Előzmény: http://nevtelenutazo.blog.hu/2017/01/28/2016_08_14_nem_varunk_ujabb_30_evet_2
Voltunk Tatabányán, voltunk Komáromban. Mi van a kettő között? Vértesszőlős, Almásfüzitő, Tata. Ez utóbbi nevét ismertem oly módon, hogy a kilencvenes években közlekedő Arrabona gyorsvonat Debrecen - …- Bp-Keleti – Bp-Kelenföld – Bicske – Tatabánya – Tata – Komárom – Győr – Mosonmagyaróvár – Hegyeshalom útvonalon közlekedett Bécsig. Egyébként ajánlották Tatát, annál is inkább, mert a fejünkben vele kapcsolatban egy nagy fehér volt van, a térképre nézve viszont egy nagy kék folt látható. És még egy kis apróság.

Az elmúlt időszak több közös túrát is hozott, de ez nem jelentette azt, hogy ezután nem lesz szóló utazás. Ha pedig már nincs bicikli, akkor más módon. Akár gyalog.

Kisbér környékén több nagyobb város, megyeszékhely is található. Ezúttal Székesfehérvárra mentünk. Mit is tudunk róla? A kilencvenes évek végén a Rádió utcai eset, a Videoton helye, „az egyik leggazdagabb múltú magyar város: a középkori Magyar Királyság egyik központja, királyi székhely, koronázó város.” Tavaly ezt a várost is érintettük, amikor Kisbérre érkeztünk.

A két héttel korábbi komáromi út során nem csak a város déli részét szerettük volna megnézni, hanem átmenni a határon és az északi területre is eljutni. Mivel a két város – a kettészakított város – lakossága mintegy 50000 fő, ezért biztosra volt vehető, hogy nem lesz idő északra felmenni. Mivel még mindig olyan „jók” a körülmények, választhattunk hogy a szállón kapunk idegrohamot, vagy hasznosan töltjük el az időt.
Mintha csak sejtettem volna, hogy ma is el kell utazni. A célpont egy másik környékbeli város, Komárom. Itt még soha nem jártunk – mármint a városban. Úgy 10 éve tavasszal eléggé áradt a Duna, ezért voltak késések az 1-es vonalon. Más? A küldeményeiknek nem mindig örülnek. A buszhoz sietni kellett, de a körforgalom építése miatt talán le is tudtuk volna inteni a lámpánál. És most már biztosan elmondható, hogy a Hajdú Volán járataival ellentétben itt nemigen van kijelző, hogy merre járunk, azon kívül nem zenélnek, és nem beszélnek, ami nem is baj. A buszok komfortját nem tudnám összehasonlítani keleti társaikéval, nem jobb, nem rosszabb – másabb.