Komáromban kétszer jártunk eddig. Az első, csak a várost érintő útról itt, a második, amikor az északi részre is átmentünk, itt. Többször is voltunk itt úgy, hogy nem készült képes beszámoló – ugyan minek arról, hogy a kerékpár szervizben voltunk. De időközben akadt egy-két apróság, amik gyűltek, és nyár elején egy hiányosságot bepótolva újra eljöttünk ide.
A második nap egy újabb lehetetlen vállalkozásra, hogy Debrecent bemutassam. Ezúttal hanyagolnám a szobrokat, hogy ne legyen hamis idea, se képlopás.
Fél évvel ezelőtt azzal nyitottam az idei évadot, hogy a Komárom és Kisbér közötti részt bejárom. Ez alatt a fél év alatt aztán voltam és voltunk sok helyen, a már nem üzemelő 13-as vasutat is végigjártam, sőt még a határon túlra is eljutottam, de a 13-as főút és az 5-ös vasútvonal Nagyigmánd és Komárom közötti része továbbra is fehér folt. Kétszer is elhaladtam ezen a részen, egyszer a tatai út után, egyszer pedig a gútai túra végén. Idő nem jutott rá egyszer sem. November van, mielőtt végképp eljön az év vége, és behavazik, el kell jutni ide is.
A 13-as vonal ostrom alá lett véve, előreláthatólag trilógia lesz belőle, amelynek nagyobbik része készen van. A még vegetáló 5-ös vonallal kezdtem az idei évet, de a kezdeti lendület alábbhagyott. Mostanában gondolkoztam, hogy befejezem a félbemaradt történetet. És akkor elmegyek Komáromba is, a még kimaradt részekre. És akkor még átmehetek az északi részre. És akkor olyan lettem, mint Forrest Gump, hogy ha már eddig (Észak-Komárom) eljutottam, ott is szétnézhetnék. Mondjuk azt a néhány városszéli megállót. És akkor már, ha ott vagyok, elmehetnék az egyik nem is hosszú szárnyvonal mentén, ami Gútáig vezet. És nincs már forgalom rajta, ergo megszűnt vonal, ergo érdekel. Gúta… mintha már láttam volna a nevét valahol.
A két héttel korábbi komáromi út során nem csak a város déli részét szerettük volna megnézni, hanem átmenni a határon és az északi területre is eljutni. Mivel a két város – a kettészakított város – lakossága mintegy 50000 fő, ezért biztosra volt vehető, hogy nem lesz idő északra felmenni. Mivel még mindig olyan „jók” a körülmények, választhattunk hogy a szállón kapunk idegrohamot, vagy hasznosan töltjük el az időt.
Mintha csak sejtettem volna, hogy ma is el kell utazni. A célpont egy másik környékbeli város, Komárom. Itt még soha nem jártunk – mármint a városban. Úgy 10 éve tavasszal eléggé áradt a Duna, ezért voltak késések az 1-es vonalon. Más? A küldeményeiknek nem mindig örülnek. A buszhoz sietni kellett, de a körforgalom építése miatt talán le is tudtuk volna inteni a lámpánál. És most már biztosan elmondható, hogy a Hajdú Volán járataival ellentétben itt nemigen van kijelző, hogy merre járunk, azon kívül nem zenélnek, és nem beszélnek, ami nem is baj. A buszok komfortját nem tudnám összehasonlítani keleti társaikéval, nem jobb, nem rosszabb – másabb.