Az állami ünnepet hol is lehet eltölteni a legjobban, ha nem egy másik országban. Úgyis van szabadidőm, akkor irány Kassa, de nem szeretnék megint szétfagyni és eltévedni. Nagyjából bejött a dolog, bár még nem igazán volt tavaszi idő. Ezúttal több időm volt valamennyivel, mert nem a 14:52-sel jöttem vissza, hanem a 17:00 Poprád IC-vel, ami akkor közlekedett utoljára. A Nagyállomáson 800-ért adtak volna helyjegyet, itt viszont 20 korona volt. Köszönet a kalauzhölgynek, hogy a pályaudvaron kisegített.

Ide már annál kevésbé, ha csak nem akartam, hogy néhány önjelölt fogyatékos bevándorló ezért is basztasson! Utólag visszanézve nem sok értelme volt az útnak. A városból nem sok mindent láttam. A Neoton rész-diszkográfiáját pedig máshol is meg lehet hallgatni, olyan helyen, ahol nem akarnak majd zaklatásért feljelenteni.

Amikor albérletbe költöztem, abban bíztam, hogy még inkább megnyílnak a lehetőségek. Nem indult ez olyan egyszerűen.

Eljött az idő, hogy jegyet kell vennem, és a 100% kedvezmény leesett 67.5%-ra. Március 17: ez lett volna a nap, amikor Budapestre mentem volna. De családi okok miatt (igen, 100 évente nálam is van ilyen) egy napot csúszott az út. Így szombaton mentem. Úgy terveztem, hogy piálok is egyet (ehhez minek kell ilyen messze menni?), de aztán letettem róla. Nem valami jó időt fogtam ki, úgy nézett ki egész nap, mintha esni akarna.

Kelenföldön voltam, amikor egy elég őrült ötlet hatására felhívtam egy ismerősöm. Nem sokkal később már Székesfehérvár fele tartottam. Nem volt semmi rendkívüli abban a találkozóban és mégis, kiderült, hogy mindig van tovább. Az illetőnek pedig mindig hálás leszek ezért.

Miután eléggé leragadtam az nlc előtt az év elején (ráadásul profilváltás is volt), nem mentem sehova eleinte. De pont az ott megismert emberek hatására jöttek új célok, és más kellemes és kellemetlen dolgok.

Miután szeptemberben visszatért a diákigazolványom, nem maradtam egy helyben. Az első út Miskolcra vezetett. Oda vonattal, vissza pedig busszal. Csak azt a muhi emlékművet tudnám lekapni egyszer.

Az egyetemen megismerkedtem egy mátészalkai leányzóval. Szerettem volna összejönni vele, ő nem. Mivel akkor még ingyenes volt a vasúti utazás, ezért elmentem párszor Mátészalkára, bár sokat nem láttam belőle. Azt viszont szerettem volna tudni, merre lakik. A telefonkönyv segített, bár nem volt valami etikus dolog ezt tenni.