Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó

2017.12.31 Oroszlányi ígéret, székesfehérvári betartás

2018. május 19. - JasonX2

A két nappal ezelőtti koncert után egy újabb, ezúttal Székesfehérváron néztük meg a Bikinit. Ugyanis Oroszlányban a második ingyenesen voltunk, a sörsátorban összefutottunk Lojzival, és mondtam neki, hogy legközelebb fizetünk is a fellépésért. Eredetileg a jövő tavaszi Barbra Negrás lett volna az, de a szilveszteri fehérvári is kapóra jött. Remélhetőleg ezúttal egy közös szilveszter keretében. Az első szilveszternél a reggeli munkabefejezés, a másodiknál a pakolás, költözés miatt maradtam fent egyedül éjfélkor. Ezúttal viszont nem fogom hagyni magam.

Busszal mentünk, megnéztük az épülő buszpályaudvart, elvileg ma van az utolsó nap, hogy a buszok a Széchenyi utcáról indulnak. Izé, biztos, hogy kész lesztek ezzel holnap reggelre?

20171231_01_kisber_buszallomas.JPG

20171231_02_kisber_busz.JPG

20171231_03_szekesfehervar_buszallomas.JPG

Az Alba Plaza előtt már többször is kínált parfümöt eladásra egy cigány nő. Most nem láttam, erre megjegyeztem poénból, hogy nincs eladó parfüm. Hát nem megjelent egyből? Aztán majdnem zokon vette, hogy nem kellett. A bejárat mellett még két féreg is beszólt. A bicska ugyan nem nyílt ki, mert nem vagyok cigányféreg, aki ilyenekkel jár, de egy pisztolyt szívesen a pofájukba húztam volna. Ennél több nem történt szerencsére.

20171231_04_szekesfehervar_alba.JPG

Az Országalma környékén bódék sora. Mintha a Kossuth teret látnám Debrecenben.

20171231_05_szekesfehervar_orszagalma.JPG

A Budai Vendégházban már nem volt hely, sőt, ez a Hotel is felhívott két napja, hogy biztosan megyünk-e. Ha nem, az sem gond, ki tudják adni másnak. Ezt a szállást kivételesen a szallas.hu segítségével találtam meg, még ha egy kicsit zsebbe nyúlósabb, mint az előzőek. Az ász vendégszart még ez sem körözi le árban. Igaz, hogy már két éve van K&H számlám, de még soha nem vásároltam a neten keresztül, nos, ezúttal egy kicsit kínlódni kellett a jegyvásárlás során.

20171231_06_szekesfehervar_hotel_vadaszkurt.JPG

20171231_07_szekesfehervar.JPG

Hű, a mindenit. Ez aztán kényelmes, tágas, kár, hogy nincs szobaajtó.

20171231_08_szekesfehervar.JPG

20171231_09_szekesfehervar.JPG

Ez itt valami park a környéken az iskolánál.

20171231_10_szekesfehervar.JPG

Ismét a Gáz utcára kellett menni, ami elég közel volt a Hotelhez. Most valami Alba Regia néven fut. Érkezés előtt a Sparban vettünk egy kis innivalót, ha már szilveszter van.

20171231_11_szekesfehervar_vodafone.JPG

Idei utolsó.

20171231_12_szekesfehervar_szelfi.JPG

20171231_13_szekesfehervar.JPG

Alig voltak, mikor idejöttünk, de elkezdett gyarapodni a sor. Nem bánom, hogy hamar idejöttünk, mert az áprilisi Neotonnál azt hittük, soha nem jutunk be.

20171231_14_szekesfehervar_sor.JPG

Innivalót nem lehet bevinni. Miért, maradt még, hehe? Az ajtónál le kellett tenni. Viszont itt is van italmérés.

20171231_15_szekesfehervar.JPG

Nem vagyok híve, hogy koncert előtt és közben igyunk, sőt, legszívesebben orrbabasznám a sok ugráló-csapkodó majmot. Nincs annyi hely a nézőtéren, hogy az ő hülyeségüktől el lehessen férni. Most kivételesen mi is ittunk két pohár Martinit.

