Nem csak Eger megtekintésére jöttünk a környékre. Még az előző párommal felmerült a Szilvásváradra való elutazás, de akkor nem jött össze. Nem felejtettem el, ma sort kerítettünk erre is. Azt olvastam, hogy vasút egy igen szép környéken halad tovább.

Itt az ősz, két lehetőség továbbmenni: Eger vagy Villány. Az előbbi egyszerűbb megközelítés, és majd lesz egy olyan hely is, ahová 8 éve nem sikerült eljutni.

A Mini-Magyarország projekt keretében egy olyan út, ahova bármikor máskor el lehet jutni könnyedén, csak vasárnap nem.

Szeptember elején a fertődi Esterházy-kastély megtekintésére indultunk, mely része az MM-projektnek. Látszólag macerás ide eljutni tömegközlekedéssel (az is), de a térkép alapján viszonylag jól megközelíthető a település.

Újabb balatoni utazás az egyik, majd a másik oldalon.

A mai napon a veszprémi vadasparkba, pontos nevén Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba mentünk el hármasban. Veszprémre legalább két napot kellene szánni, majd egyszer.

Mintegy másfél hónappal a baleset után kontrollra mentem a tatabányai kórházba. Ha már ott jártam, talán nem követtem el túl nagy szabálysértést, hogy a szomszéd településen lévő Őstelepet is megnéztem. Nem sok időbe tellett.

Mivel a napi egy(-két) óra sétálás engedélyezett volt, ezért vettem a bátorságot, hogy átmenjek a szomszéd faluba, Ászárra, mert ott volt egy kis adósságom. A szomszéd falut úgy tessenek érteni, mintha egy települést kettévágtak volna, valaha Kisbérhez tartozott, annyira összeépültek, de később önállósodott Ászár. A tartozás pedig annyi, hogy közel két éve a Mini Skanzent nem tudtam megnézni, mert zárva volt. Aztán megfeledkeztem róla, de most itt a lehetőség a pótlásra.

Balesetem után előreláthatóan közel négy hónapig táppénzre kerültem. Először azt hittem, hogy majd így pótolhatom a lemaradásomat. Azonban a fekvőbetegség több kínnal járt először, mint előnnyel. Az pedig, hogy valahova messzebb is elmenjek, az kizárt dolog volt, mert az már szabálysértésnek minősült volna. Amikor a szüleimnek szóltam az állapotomról, pár hét után úgy intézték, hogy el tudjanak jönni. Ráadásul egy lakásban voltunk. Lakótársak el, mert amit az egyik leművelt, azért még egy kulturált lény is lepofozta volna. Úgy volt, hogy a másik visszatér két nap után. Megkaptuk a nagyszobát, ami a cuccaink miatt jó volt. Akkor jött egy érdekes felvetés. Anyu hallott a majki apátságról, és szerette volna megnézni – az utóbbi években ők is rászoktak az évi legalább egy utazásra, nagyon helyesen :-) Mivel nekünk is ez lett volna a következő célpont, ezért együtt indultunk el öten – ugyanis elhozták a kisfiút is.

Ez az isteni gondviselés lehet. Most ismét egy időhurkot hozok létre, mert a legutóbbi bejegyzés tavaly nyár elejéről való. Azóta történt egy s más (ezt pedig nem akartam nyár elején bemutatni). A legutóbbi túra ismerete nélkül a felvezető se érthető. Annyi, hogy az egyik helyen átbuszoztunk. A falu neve ismerős volt (Pálháza), utánanéztem, kiderült, hogy volt egy kisvasútja, ami megszűnt, aztán részben újraépült. Ezután a debrecenit néztem meg, és akkor láttam, hogy pont most hétvégén lesz programja. Pont most, amikor itthon vagyunk.