Másfél hónap után folytatódik a Tatabánya-Pápa vonal bejárása. Mivel az előző, mintegy 37 km hosszú vonal is egy fél napot vett igénybe, ezért biztosra volt vehető, hogy a következő 57 km még több időt igényel. Egyetlen lehetőség volt, hogy a szakasz középső részét járjuk be, majd később ezen a részen csak áthajtok. Úgy az út felét szerettem volna megtenni, hát hogy ez mennyire jött össze…
Aranyos tud lenni a Facebook, hogy folyton emlékeztet, hogy ez vagy az történt x éve. És ezt mindenképp megoszthatom, de nem muszáj. Most jól jött az emlékeztető, ugyanis két évvel ezelőtt indult be a biciklis túrázás – és kezdetét vette a káosz. Akkor egy kicsit csepergett az eső, de nem volt vészes, tavaly munka miatt nem is volt lehetőségem, amúgy is szakadt, most jó idő van. Holnap elvileg esőnap, úgyhogy most egy régebbi adósságom törleszteném.
Az elmúlt időszak több közös túrát is hozott, de ez nem jelentette azt, hogy ezután nem lesz szóló utazás. Ha pedig már nincs bicikli, akkor más módon. Akár gyalog.
A kis körutaknak megvan az az előnye, hogy nem igényel egy teljes napot, és teljes erőfeszítést. Így az utolsó éjszakás műszak utáni nap délutánja is elég lehet. Ha minden rendben megy…
Hánta egy Kisbérhez tartozó külterület. Tavaly terveztem, hogy elmegyek oda, de végül elmaradt. Most is csak azért indultam, mert gondoltam, hogy egy rövid kis túra lesz az egész. Hogy aztán mi lett ebből…
Aki látta korábbi bejegyzéseimet, azok tudják, hogy a sötétedés miatt többször is vissza kellett térni korábbi helyszínekre. A mostani eset el is kerülhető lett volna, ha van nálam fényképező.
Az idei kezdés is csúszott. Magyarázhatnám ezt elfoglaltságokkal (kifogás), munkámmal (kifogás 2), vagy mással, de nem kell. Szerettem volna bringával nekiindulni az évnek, de arra még várni kellett. És mivel késett, ezért gyalogszerrel indultam el. A tervben az szerepelt, hogy a most még létező, de inkább csak vegetáló 5-ös vonal Kisbér és Komárom közé eső szakaszát bejárjam, így vagy úgy.
Az idei évben volt munkahelyváltás többször is. Megszűnt, megtelt, lejárt, ideiglenes bezárva, stb. Arra, hogy távolabb keressek, arra nem nagyon gondoltam. Egy külföldi munkára nem mondtam volna nemet. De lehet ezt kicsiben is csinálni. Nem kell átlépni a határt, elég csak a két nagy folyót, és akkor részben vissza is juthatok oda, ahol „kezdtem”.
A Dunántúl kecsegtető helynek tűnt, bár nem voltak illúzióim. A célhely egy Vámospércs méretű kisváros, Kisbér, amely nagyjából egyenlő távolságra Győrtől, Komáromtól és Székesfehérvártól. Az ittlét el is kezdte piszkálni a fantáziám, és mivel a szállástulajdonosok voltak olyan rendesek, hogy egy kerékpárt is adtak, ki is használtam a helyzetet.
Vasútmániám egyik állomása volt a Nagykereki-Létavértes szakasz bejárása, amely 2014-re volt tervezve. De nem sokáig. Az igazi az lett, ha a 106-os vonalat végig tudtam volna járni, azaz egészen Nagyváradig el lehetne jutni. A fent említett két állomás nem egy vonalon található. Ez két vasútvonal, amely van egy kb. 15 km-es közös szakasza, aztán ketté válnak. El lehet jutni egyikből a másikba, de az út nem valami rövid. Ha pontosan bejártam volna Debrecen-Szepes-Sáránd-Derecske-Pocsaj-Nagykereki-(Biharkeresztes-) Nagyvárad-(Székelyhíd-)Létavértes-Sáránd-Debrecen távot, az közel 200 km lett volna. És akkor még nem láttunk semmit. Ez az ötlet el lett vetve. Maradt a külön bejárás.
