Miután eléggé leragadtam az nlc előtt az év elején (ráadásul profilváltás is volt), nem mentem sehova eleinte. De pont az ott megismert emberek hatására jöttek új célok, és más kellemes és kellemetlen dolgok.
Az első ilyen út áprilisban volt, a számomra teljesen ismeretlen Martonvásárra. Az ottani kastély csak futólag láttam, de érdemes lenne ezt az utat is felvenni a jövőbeni célok közé.
Aztán a fővárost is jó párszor megjártam. Egyszer meg is jártam. Történetesen találkozóm volt, de akkor még nem volt ütemes menetrend. Felértem a Nyugatiba, és még volt időm. A Desiroval szerettem volna tenni egy kis kitérőt. Elmentem Solymárig, aztán ott vártam a visszajáratot. Várhattam rá egy jó ideig. El is késtem a randiról. A vissza út még "jobb" volt. Úgy 19:45-kor nagy nehezen rávettem magam, hogy elinduljak hazafelé, ha csak nem akarok Pesten éjszakázni. A hármas metróval próbáltam a Deák tértől kimenni a Nyugatiba, de pont elment az egyik metró. A következő kb. 5 perc múlva jött. Úgy 19:57-kor le is szálltam a Nyugati téren. Onnan volt két percem, hogy elérjem a vonatot. Egy kissé félőrülten rohantam fel a lépcsőn, át a piroson, és úgy ugrottam fel az utolsó vonatra. Némi szusszanás után azért csak elkezdtem a hazajutás esélyeit latolgatni, mivel a vonat 23:07-kor lett volna Debrecenben, de később ért be, mert akkor is pályafelújítás volt. De mindegy volt, mert az utolsó vonat hazafelé 22:40-kor elment (busz szintén). Végül apám jóvoltából értem haza, aki kocsival értem jött. Ezúttal is köszönet érte.
Egy ismerősömmel találkoztam Hidasnémetiben, és úgy alakult, hogy nem volt idő Miskolcig elmenni, hanem a Szerencs-Abaújszántó-Hidasnémeti vonalon kellett mennem egy kis Bz szerelvénnyel. A panoráma kárpótlás volt a villanyvontatás hiánya miatt.
1991 nyarán voltam utoljára külföldön, Romániában, akkor még útlevél is kellett. Az EU csatlakozás javított egy esetleges külföldre való eljutás lehetőségében. Mondjuk pont nem Románia, mert ugyan itt van a szomszédban, de akkor az nem csatlakozott. Ellenben a tót megszállás alatt lévő Felvidékre már el lehetett jutni. Kaptam is egy meghívást Kassára, amit köszönettel, de visszautasítottam először. Úgy hittem, hogy egy félnap, míg Győrig eljutok, onnan pedig még tovább, tehát reggel indulok, este érek oda, szóval esélytelen. Igen, ha Pozsonyba mennék, ez lenne. Épp a martonvásári út során történt, hogy akkor a 6:50-es Express vonat még zöld České dráhy kocsikkal járt. Egy régi vasúti térkép is volt a falán, a kora miatt még a csehszlovák vasúté. Csak bámulom, bámulom, és Miskolctól nincs messze Kassa.
Az oda úton eléggé izgultam, mégiscsak útlevél nélkül megyek, és más ország. De nem volt gond. Az ottlétem egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor először és sajnos utoljára voltam a Dómban.
A nyár közepén volt egy út Ajkára, illetve onnan még egy kicsit tovább. Elég hosszú táv volt és mégse. Valamint egy emlékezetes naplemente.
Szeptember elején ismét elmentem Vácra. Odafele zónázóval mentem, úgy 26 perc alatt oda is értünk. Visszafele, mivel a gödi szerelvény elment, maradt a veresegyházi. Másfél óra! Okai: arrafelé csak egyvágányos pálya van (szembejövő szerelvényt bevárni), annak is elég lerohadt az állapota, hosszabb táv és mindez személyvonattal.
