Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó


2021.03.07 Évnyitás: (Veszprémvarsány-)Veszprém-Vilonya

2021. április 05. - JasonX2

Az idei első túra kezdése elhúzódott, mert eszköz sem volt, amivel tudtam volna menni, másrészt az időjárás sem volt valami kedvező, harmadrészt pedig sok más anyag is feldolgozásra várt. Kora tavasszal mindenképpen egy vonalbejárást szerettem volna, lehetőleg nem túl messze. Így esett a választás a 27-es vonalra.

Tovább

2020.11.20 Nem engedve a 48-ból - Tamási - Keszőhidegkút-Gyönk

Egy hónappal a böhönyei túra után újabb különvonat volt kilátásba, Kalocsára és Dunapatajra. A hónap elején hozott vírusos szigorításos majomkodások miatt azonban ez a rendezvény is elmaradt sok más mellett.

vonal48.gif

Tovább

2019.04.20 Határugró 4 - Muravidék

Több szlovák, két osztrák és egy román út után nyitva állt a lehetőség, hogy más környező vagy nem környező országokba is elmenjünk. A győri buszállomáson a Volán Tourist hirdetései között több jót is találtunk, végül ez lett a befutó – még akkor is, ha az időzítés nem lett a legjobb.

Tovább

2018.02.12 Sárospatak - 29 év után

Annak ellenére, hogy a Dunántúlon is lenne mit megnézni, az Északi-középhegység egyre többször kerül elő mostanság. Ami egy tévedés miatt történt. Hollókőre mindenképp el szerettem volna menni, de a menetrendkeresőbe Hollóházát írtam. Aztán csodálkoztam, miért kell egy teljes nap az eljutáshoz. Azért, mert utóbbi a Zemplénben található. Aztán addig „nézegelődtem”, hogy a környéket is felírtam a listára. Kapóra jött a hazautazás, így ezt is útba ejtettük.

Tovább
süti beállítások módosítása