Újraszerkesztve (a freeblog pedig kapja be!)

Jason, a névtelen utazó

Jason, a névtelen utazó


2017.01.14 A Tűztorony magába zár - Sopron

2017. augusztus 21. - JasonX2

Az előző két napban inkább a külvárosban voltunk. A harmadik nap a belvárost néztük meg. Világosban.

Tovább

2017.01.13 Deutschkreutz - A "bűnös" Nyugat

z ország keleti szegletéből elég reménytelen vállalkozás volt eljutni Nyugatra. Vagy mégsem? Amikor 2006-ban kétszer is jártam Sopronban, az volt a legközelebbi lehetőség erre. Viszont az akkori házigazdákat nem akartam még azzal is nyüstölni, hogy vigyenek el a határra, aztán majd jöjjenek értem. Amúgy is volt mit megnézni a városban. 2007-ben volt betervezve, hogy valahogy majd eljutok Bécsbe. De csak terv maradt, a szervezés és az anyagiak hiánya miatt. Később már csak a Felvidékre jutottam el párszor, 2014-ben még arra sem volt lehetőség, hogy a szó szerint a szomszédban lévő erdélyi területekre elmenjek. A bécsi utat nem adtam / adtuk fel, pár éve már Debrecenből is el lehet ide jutni közvetlenül. Bő egy éve, amikor Kisbérre kerültünk, még inkább megnőttek a lehetőségek a „disszidálásra.”

Tovább

2017.01.12 Sopron - Hűség vagy árulás?

Újév napja, kellemes, napos idő, tegnap megvoltunk az átköltözéssel, a szilveszter már törvénysértően józanul telt el. Mivel hála a vezetőségnek, ma este sem kell menni, csak holnap este, ma van idő kerékpározni, ezzel a 2017-es évet megnyitni. A tervek szerint a tavaly elmaradt Mocsa, Kocs, esetleg Szákszend irányába lenne a menet. Vonattal mennék Komáromig, aztán tekerni tovább. Az Elvira szerint elindult a vonat Székesfehérvár felől. Én pedig elindulok az állomásra.

Tovább

2005 - egy mozgalmas év

Miután eléggé leragadtam az nlc előtt az év elején (ráadásul profilváltás is volt), nem mentem sehova eleinte. De pont az ott megismert emberek hatására jöttek új célok, és más kellemes és kellemetlen dolgok.

Tovább
süti beállítások módosítása