, mert ilyen már nem lesz Vámospércs irányába.
A reklám helye, közutat akarnak építeni a szomszédos, megszállt területen lévő Érkenézhez. Hát, majd ha a megszállók is bekerülnek a Schengeni övezetbe, akkor már tényleg semmi akadálya nem lesz.
Itt pedig a már jól ismert 121-es Coop. Bakker, hát minden kis faluban van ilyen bolt, csak nálunk nincs.
Bagamér kijárata, az utolsó felvonás kezdődik.
Az erdős területet egy részen megszakítja ez.
Ez sem volt itt legutóbb még.
Egy hodály hátul, egy föld torma elől, ami az eddig bejárt területen végig népszerű.
Kerestem azt a helyet, ahol 11 éve némi zsebpénzt kerestem, de nem találtam. Viszont errefelé az elkövetkezendő időszakban még biztos járok jópárszor.
Az utolsó száz méterek.
És elértük Vámospércs bejáratát.
A 105-ös vasútvonalat keresztezve. Amikor jó húsz éve nyári gyakorlaton voltam, rendszeresen a töltés mellett jártam. A cég, ahol voltam, lentebb látható.
Ezzel gyakorlatilag véget ért az első felvonás. Nem volt olyan gyors, mint vártam, talán annyira látványos sem, de ezzel „tartoztam”.
Egy kicsit más: egy kollégával nemrég beszéltük, hogy az állomástól nem messze volt egy ház, ahol az ottani öregúr jónéhány kis makettházat épített téglából. Ezekre még gyerekkoromból emlékszem. Akkor nagyon szép volt. Megnéztem, hogy most hogy néz ki. Ahogy várható volt, eléggé lepusztult már, hisz nincs, aki gondját viselje. Kár érte. A városban mostanában csatornázást végeznek, itt is, ezért a csövek az egyik képen.
Lehet, hogy kicsit később értem haza, mint ahogy számítottam, de kárpótlásként felvettem az esti vonatot, hogy a vonatbuzi énemnek is jó legyen. Hurrá.