Lassan járj, tovább érsz. Vagy hamarabb odaérsz. Ezt kellett volna megfogadnia az expreszvonat vezetőjének. Történt ugyanis, hogy nagyban mentünk a Nyugati felé és Monor környékén járhattunk, amikor átmentünk a „szembejövő sávba”. Nem sokkal ezután megelőztük az előttünk haladó személyvonatot (Cegléd és Kőbánya között nem állt meg a vonatunk). Aztán egy döccenő, meg még egy, és megálltunk. Ja, „semmi”, csak gázoltunk. Úgy másfél órát álltunk, közben vagy négy vonat elment mellettünk. Nem volt jó ómen.
Szlovákiában más helyen is voltam. Sátoraljaújhely-Slovenské Nové Mesto, és onnan tovább Biel. Érdekes volt, hogy ahogy a határnál elindulunk két kocsival és a Csörgővel, majd átlépjük a határ, és ott kétpályás villamosított pálya van. Az arra közlekedő vonat, a 460-as leginkább a Hernyóra (BdV) emlékeztet, ami Vác-Párkány fele jár, csak 20 évvel idősebb változatban. (de jó párhuzamot vontam) (szerk: amúgy Pantográf a neve)
Év vége felé volt, hogy egyszer egy ismerőssel utaztam Miskolctól, ő leszállt vagy Hatvanban vagy Gödöllőn, én továbbmentem a Keletibe. Onnan volt vagy 20 percem, hogy a Nyugatiba átérjek. Hamar feladtam azt, hogy átfussak. Terv az volt, hogy a következő vonattal elmegyek Szolnokig a Keletiből. A wap szerint ott talán elérem még a Coronát. El is értem olyannyira, hogy a 20 perc késés miatt Debrecenből a Hajdú Volánnal mentem tovább.Decemberben volt egy majdnem fogadásom egy ismerőssel, hogy megtalálom a házukat a Pilisben. Kis település, nem lesz gond, gondoltam naivan. Az Express vonattal indultam, elvileg a Nyugatiban lett volna fél óra átszállási időm. Lett volna, ha nem tökölünk Abonyban. Ahogy beértünk a Nyugatiba, a Desiro szépen indult is. Akkor most két három lehetőség: visszafordulok; várok két órát a következő vonatra; csak egy órát várok és akkor a piliscsabaival megyek, onnan pedig gyalog. Ez lett. Nem is lett volna gond ezzel, mivel onnan csak pár kilométer séta lett volna tovább. Csakhogy ezt egy forgalmas főút mellett kellett volna megtenni, és nem december lenne. A távolban elsuhanó busz adta az ötletet, hogy esetleg azzal is mehetnék. Úgy gondoltam, nem sokáig kell majd mászkálni, mert könnyen megtalálom azt a házat. Ha nem lenne ennyi építési telek, akkor még csak-csak. Legjobb az volt az egészben, hogy pont a Winter kills című számot hallgattam, és elkezdett esni a hó.
De még nincs vége az évnek. Egy sokadik ismerős egy telefonboltban dolgozott, és megígértem neki, hogy ha úgy alakul, majd nála vásárolok. Szerintem nem nagyon hitt ebben, de végül mégis nekiindultam. Mindehhez az ország másik végébe kellett menni. Az első vonattal bezötyögtem Debrecenbe. Onnan a szegedi gyorssal fel Szolnokig. Ott át akartam szállni a Coronára, de aztán az aluljáróban meggondoltam magam, mert a békéscsabai gyors egyenesen a Keletibe visz. Onnan a leggyorsabb út a Bartók EC volt, amivel Győrig mentem. Erre kellett helyjegyet venni csak. Ahhoz képest, hogy EC, késve indult, de Kelenföld után Győrig nem állt meg. A Nagyalföldön semmi hó nem volt, aztán, ahogy a Dunán átmentünk, már egyre több, és onnantól végig. Győrbe futni kellett egy kicsit a zöld vonathoz, aminek Sopron volt a végállomása. Itt már olvadt a hó elfele. A teló fényképezős volt, ami már nagy előrelépés. A visszaút már kellemesebb, Soprontól a Keletiig közvetlen vonat, onnan pedig a Tisza egész Debrecenig. Valahol Kisújszállás környékén kezdett el szakadni a hó, és Debrecenbe érve már egész szép mennyiség lehullott. Az utolsó vonattal mentem haza. Ezt követte egy elbaxott hétvége.
Ősszel végre összejött a jó ideje tervezett szolnoki út, de erről majd később. Utolsó előtti nap Szeged, lásd később.
