Jártunk már sokfelé, sokféle módon. Busszal, vonattal, kerékpárral, közúton, vasúton, néha még földúton is. De az, hogy túraútvonal, olyan még nem volt, annak ellenére, hogy lakhelyemtől nem messze halad az Alföldi Kéktúra egy vonala.

A 13-as vonal ostrom alá lett véve, előreláthatólag trilógia lesz belőle, amelynek nagyobbik része készen van. A még vegetáló 5-ös vonallal kezdtem az idei évet, de a kezdeti lendület alábbhagyott. Mostanában gondolkoztam, hogy befejezem a félbemaradt történetet. És akkor elmegyek Komáromba is, a még kimaradt részekre. És akkor még átmehetek az északi részre. És akkor olyan lettem, mint Forrest Gump, hogy ha már eddig (Észak-Komárom) eljutottam, ott is szétnézhetnék. Mondjuk azt a néhány városszéli megállót. És akkor már, ha ott vagyok, elmehetnék az egyik nem is hosszú szárnyvonal mentén, ami Gútáig vezet. És nincs már forgalom rajta, ergo megszűnt vonal, ergo érdekel. Gúta… mintha már láttam volna a nevét valahol.

Előzmény: http://nevtelenutazo.blog.hu/2017/01/30/2016_09_03_tehermentesites_a_13-ason

Másfél hónap után folytatódik a Tatabánya-Pápa vonal bejárása. Mivel az előző, mintegy 37 km hosszú vonal is egy fél napot vett igénybe, ezért biztosra volt vehető, hogy a következő 57 km még több időt igényel. Egyetlen lehetőség volt, hogy a szakasz középső részét járjuk be, majd később ezen a részen csak áthajtok. Úgy az út felét szerettem volna megtenni, hát hogy ez mennyire jött össze…

Mintha csak sejtettem volna, hogy ma is el kell utazni. A célpont egy másik környékbeli város, Komárom. Itt még soha nem jártunk – mármint a városban. Úgy 10 éve tavasszal eléggé áradt a Duna, ezért voltak késések az 1-es vonalon. Más? A küldeményeiknek nem mindig örülnek. A buszhoz sietni kellett, de a körforgalom építése miatt talán le is tudtuk volna inteni a lámpánál. És most már biztosan elmondható, hogy a Hajdú Volán járataival ellentétben itt nemigen van kijelző, hogy merre járunk, azon kívül nem zenélnek, és nem beszélnek, ami nem is baj. A buszok komfortját nem tudnám összehasonlítani keleti társaikéval, nem jobb, nem rosszabb – másabb.

Az idei évben volt munkahelyváltás többször is. Megszűnt, megtelt, lejárt, ideiglenes bezárva, stb. Arra, hogy távolabb keressek, arra nem nagyon gondoltam. Egy külföldi munkára nem mondtam volna nemet. De lehet ezt kicsiben is csinálni. Nem kell átlépni a határt, elég csak a két nagy folyót, és akkor részben vissza is juthatok oda, ahol „kezdtem”.A Dunántúl kecsegtető helynek tűnt, bár nem voltak illúzióim. A célhely egy Vámospércs méretű kisváros, Kisbér, amely nagyjából egyenlő távolságra Győrtől, Komáromtól és Székesfehérvártól. Az ittlét el is kezdte piszkálni a fantáziám, és mivel a szállástulajdonosok voltak olyan rendesek, hogy egy kerékpárt is adtak, ki is használtam a helyzetet.