20171231_16_szekesfehervar.JPG

Az előzenekar a Budai Projekt volt, akit már láttunk Tatán tavaly nyáron. Most némileg más felállásban léptek fel. Egyrészt a hosszúhajú, korombeli énekes helyett egy ötvenes úriember volt, másrészt volt egy ’segédje’, aki mellesleg szájharmónikán is játszott. Azon kívül most egy billentyűs is volt velük. A dalok nagy részét most sem ismertem, de ez jobb fellépés volt.

20171231_17_szekesfehervar_budai_projekt.JPG

20171231_18_szekesfehervar.JPG

20171231_19_szekesfehervar.JPG

20171231_20_szekesfehervar.JPG

20171231_21_szekesfehervar.JPG

20171231_22_szekesfehervar.JPG

20171231_23_szekesfehervar.JPG

Megjött Lojzi.

20171231_24_szekesfehervar_lojzi.JPG

Jó volt, hogy ősszel a Mondd el albumot sokszor meghallgattam. Több számot is eljátszottak róla. Próbáltam otthon összeállítani a számlistát, amelyeket nem ismerek, azokból egy részletet felveszek.

20171231_25_szekesfehervar_bikini.JPG

20171231_26_szekesfehervar.JPG

20171231_27_szekesfehervar.JPG

20171231_28_szekesfehervar.JPG

20171231_29_szekesfehervar.JPG

20171231_30_szekesfehervar.JPG

20171231_31_szekesfehervar.JPG

20171231_32_szekesfehervar.JPG


A közönség egy kicsit lófax volt, mert folyamatosan mászkáltak. Volt egy olyan elképzelés is, hogy nem megyünk szállásra, hanem a koncert utáni retrodiszkón is maradunk, de ez inkább csak nekem lett volna jó. Tavaly, a Sörkertben sem igazán jött össze. Némi italmennyiség vásárlása után visszaindultunk a hotelhez.

20171231_33_szekesfehervar_ejfel_elott.JPG

Itt a petárdásokat próbáltam volna lencsevégre kapni, de nem sikerült. Pár évig, amíg az Újkertben laktam, ilyenkor annyit durrogtattak, mintha valami háborús övezetben lettünk volna.

20171231_34_szekesfehervar_petarda.JPG

Szegény recepcióst "kizavartam" a képből.

20171231_35_szekesfehervar_hotel.JPG

Megvártuk az éjfélt, a Himnuszt, aztán egy kis iszogatás után a Párom a Duna tévén lévő retróklip válogatást nézte, én lent iszogattam, majd alvás. "A késnek sétáló galamb mosolya arcomon volt reggel, ébredés után",

20180101_01_szekesfehervar.JPG

20180101_02_szekesfehervar.JPG

Széna térnek hívják a helyet.

20180101_03_szekesfehervar_szena_ter.JPG

Ilyen aznaposan nem volt kedvem semerre csatangolni, inkább hazamenni, úgyis csak ketten vagyunk a lakásban, és holnap este kell mennünk.

20180101_04_szekesfehervar.JPG

20180101_05_szekesfehervar_gaz_utca.JPG

20180101_06_szekesfehervar.JPG

20180101_07_szekesfehervar_korhaz.JPG

20180101_08_szekesfehervar.JPG

20180101_09_szekesfehervar.JPG

20180101_10_szekesfehervar.JPG

20180101_11_szekesfehervar_allomas.JPG

20180101_12_szekesfehervar.JPG

20180101_13_szekesfehervar.JPG

Ezúttal pontosan beért. Tavaly ilyenkor még az Elvirát frissítgettem, hogy merre járhat, de nem jött, csak jókora késéssel.

20180101_14_kisber_ezuttal_nem_kesett.JPG

Hát, ez nem lett kész.

20180101_15_kisber_nem_jott_ossze.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://nevtelenutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr1213855882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása