Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó

2022.08.12 Sárbogárd

2022. november 01. - JasonX2

Ismét egy koncert, ismét egy pótlás előtte.

Tovább

2022.07.19 A 105-ös vasútvonal bejárása Debrecen és Vámospércs között, épületek, trainspotting

A 105-ös vasútvonal bejárása egy régóta tervezett projekt. Két évvel ezelőtt próbálkoztam vele, de nem sokra jutottam. Azóta érkezett némi technikai erősítés, és egy újabb célpontkeresési lehetőség.

Tovább

2022.07.16 Vonalbejáró elvonás esetén hívja a 112-t: Nyíradony-Nagykálló

Úgy két hete volt betervezve ezen vonalbejárás, de akkor csak a tömegközlekedésre voltam hagyatkozva egyrészt, másrészt pedig program is volt estére. Ezért két hetet csúszott a túra – és kellett hozzá az is, hogy ismét a környéken legyek.

vonal112.gif

Tovább

2022.06.27 152-es vonal: Kecskemét-Köncsög

z egykori 152-es, Fülöpszállás-Kecskemét vasútvonal… Szerettem volna utazni rajta 2003 őszén, akkor volt a legnagyobb esély rá, de végül a sok átszállás miatt kimaradt. Aztán 2007 márciusában megszűnt a forgalom rajta, nem is foglalkoztam vele, mivel Debrecentől igen messze volt. Amikor tavaly a Kunsági vasúttúrán Fülöpszálláson áthaladtunk, akkor már el volt döntve, hogy ide is el kell jönni. Ezt pedig segítette nemrégiben a Kerekegyháza-Hetényegyháza túra is. A kép a Wikipédiáról származik, bár jól jelzi, ahogy a forgalmas M5-ös magasodik a megszűnt vasútvonal felett.

800px-152-es_vonal_m5.jpg

Tovább

2022.06.14 Kerekegyháza-Hetényegyháza vonal bejárása

A rövid, megszűnt szárnyvonalak bejárása kicsit kellemesebb helyzet, mint a hosszabb vonalaké, mert nagyobb valószínűséggel bejárható egy nap alatt, mint a többi. A gondot az okozhatja, ha nem a közelben található.

Az egykori 143-as számú vonal Kerekegyháza és Hetényegyháza (Kisnyír) között létezett. Mindössze 8,3 km hosszú volt, három megálló volt közben és még 70 évet sem élt meg (csak majdnem). Ezt a vonalat szerettem volna megnézni az elmúlt két évben, de mindig tolódott. Igazából most sem jobb a helyzet, az elszabadult benzinárak (és a technika hiánya) miatt. (talált képek)

kerek1914.jpg

kisnyir-kerekegyhaza_vasutvonal.png

Tovább
süti beállítások módosítása