Ahhoz képest, hogy a belvárosban voltunk, viszonylagos csendben telt el a szombat éjszaka. Viszonylagos, mert ehhez a hodályhoz nem volt elég kulcs, az ajtónak csak az egyik oldalán volt kilincs. Emiatt egy-két ökör, amikor kiment, nyitva hagyta az ajtót, majd visszatéréskor szintén. A recepciós picsa elvolt a haverjaival, bár éjfél körül végre elkussoltak. Reggel az is kiderült, hogy a szobában volt két rizsevő, akik nem zavartatták magukat, és már kora reggel csörömpöltek. Volt egy külföldi középkorú nőszemély, aki szintén nyugodtan zajolt. A maradék két leányzóra nem adtam volna semmit, mégis ők voltak a legcsendesebbek. Habár egy idő után már majdnem anyázott – velem egyetértésben. A látszat csalt.

2003 augusztusban voltam először és utoljára a BKV-n napijeggyel. Ez is csak egy hirtelen ötlet volt. Furcsa, hogy egyetlen képet sem csináltam azalatt a kb. 6 alkalom alatt, amíg ott voltam.

Ismét Budapest, majd onnan Martonvásár, ezúttal egyedül. Jól elnavigáltam a településen egy-két rossz lekanyarodás után. Csak azt nem értem, mit talált olyan viccesnek a két csitri a parkban. Visszafele volt szerencsém kipróbálni a Combinót.

És mindig szól az ABBA....

Miután szeptemberben visszatért a diákigazolványom, nem maradtam egy helyben. Az első út Miskolcra vezetett. Oda vonattal, vissza pedig busszal. Csak azt a muhi emlékművet tudnám lekapni egyszer.

Eddig nem sok vonatos utam volt. A már említett mátészalkain kívül voltam még párszor Nyíregyházán, az exem miatt Monostorpályiban, és egyszer Hajdúböszörményben. Amikor 2000 őszén nyelvvizsgáztam az ELTE-n, örültem a budapesti útnak, hogy végre új helyeken járok.