A hántai út sikere után tervbe lett véve néhány további út. Néha az apró változtatásoknak is örökre kiható hatása lehet. Eredetileg úgy volt, hogy ezen a napon hárman átmegyünk Győrbe egy kis apróságot elintézni, aztán délután egy névnapi összejövetelen veszünk részt. Aztán három helyett négyen mentünk, és a buszközlekedés miatt Tatabányára indultunk. Ami nem is tűnt rossz ötletnek. Tatabánya neve az elmúlt fél évben lett „ismertebb”, mert az egyik munkaközvetítő cég, a WHC ott található. Ezen kívül még annyi, hogy 10 éve, az egyik soproni út során voltam itt egy órát talán, amikor az Eurégió vonat Győrtől eddig hozott. Ami miatt szerettem volna itt szétnézni, hogy az első két kisbéri eltávozás során, amikor még busszal mentünk Budapestig, az autópályán haladva feltűnt valami a hegyoldalon.

A kis körutaknak megvan az az előnye, hogy nem igényel egy teljes napot, és teljes erőfeszítést. Így az utolsó éjszakás műszak utáni nap délutánja is elég lehet. Ha minden rendben megy…

Hánta egy Kisbérhez tartozó külterület. Tavaly terveztem, hogy elmegyek oda, de végül elmaradt. Most is csak azért indultam, mert gondoltam, hogy egy rövid kis túra lesz az egész. Hogy aztán mi lett ebből…

Aki látta korábbi bejegyzéseimet, azok tudják, hogy a sötétedés miatt többször is vissza kellett térni korábbi helyszínekre. A mostani eset el is kerülhető lett volna, ha van nálam fényképező.

Az idei kezdés is csúszott. Magyarázhatnám ezt elfoglaltságokkal (kifogás), munkámmal (kifogás 2), vagy mással, de nem kell. Szerettem volna bringával nekiindulni az évnek, de arra még várni kellett. És mivel késett, ezért gyalogszerrel indultam el. A tervben az szerepelt, hogy a most még létező, de inkább csak vegetáló 5-ös vonal Kisbér és Komárom közé eső szakaszát bejárjam, így vagy úgy.

Az idei évben volt munkahelyváltás többször is. Megszűnt, megtelt, lejárt, ideiglenes bezárva, stb. Arra, hogy távolabb keressek, arra nem nagyon gondoltam. Egy külföldi munkára nem mondtam volna nemet. De lehet ezt kicsiben is csinálni. Nem kell átlépni a határt, elég csak a két nagy folyót, és akkor részben vissza is juthatok oda, ahol „kezdtem”.A Dunántúl kecsegtető helynek tűnt, bár nem voltak illúzióim. A célhely egy Vámospércs méretű kisváros, Kisbér, amely nagyjából egyenlő távolságra Győrtől, Komáromtól és Székesfehérvártól. Az ittlét el is kezdte piszkálni a fantáziám, és mivel a szállástulajdonosok voltak olyan rendesek, hogy egy kerékpárt is adtak, ki is használtam a helyzetet.

Vasútmániám egyik állomása volt a Nagykereki-Létavértes szakasz bejárása, amely 2014-re volt tervezve. De nem sokáig. Az igazi az lett, ha a 106-os vonalat végig tudtam volna járni, azaz egészen Nagyváradig el lehetne jutni. A fent említett két állomás nem egy vonalon található. Ez két vasútvonal, amely van egy kb. 15 km-es közös szakasza, aztán ketté válnak. El lehet jutni egyikből a másikba, de az út nem valami rövid. Ha pontosan bejártam volna Debrecen-Szepes-Sáránd-Derecske-Pocsaj-Nagykereki-(Biharkeresztes-) Nagyvárad-(Székelyhíd-)Létavértes-Sáránd-Debrecen távot, az közel 200 km lett volna. És akkor még nem láttunk semmit. Ez az ötlet el lett vetve. Maradt a külön bejárás.

Ezt a körutat kora tavaszra terveztem. Jobb lett volna akkor megtenni, vagy kihagyni, mert ez el van átkozva.

Mivel az Erdőspuszta túra nem igényel – elvileg – sok időt, ezért beiktatom az iparvágányos mászkálást is. Ez még tavaly volt betervezve, egy esetleges hortobágyi úttal, de az egyelőre elég távolra került. Talán még egy komplett Debrecen túrába lehetett volna betenni, de az nem biztos, hogy időben összejött volna.

Jött az ősz, jött a tél, és kérdéses volt, hogy mikor lesz nyitás. Mivel munkalehetőség legalább adódott ezen időszak alatt, ez is tovább tolta ki a kezdés időpontját. Aztán jött az a pont, hogy több szabadidő lett. Eredetileg szerettem volna elkövetni egy kis szösszenetet valamikor kora tavasszal, de nem jött össze. A közelgő nyárra való tekintettel nem ártana belehúzni.