Előzmény: http://nevtelenutazo.blog.hu/2016/12/18/2016_07_18_odusszeia_a_13-as_menten
Az oroszlányi buszok gyakorlatilag éppen csak érintik a falut. A kömlődi járattal több minden látható belőle.
Szép kis rendezett falu, díszes buszmegállóval, emlékművekkel, különösen a trianoni.
„Bokod és Kömlőd között fekszik Dad község. Az I. világháborúból a kis községből 30, míg a II. világháborúból 40 helyi lakos nem tért vissza a harcmezőkről, akiket családjuk gyászolt. Az ő emlékükre, a község lakosai adományából készítette el a kőfaragó, majd avatták fel az emlékművet. Az emlékmű egy beton tömbön áll, melyen több jelkép található, az alkotás két oldalán az elhunyt hősök nevei vannak feltüntetve. Sajnos a nevek és a feliratozások nehezen olvashatók, ezért az alábbiakban az idézeteket itt adom közre: "Krisztus hitéből hősök véréből él nemzetünk" "Nem az hal meg, akit eltemetnek, hanem az akit elfelednek" A korábbi években kerítéssel volt körbe véve az emlékmű, később megszüntették a kerítést és parkosították az emlékmű környékét, így jobban megközelíthető, emberbarátibb lett az emlékmű kerítés nélkül.”
Elérkeztünk az állomáshoz, ami a többivel ellentétben lakóház, és nem lett az enyészeté.
Bokod, illetve Szákszend felé.
A hiányzó első és harmadik vágány helye.
Ilyen beton és fa talpak vannak a vonalon, ez is okozhatta a lassú tempót.
A falu központjából Kömlőd felé vezető közút és a vasút kereszteződésében egy őrház is található, de akárhogy próbáltam róla képet készíteni, lehetetlen a hatalmas növényzet miatt.
Egy kultúrház, egy alapítási emlékmű, egy száz éves hársfa, és egy millenniumi kopjafa.
Istállómesterek figyelmébe.
A helyi sportpálya.
Elhagyjuk ezt a szép kis falut.
Itt kell jobbra letérni Szákszend felé.
De előtte tettünk egy kört a szemben lévő egykori laktanya területén. Mellette vagy két utcányi lakóház is található.
Elég is ennyi belőle, mert a pár perc után is már figyeltek a távolban. A falu az úttól jó pár km-re van, a vasúti megállóig is kellett tekerni vagy két km-t. Ahogy a köz- és vasút kereszteződését elérjük, ott kell balra menni.
Császár, Dad felé tekintve.
Ez pedig a megálló épülete. Ha az eteit elhanyagoltnak gondoltátok, akkor ez milyen? Ide csak akkor jutsz be, ha van bozótvágód vagy lángszóród vagy más irtó eszközöd.
Szemétlerakónak még jó a hely?
A közút felől valamennyi látszik az épületből. Régen állomás épület is volt itt.
Egy videót is készítettem a helyről. Mivel éppen Mike Oldfield – Tubular bells III szólt éppen, az Inner child című szám, a kettőből ez lett:
Kevés volt az idő, a falu pedig messze. Ezért elindultam vissza a leágazáshoz. Hogy mikor jövök ide, az kérdés volt. Eredetileg így folytatódott volna a történet, de mivel jókora késéssel írtam meg a posztot, volt idő elmenni a faluba két hónappal később.
A megállótól jobbra fordulva indultam a falu felé. Eléggé esőre állt az idő.
Egy másfél km után el is értem a bejáratot.
Régen Szák és Szend két külön falu volt. A déli volt Szák. 1984-ben egyesültek.
A tábla után az út erősen jobbra kanyarodik, de ezzel szemben található egy szovjet emlékmű.
A főúton haladva találunk egy szinte életveszélyes állapotban lévő magtárak és egy elhagyatott házat szemben vele.
Nagyjából a két falu határánál helyezkedik el a sportpálya, a faluház (ahol valamilyen összejövetel volt éppen) és a községháza.
Ez már egy másik térség.
Még egy elhagyatott épület a szendi részen.
„Szákszend község 1984-es egyesülése előtt külön létezett Szák és Szend település. Hősi emlékművet is külön állítottak. Az itt bemutatott emlékművet Szend lakói állították az I. világháború áldozatainak emlékére. Az emlékmű posztamensén áll egy katona. Az obeliszknek támaszkodok, mely az alkotás felsőrésze. Az obeliszk tetején láthatjuk a magyar címert, alatta márványtáblán a II. világháborús áldozatok névsora olvasható (28 név). A posztamensen pedig az I. világháborúé. (33 név)”. A szákiról nem készítettem képet, egyrészt a szovjettel megkeveredtem, másrészt a templom mögött helyezkedik el, és nem látszik a főútról.
Egy tó is van itt, de nem lehet oda eljutni. Zoomolva is csak ennyi látszik belőle. Hiába, nem minden horgásztó, ami kéklik.
Lassan elértem a falu másik szélét, a másik sportpálya (használják egyáltalán?) itt található.
A távolban a Nagyigmánd felé eső kijárat.
A táblától indultam, az órát nulláztam.
Mintegy 4 és fél km a falu másik vége.
A falu kijárata erős sötétedéskor. Pedig csak egy órát voltam itt.
Itt visszatérek az eredeti vonalra. Az út „vége” felé, Császár község következik.
Rögtön a tábla után található a Henrix City nevű terület. Ez egy helyi úriember által létrehozott hely, mely egy vadnyugati város mintájára készült.
Az út végén az átjáróban valami.
A sín mellett haladva a város felé.
Vele szemben egy használaton kívüli épület.
Az állomás épülete az utca felől.
A sínek felől.
Ete, Szákszend felé tekintve.
Itt is több vágány volt, a nyomai még látszanak.
Egy régi menetrend még látható, az évszámot nem találtam.
Az utolsó állomást elhagyva visszatértem a főútra. „Wohlmuth Ferenc 25 évig volt Császár község plébánosa. A munkáshatalom példát akart statuálni a köztiszteletben álló, szentéletű pap kivégzésével. Hiába ajánlotta fel egy módos gazda négy ökör árát az életéért, a plébánost 1919. június 5-én a községháza előtt a falu lakóinak szeme láttára felakasztották.”
Kicsit odébb kellemes illat volt a levegőben. Hát persze, a császári pékség.
Itt van amúgy a falu központja egy parkkal.
„Császár község emlékművet állított az I. világháborús áldozatainak emlékére. Az emlékmű egy obeliszk, melyet 1929-ben állítottak, készítője Mechle Béla soproni kőfaragó, József főherceg avatta fel 1929. október 13-án. A tipikus babér + kard motívum mellett az áldozatok névsora is látható az oszlopon. A névsor 94 nevet tartalmaz. Az utólag kiegészítésként felállított II. világháborús emlékmű 83 nevet sorol fel. Felirat:
"Sírunk nincs, csupán nevünk őrzi az emléktábla,
Erre gondolj előtte állva!"”
Innen még elmentem a temetőhöz.
Visszafele a főúthoz közel egy halálán lévő ház.
Sötét előtt még éppen elértem a kijáratot.
Ezzel be is fejezném ezt a posztot. Közúton még Vérteskethely volt hátra, de ott már teljesen sötét volt. Vasúton Ete következne, de az nagy kerülővel érhető el. Nem is értem, hogy miért kellett ennyire eltérő vonalvezetést alkalmazni. Amúgy az említett két település nem marad ki, itt olvashattok róla:
http://nevtelenutazo.blog.hu/2016/07/30/2016_05_08_amig_az_eg_le_nem_szakad
A blog címe azért lett ez, mert egyrészt az odüsszeia bolyongást jelent, másrészt egy ilyen nevű eurodance formáció számait hallgattam (a kilencvenes évek első felében léteztek).